Kultúra ismeretlen budapest

Ilyen lesz a jövő nyárra megújuló Aquincumi Múzeum új arca

Aquincumi Múzeum
Aquincumi Múzeum
A tervek újabb részletei váltak publikussá.

A Budapest-szerte kézzelfogható római örökség legfontosabb bemutatóhelye, a BTM Aquincumi Múzeum, a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a III. kerületi önkormányzat együttműködéséből, az EU 385,13 millió forintos támogatásával Óbuda 2023 nyarától egészen másként mutatja majd be a két évezredes örökségét – derült ki egy hónappal ezelőtt.

A négy helyszínen megvalósuló, a múzeum Szentendrei úti kerítésének korszerűsítését, egy új állandó kiállítás létrehozását, továbbá interaktív, tájékoztató élményelemek a kerületben lévő emlékek melletti elhelyezését is magában foglaló projektről most további részletek derültek ki, sőt, néhány látványterv is elérhetővé vált.

A PestBuda cikke szerint a fejlesztés alapötlete 2014-ben pattant ki a BME Építőművészeti Doktor Iskola hallgatóinak fejéből, a Francsicsné Szántay Zsófia, Francsics László, illetve Páricsy Zoltán jegyezte kiviteli terveknek azonban egészen mostanáig kellett várni arra, hogy valósággá válhassanak.

A lap a múzeum igazgatóját, Láng Orsolyát is megszólaltatta, aki néhány, eddig nem ismert részletet is elárult. Ezek közül a legfontosabbak:

  • a Szentendrei út felőli kerítés falára különböző ábrákat és szöveges információkat helyeznek el, a gyalogosok pedig széles járdát kapnak
  • a pénztárhoz vezető bejárati sétány mentén római kőemlékeket mutatnak be, a járdába vésve pedig három nyelven – latinul, magyarul, illetve angolul – olvashatjuk majd egy Aquincumban felfedezett sírvers szövegét
  • újjáépítik az egykori római út egy részletét, sőt, a rég eltűnt kapu helyét is jelzik majd a burkolaton
  • a főbejárathoz kerülő új forgókapun áthaladva a látogatók a polgárváros bronzból készített alaprajzával – ezt Burus Botond grafikus és Bojti Márton szobrász közösen jegyzik – találkozhatnak majd
  • a Sujtás utcai kerítésen a tervek szerint olyan nyílások lesznek, amiken keresztül az érdeklődők jól ráláthatnak a romokra
  • a múzeum 1931-ben, transzformátorállomásként (ép. Györgyi Dénes és Román Ernő) született, jelenlegi célját épp tizenöt éve elnyert főépületében egy, a római limesről és az aquincumi katonaságról szóló, állandó kiállítás lesz látható, ahol a tárgyak, illetve leírások mellett néhány VR-szemüveget is elhelyeznek majd, hogy a látogatók egy katonai barakkban, fürdőben, vagy egy tetszőleges helyszínen körbenézhessenek
  • a Pacsirtamező utcai katonai amfiteátriumnál, illetve a Kórház utcai táborkapunál már elhelyezett plexitáblák mellett a helyszínek rövidesen egy ingyenesen letölthető applikációval is bejárhatóak lesznek, így az időben kétezer évet visszaugorva katonák közt sétálhatunk majd a romoknál

A múzeum hivatalos honlapján látható látványterveket nézve a fejlesztés jócskán növeli majd a terület vonzerejét, az okoseszközöket érintő fejlesztés pedig nyilvánvalóan a legfiatalabbakat célozza majd meg:

Galéria
A megújuló főbejárat arca

A jövő nyáron véget érő munkák valóra váltása a múzeum működését nem érinti, így az továbbra is folyamatosan működik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik