Kultúra

Tó és tanösvény is születik a megújuló Városmajorban

Több bejárat, tematikus parkrészek, sportpályák és autómentesség – ezek várhatók.

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs kedd délelőtti Facebook-posztjában a XVIII. század végén született budai közpark felújítására kiírt pályázat eredményéről számolt be.

A II. József trónra lépését megelőzően fél évszázadon át kertészek által bérbevett tíz hektáros területen 1787-ben kezdődött meg a kert kiépítése: a háromezer, budakeszi és dunabogdányi erdőkből vásárolt, majd itt naggyá vált fák utolsó hírmondóit 1989-ben vágták ki, ez a kétszáz év pedig a terület más részei felett sem telt el nyomtalanul: képe a XIX. században a budai vurstlinak köszönhetően egyre szomorúbbá vált, a fák közt átfolyó Ördög-árok rossz minőségű vize pedig kellemetlen illatokat árasztott. Területéből a XX. század is kisebb darabokat szakított ki: előbb két, Árkay Aladár és Bertalan által tervezett templom jelent meg a szélén, majd több sportlétesítmény, egy szabadtéri színpad, illetve a fogaskerekű végállomása is itt született meg.

Ezek nyilvánvalóan továbbra is a helyükön maradnak, a Városmajor többi része azonban gyökeresen átalakul: a pályázatra beérkezett tizennégy munka közül az OpenSpace Kft. tájépítész iroda, illetve a Deichler Jakab Stúdió közösen jegyzett tervét hozták ki győztesként.

Galéria
Fürjes Balázs / Facebook / Deichler Jakab Stúdió és OpenSpace Kft.

A díjazottak

A pályázaton második díjat kapott a Garten Studio Kft., harmadik helyen holtversenyben az Objekt Tájépítész Iroda, a Geum Műterem Kft. az Archikon építésziroda és a Közlekedés Kft. közös csapata, valamint a Lépték-Terv Tájépítész Iroda és a Hello Wood végzett. Kiemelt megvételben részesült az s73 Tájépítész Tervező Iroda Kft. és az Óbuda Építész Stúdió Kft. közös parkterve, de megvételt nyert Hulej Miklós Lajos, B. Tóth Dániel, Tot Kristóf, Bedrossian Ádám Krisztián, Gazdag-Iványi Kinga Anna, Orbán Csenge Dorottya, Dormán Miklós és Torbágyi Örs tájépítészek magánszemélyként beadott közös parkterve is.

A rajzokhoz kapcsolt leírás szerint a park közepén egy napozórét, illetve egy, az Orczy-kertben lévőnél nagyobb, körbesétálható tó terül majd el – feltéve, ha a főváros vezetésével közösen sikerül onnan elköltöztetni az épp száz éve született szabadtéri mozi helyén létrejött Városmajori Szabadtéri Színpadot.

Fürjes Balázs / Facebook / Deichler Jakab Stúdió és OpenSpace Kft.

A tó, illetve utcabútorokkal pöttyözött környezete mellett a tematikus parkrészek létrejötte is nagy változást jelent majd: a park a Széll Kálmán tér felé eső része csendesebb pihenő-, illetve sétakertté válik, a Szent János Kórházhoz közelebb eső nyugati oldalon pedig közösségi sportpályák, játszóterek, fapallókból és mászóhálóból születő tanösvény, KRESZ-park, sőt, kutyás élménypark is születik.

Fürjes Balázs / Facebook / Deichler Jakab Stúdió és OpenSpace Kft.

Az MTK jelenleg a területen álló csarnokai és parkolói is eltűnnek – ezeket Józsefvárosban pótolják majd –, a sportolni vágyók pedig ezek helyén kosárlabda- és multifunkcionális sportpályákat, parkour- és gördeszkapályát, pingpongasztalokat, teniszfalat, street workout-pályát, trambulint és mászófalat kapnak majd, sőt, a futókör hossza is az eddigi kétszeresére, másfél kilométeresre nő.

A Városmajor a jövőben több irányból is megközelíthető lesz: bejárat nyílik többek közt a fogaskerekű telephelyén, a Szent János Kórház felé eső alagutas átjárót is kiszélesítik, a projekt részeként díszkivilágítással gazdagodó Jézus Szíve-plébániatemplom mellett pedig egy új főbejárat születik.

Fürjes Balázs / Facebook / Deichler Jakab Stúdió és OpenSpace Kft.

A változások eredményeként több mint másfél hektárral nő majd a park zöldfelülete, sőt, azt teljesen autómentessé is válik, így a parkolók öntött betonfelületeire sem lesz többé szükség.

Fürjes Balázs posztja teljes hosszában itt olvasható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik