A világ legforgalmasabb villamosvonala, a napi 220 ezer embert szállító négyeshatos, illetve az autópályaszerű Rákóczi út találkozásánál fekvő Blaha Lujza téren áthaladók az elmúlt évtizedekben elképesztő mélyrepülésnek voltak tanúi, az utóbbi években a helyzet azonban egyértelműen javulni kezdett: hosszú huzavona után végre elindult a tér modernizálása, a Corvin Áruházról pedig 2018-ban eltűnt a főhomlokzatát fél évszázadon át borító alumíniumburkolat, hogy megkezdődhessen az – egy egész tömböt elfoglaló épület – megújítása. De mi történt az elmúlt években a falak mögött? Milyen munkák folynak, és mikor nyitnak meg újra a kapuk?
A beruházóval, illetve a terveket jegyző építésszel jártuk be a házat, és próbáltunk választ találni a felmerült kérdésekre.
Rá sem lehet ismerni
A mai tér szélén a XVIII. század utolsó harmadáig a Duna egy szemétgyűjtőként, illetve esővíz-elvezetőként működő fattyúága, a Rákos-árok csordogált, az áruház és környéke helyén pedig egy vadkacsáknak is otthont adó tavacskát találhattunk volna, a középkori városfalai mögül rövidesen kitörő Pest azonban alig néhány évtized alatt ezt a környéket is elfoglalta: a holtág vonalában lassan létrejött a Nagykörút, aminek vonalában kisebb-nagyobb bérházak, középületek, illetve vállalati székházak egész sora jelent meg.
Ilyenekből a térre is jutott: 1875-ben megnyitott az 1908-tól a metróépítés miatti lebontásáig Nemzeti Színházként működő Népszínház (ép. Ferdinand Fellner és Hermann Helmer), itt volt a Budapesti Hírlap székháza (József körút 5. – az épület a közvetlen szomszédait magába olvasztva 1949-1950-ben a szocializmus Sajtópalotájává változott), illetve a város első kőmozija, a nézőterén főrendeket is vendégül látott Apollo Projectograph (1906).
A kilenc évvel később Apolló Kabarévá, majd Apolló Színpaddá vált, végig a főváros telkén álló épületet 1923 karácsonyára lebontották, helyét pedig a hamburgi M. J. Emden und Söhne által egymillió koronás tőkével alapított áruház, az 1926. március 24-én megnyílt Corvin vette át. A kor építészetében már kissé idejétmúltnak számító, a boldog békeidők eleganciáját sugárzó díszes palotahomlokzatok mögött
A Reiss Zoltán (1877-1945) tervei szerint kevesebb mint egy év alatt megszületett, Pongrácz Szigfrid (1872-1929) és Beck Ö. Fülöp (1873-1945) szobrászati munkáival díszített épületben Magyarországon korábban sosem látott szolgáltatásokat vehettek igénybe a vásárlók, hiszen a nem tökéletesen passzoló ruhákat az áruházhoz csatlakozó, feleakkora kiszolgáló épületben dolgozó hatvan varrónő egyike szabta a vevőkre, sőt, az emberek az ingyenesen postázott katalógus segítségével akár a díványon fekve is végigböngészhették a kínálatot.
Az 1931-ben az ország első mozgólépcsőjének is helyet adó, akkori igazgatója, Lewin Miksa által egyszerűen csak „speciális szaküzletek elmés közösségeként” emlegetett óriás hosszú időn át divatbemutatóknak és művészeti kiállításoknak is otthont adott, sőt, a betérők délutánonként eleinte élőzene mellett vásárolhattak, a minden évszakban, illetve ünnepekkor teljesen átalakuló kirakatok leleplezése pedig még a Kádár-korban is komoly látványosságnak számított, hiszen a harminchárom ablakról egyszerre hulltak le a függönyök, az emberek pedig hóban és kánikulában is ott álltak, hogy elsőként láthassák meg a legfrissebb ruhákat és kiegészítőket.
Az ügyes reklámkampányokkal is vásárlókat szerző Corvin nemcsak a pénzüket elkölteni vágyókat, de a dolgozókat is elkényeztette: a hétszáz, átlagosnál magasabb bérből élő alkalmazott gyermekei például a negyedik emeleti céges bölcsődében tölthették a napjaikat, sőt, a cég számos eszközzel segítette őket, így néhányuknak otthont is nyújtott.
A helyzet Budapest ostroma alatt változott meg gyökeresen: a raktárkészlet eltűnt, az áruház pedig részben kiégett, de a károk egy részét a fegyverek elcsendesülése után egy hónapon belül sikerült rendezni, így 1945 márciusában, az orgazdáktól visszavásárolt áruval a Corvin bekapcsolódott a romokban álló Budapest vérkeringésébe.
Az 1948-ban a háborús jóvátétel részeként a Szovjet Javakat Kezelő Hivatalhoz került épület megmaradt hibáit végül új tulajdonosa tüntette el, négy évvel később pedig visszaadta azt az államnak. A Budapest Nagyáruházként újranyitott épületre az 1956-os forradalom napjai mérték az igazán nagy csapást, hiszen az itt elszenvedett sérüléseket egy évtizeden át nem sikerült eltüntetni, így az 1966-ban tulajdonossá vált Országos Áruházi Vállalat (a következő évtől Centrum Áruházak) előtt egy mindent eldöntő kérdés állt:
Egy ekkora bevételkiesés lehetőségét végül nem vállalták be, így megindult a főhomlokzat luxflex, illetve luxalon néven ismert alumíniumburkolattal való elfedésének tervezése. A Batka István tervei szerint végül sokadik nekifutásra létrejött terveket még hosszú időn át csiszolni kellett, köszönhetően annak, hogy az állam nem fogadta el a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat 85 millió forintos kivitelezési ajánlatát – előbb ötvenmilliós határt szabtak meg, majd mikor az építésziroda ezt betartva egy második tervcsomagot mutatott be, inkább harmincöt millióra csökkentették a keretet.
A végletekig leegyszerűsített burkolat felhelyezésével egyidőben megindult a tömb sokszor a környező utcákban sétáló járókelők által is látható bővítésekkel való kiegészítése, amik csak tovább rontották a járókelők, illetve a vásárolni vágyók elé táruló képet: a belső udvar láthatatlanná vált, a természetes fénynek pedig az elfalazott ablakok, illetve a fémborítás miatt esélye sem maradt arra, hogy bejusson az üzletterekbe.
A nagy változást a rendszerváltás utáni évek hozhatták volna, a tulajdonos Centrum, majd az abból kinőtt Skála azonban a hirtelen plázabumm közepén egyre inkább elveszve érezte magát, így hiába tett ígéretet a felújításra, illetve az alumíniumpanelek eltávolítására, azok végül nem váltak valósággá. Ez első hallásra talán szomorúan hangzik, de a 2008-ban felröppent terveket látva talán jobb is így: Zoboki Gábor DLA és Demeter Nóra DLA vázlatai nyomán ekkor ugyanis a városi szórakoztatóközpontok első budapesti páldáját akarták itt megvalósítani.
Az alsóbb szinteken boltokat, felettük a városra néző elegáns dísztermet, vagy egy másik tervváltozat szerint tetőtéri rendezvényteret magában foglaló épületbe nemcsak az utcáról, de egy, a metróból induló mozgólépcső segítségével is be lehetett volna jutni, ahol arconcsapta volna az embert a lépcsősor, illetve „a térben levegő központi showroom puha, amorf tömege” – olvasható a Zoboki Építésziroda honlapján, ahol a két tervverzió csatolt rajzain egy némi túlzással a tér közepéig kinyúló előtető koronázza meg az áruházat:
A Centrum által 2003-ban egy ideig lebontani, majd újjáépíteni kívánt épület – ezt végül a műemlékvédelem akadályozta meg, hiszen gyorsan védetté nyilvánította – a kétezres években egy kínai érdekeltségű áruháznak, könyvesboltnak, illetve egy szupermarketnek adott otthont, a következő évtizedben pedig az egykori raktár-, illetve kiszolgáló terek is hosszú ideje nem látott mértékben töltődtek meg élettel:
A helyek az új tulajdonos, a Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. tervei miatt 2017-től kezdve lassan elhagyták az épületet, 2022 januárjára pedig az utolsó bérlő, a Spar is kiköltözött, így a 2018 májusában a burkolat ötvenegy év után való eltűnésével a járókelők számára is jól láthatóan elindult munkák a következő hónapokban egyre gyorsabbá válnak majd – tudtuk meg a tulajdonos Balogh Olivértől.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a -1., 0., illetve 1. emeletek az eredeti céloknak megfelelően kereskedelmi és vendéglátó funkciót kapnak, a második és ötödik emelet között pedig irodák lesznek, a hatósági építésügyi rendszerből pedig kiderült, hogy a tavalyi év folyamán négy engedélykérés is indult, illetve ért sikeres véget: tavasszal az egyik belső udvar átalakítása, a nyár folyamán a szükséges bontási munkák, ősszel pedig a nagy udvarral kapcsolatos változások, illetve az átépítés részletei kaptak zöld utat, így nem tűnt kizártnak, hogy az előző év végén tett ígéretekhez híven rövidesen valóban megnyílhatnak a kapuk a vásárlók, illetve a bérlők előtt.
A belső tereket érintő részletekre azonban nem derült fény, így nemrég a projektet irányító Baloghgal, illetve az áruház átépítését vezető Orning Olivérrel jártuk be az épületet, hogy testközelből lássuk, merre halad a projekt, illetve mi történik majd az évtizedek alatt méltatlan állapotba került áruházzal.
A séta során egyértelművé vált, hogy az M-Teampannon tervei nyomán elindult homlokzatrekonstrukció részeként a meglepő módon minden esetben műkőből öntött, és nem aprólékos munkával született domborművek, illetve a meanderként futtatott (szögletes csigavonalas) díszítősorok mind visszatérnek majd, a helyreállítandó oromzaton álló négy emberalak helyreállítása azonban elmarad, hiszen annak eredeti tervei nem állnak rendelkezésre, részleteiket pedig a fennmaradt fotóanyag sem mutatja meg.
A helyzet az oldalhomlokzatoknál sem egyszerűbb, hiszen a rövidesen minden oldalán állványzatba burkolózó tömbről ugyan eltűnnek az utcáról is látható ráépítések, bővítések, illetve nem az eredeti tömeghez illő javítások nyomai, majd visszatérnek az eltűnt díszek, a Márkus Emília utcai oldalon azonban egy apró csalást kell végrehajtani: látszólag itt is teljes egészében helyreáll ugyan a rend, néhány ablak azonban nem valódi nyílászáróként fog működni, hiszen a metróépítés során itt vezették fel a Blaha Lujza téri állomás egy esetleges tűzesetben a füstöt is elvezetni képes szellőzőrendszerének jó részét, a szellőzők kimenetének tehát értelemszerűen meg kell maradnia.
A séta során Balogh és Orning megerősítette a korábban már ismert tényeket – eszerint az áruház -1., 0. és 1. szintjén üzletek lesznek, így a nemrég eltűnt szupermarket kisebb területen tér majd vissza, mellette pedig többek közt egy drogéria, illetve egy kávézó is helyet kap majd, de a tömb teljes egészének földszintjét üzletterek foglalják majd el.
A felsőbb szinteken végül valóban irodák lesznek, kérdés azonban, hogy a bérlők valamelyikének szüksége lesz-e a tetőre, így
A jelenleg részleges bontási szakaszban járó épületen végigsétálva méterről méterre egyre inkább egyértelművé válik, hogy a befektető és az építész egyaránt jókora terhet vett a nyakába, a két egymáshoz ragasztott épületből – egy áruházból, illetve egy jóval nagyobb kiszolgáló házból – álló Corvin tervei ugyanis kimondottan ambiciózusak, bár az eredeti állapotokhoz való visszatérés a projekt számos pontján nem jelenik meg kitűzött célként.
Az elmúlt években az épület megújulása iránt érdeklődők jó részét nyilvánvalóan az egykori díszudvar sorsa érdekli, az ugyanis hosszú évtizedek óta nem látható, sőt, sokan talán azt hihették, hogy a Kádár-korban visszavonhatatlanul eltűnt:
Ez egyáltalán nincs így: a grandiózus udvar, illetve az egykor díszes lépcsősorok megmaradt részei végig ott lapultak az ezernyi villanykörtével bevilágított, sokak számára jól ismert terek mögött, sőt, a vízzáróságukat rég elveszített, majd kátránnyal letakart üvegtéglák is a helyükön voltak.
A munkák során a gipszdíszek, illetve a bronzcsillárok sem kerülnek majd vissza – az építész szerint ugyanis nincs megfelelő forrás ezekről –, sőt, a két rétegnyi üvegtéglát (ezek egy részét kiállítják majd), a hatvanas években részben elbontott lépcsőket, valamint az egész udvar felett átívelő modern tetőt is el kell távolítani, mivel azok jelenlegi formájukban nem használhatók. Helyüket egy új, síküvegekből álló tető veszi majd át.
Nem a csak az irodaterekből láthatóvá váló megújuló udvar lesz tehát a jövőben a épület legérdekesebb része, hanem a főbejáraton való belépés után egy mozgólépcsővel elérhető első emelet, ott ugyanis a teljes projekt legnagyobb meglepetése lapult: az álmennyezet eltávolítása után előkerültek az eredetileg a női konfekció-osztálynak otthont adó rész mindenki által elveszettnek hitt felülvilágítói, illetve az azokat keretező növényi motívumok.
Ez a rész természetesen megmenekül majd, sőt, a tervek szerint egy kávé mellett lehet majd hosszan csodálni a motívumokat.
A jövőben az áruház kiszolgáló épületének eddig csak a dolgozók által látható második belső udvara is megszabadul a későbbi kiegészítésektől, falai mögé pedig a teljes épületgépészetet elrejtik, így annak zaja sem az irodát bérlőket, sem a vásárlókat nem zavarja majd.
A jelenleg is folyó bontási szakaszban elképesztő mennyiségű, feleslegessé vált építőanyagot megmozgató munkák során kiderült, hogy a háború óta folyt kisebb-nagyobb felújítások, illetve átépítések során a járószint több centiméterrel nőtt, a munkákat végző dolgozók ugyanis egymásra hordták a betonrétegeket, de a nagy légterű irodákhoz nyilvánvalóan felesleges modern falak tucatjai is megjelentek, ezekre pedig semmi szükség.
A Corvin háza táján az elmúlt harminc évben alig változtak a dolgok, a tempó az elmúlt négy évben azonban annak ellenére is felgyorsult, hogy a városlakók ebből mindössze a burkolat eltávolítását, illetve egy előbb vázlatrajzot, majd néhány hete egy látványrajzot mutató építési háló felszerelését látták.
A ház kapui a jelenlegi tervek szerint 2023 tavaszán nyitnak meg az emberek előtt, így a munkák a következő hetekben egyre nagyobb tempóra kapcsolnak majd.
