YOUNGKYU PARK / Netflix
Kultúra

Még Észak-Koreában is erről beszélnek: miért nézi mindenki a Squid Game-et?

A Dalí-maszkos spanyolok átadták a stafétát a zöld melegítős koreaiaknak: a Squid Game úgy tarolta le a sorozatipart, hogy a csapból is a véres tanmese folyik. Az amerikaiak múló feliratundora, a mindent ellepő mémek, a társadalmi szakadékok elmélyülése, a Netflix koreai terjeszkedése és az ember nyomasztás iránti vágya is kellett ahhoz, hogy a világ legnézettebbje legyen a sorozat, amelyben gigantikus játszótereken lőnek agyon embereket.

Értetlenül áll a világ a Squid Game sikere előtt: úgy daráltatja le magát milliókkal a Netflix új sorozata, hogy nem győzik gyártani róla a mémeket. Valószínűleg az év elején még senki sem fogadott volna arra, hogy egy vérgőzös játszótérből ekkora siker lehet, a dél-koreai sorozat viszont internetszolgáltatókat lerohasztó erővel terjedt. Szeptember 17-i megjelenése óta előbb a szolgáltató legnézettebb nem angol nyelvű sorozata lett, mára viszont hivatalossá vált, hogy az eddigi rekorder Bridgertont is térdre kényszerítette, soha ilyen jól nem rajtolt még sorozat: az első 27 napja alatt 111 millió nézőt vonzott, szemben a Bridgerton „csupán” 82 milliós debütálásával.

A dél-koreai sorozatban nézőcsalogató elemek értek össze:

elborzaszt, megizzaszt, szórakoztat, nézeti magát, komoly morális és társadalmi kérdéseket feszeget, ráadásul az egész baromi jól is néz ki, még sincs benne semmi olyan, amit ne láttunk volna már ezerszer.

Cikkek egész sora találgatja, hogy mi is lehet az egyébként sok szempontból meglehetősen középszerű sorozat példátlan sikerének pontos receptje, erre vállalkozunk most mi is.

Kapcsolódó
Hiába tarolták le a Squid Game véres gyerekjátékai a világot, attól ez még nem egy remekmű
Hatalmasat fut a Netflixen a koreai túlélő dráma, amelyben kétségbeesett emberek vetélkednek egy halom pénzért, vállalva akár az erőszakos halált is.

Túlságosan bizarrnak tűnt, aztán közelebb jött a valóság

Hvang Donghjok számára igazi szerelemprojekt volt a Squid Game: régóta szeretett volna egy olyan szatírát írni, ahol a kapitalizmus megkapja a magáét. A történet már 2008-ban megszületett a fejében, amelyhez nagyban hozzájárult, hogy anyagilag pocsék időszakot élt akkoriban, és olyan túlélős mangasorozatokat olvasott, mint a Battle Royal, a Liar Game vagy a Kaiji. Korea gazdaságát akkor rázta meg a Lehman Brothers pénzügyi cég csődje keltette válság, rengeteg honfitársa verte magát súlyos adósságokba; később jöttek a kriptovaluták és techóriások, akik elképzelhetetlen vagyonokat halmoztak, ráadásul még Donald Trumpot is megválasztották az Egyesült Államok elnökének. Az utóbbi egész komolyan inspirálta a rendezőt – az egyik VIP-vendéget konkrétan róla mintázta –, de nem úgy, ahogyan annak egy normális ember örülne: „Már-már olyan, mintha nem egy országot, hanem egy játékot működtetne, mintha csak borzalmat hozna az emberekre” – nyilatkozta az elnökről. Donghjok hiába házalt lelkesen a történetével, amelyet akkor még filmként képzelt el, a stúdiók szerint az ötlet – iszonyú gazdag emberek szórakoztatására vívnak élet-halál harcot az anyagi csőd szélén kapaszkodó szegények – túlságosan bizarr volt.

Aztán eltelt pár év, a társadalmi szakadékok egyre mélyültek, és a sorozat mondanivalója egyre közelebb jött a valósághoz.

Az utóbbi időben egy sor olyan alkotás készült, amely a társadalmi egyenlőtlenségeket állította középpontba, nevetségesen gazdag emberekkel a főszerepben: ilyen az Utódlás és a Milliárdok nyomában, aztán a Fehér Lótusz vagy épp a nemrég bemutatott Egy szobalány vallomása (azaz a Maid), 2020-ban ráadásul a szintén dél-koreai Élősködők nagyon hasonló témával Oscart is nyert. A Squid Game sikerét is sokan az eltalált társadalmi kontextusban látják: olyan jelenségekre reflektál, amelyet a nézők a saját bőrükön érezhetnek. Donghjok a kapitalizmus túlkapásait állítja fejre, az unatkozó szupergazdagokat pellengérre, az eladósodott szegényeket pedig a fókuszba. A gonosz, kizsigerelő kapitalizmus kritikájával nem nehéz azonosulni, főleg, hogy a pandémiát követően többen kerültek anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe.

Jól mutatja a társadalmi kontextus jelentőségét, hogy még Észak-Korea is megszólalt az ügyben, ahol köztudottan tizenöt év munkatáborral jutalmazzák azt, aki dél-koreai médiaterméket fogyaszt. A Reuters szerint az Arirang Meari nevű propagandaportálon nagyon kicsavart módon, névtelen dél-koreai kritikusokra hivatkozva írta meg, hogy a Squid Game a maga beteg világával a dél-koreai társadalom tökéletes lenyomata lehet. Arról nincs hír, hogy Donghjok bóknak vette-e az északi szomszédok cikkét, mindenesetre ritkaság, hogy bármilyen nyugati filmmel vagy sorozattal kapcsolatban megszólaljanak Észak-Koreában.

Netflix

A Netflix-effektus

Az utóbbi évek egyik legzajosabb nem angol nyelvű sikersorozata, A nagy pénzrablás jól vetítette előre, hogy miként fogja a streaming átírni a sorozat-és a filmipar kínálatának alakulását. Ebben kétségkívül a Netflix jár jókora előnnyel az élen a vetélytársai előtt: az említett spanyol sorozatot is ők hozták be a köztudatba, igaz, ott a kezdetekben még csak a spanyol kínálatból emelték a sajátjukba, nem ők készítették. Azóta a Netflix egyre bátrabban száll be Amerikán kívül is nemcsak a forgalmazásba, de a készítésbe is.

Annak örülnék a legjobban, ha a következő Stranger Things Amerikán kívülről jönne

nyilatkozta még 2018-ban Ted Sarandos, a Netflix tartalomgyártásért felelős vezetője, egyúttal megerősítette, hogy a cég komoly erőfeszítéseket tesz a nem amerikai produkciók felkutatására. Így figyeltek fel Amerikában arra, hogy az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a koreai popkultúra iránti érdeklődés, a szolgáltató kínálatában fellelhető koreai produktumok nézettsége 200 százalékkal nőtt meg két év alatt. Az ukáz tehát világos volt: meg kell találni azt a koreai történetet, amely leigázza a világot. 2019-ben be is mutatták az első koreai Netflix-sorozatot, A királyság titkai című kardozós-zombis darabot, amely ugyan tarolt hazai körökben, a nagy áttörés nem sikerült. Ekkortájt jutottak el Donghjok forgatókönyvéhez, amiről rögtön érezték, hogy Koreában egész biztosan nagyot fog szólni.

Az ok, amiért visszatértem a sztorihoz, hogy tíz év alatt a világ egy olyan hellyé vált, ahová beleillenek ezek a hihetetlen túléléstörténetek. Rájöttem, hogy eljött az idő, amikor az emberek érdekesnek és realisztikusnak látják őket

nyilatkozta a rendező, aki szerint a járványhelyzetből fakadó gazdasági nehézségek is rátettek arra, hogy Dél-Koreában elmélyüljenek az osztályok közti szakadékok, ezáltal közelebbinek érezzék magukat az emberek a sorozatban látottakhoz. A Netflixnek annyi kikötése volt, hogy sorozatformátumban készüljön el a Squid Game. Donghjok hosszú hónapok munkájával bővítette sorozattá a filmet, amelyet fizikailag és mentálisan is rendkívül megterhelő időszaknak nevezett – saját bevallása szerint hat foga hullott ki a stressz miatt.

Donghjok a Squid Game megvalósulásának egyik legfontosabb résztvevőjét látja a Netflixben. A már idézett interjúban elmondta: a streamingvilág kialakulása döntő részben járult hozzá ahhoz, hogy ne csak lokálisan, hanem globálisan is elterjedjenek a filmek, sorozatok. Míg korábban a koreai filmkészítőknek turnézniuk kellett a filmjeikkel, fesztiválokra járni és forgalmazó után kajtatni, addig ma már nincs erre kiemelt szükség. A Netflixnél lehető legnagyobb örömmel vállalják be azokat a darabokat is, amelyekre mások rásütik a túl bizarr jelzőt, amely jóval szabadabb kezet biztosított a rendezőnek.

Netflix

Bár több interjúban is hangoztatták a produkcióban résztvevők, hogy sosem számítottak világsikerre, a Netflix az előkészületek alatt mégis nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél inkább a nyugati nézőkhöz igazítsák a történetet. A próbatételek alapjait képző koreai gyermekjátékokat például több ponton módosították vagy egyszerűsítették, hogy a külföldiek számára is érthető legyen. A költségvetéssel sem spóroltak: a kilencrészes sorozat 20 milliárd vonból, azaz közel 5,2 milliárd forintból készült (a sorozatban látható véres játék nyereményéből tehát két évadnyi Squid Game is kijöhetne, és még zsebpénz is maradna), amely koreai viszonylatban rengeteg pénz, bár nem példátlan a területen. A már említett A királyság titkai részenként 2,2 milliárd vont emésztett fel, 12+1 epizód készült belőle (összehasonlításként: a Netflix legdrágább sorozata, A korona epizódonként átlagosan 13 millió dollárból, körülbelül 4 milliárd forintból készül).  Nem is spóroltak a pénzzel, a filmben látott rendkívül színes és bizarr díszletet egészében felépítették, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy komoly látványvilágával még jobban beszippantson a sorozat. A streamingszolgáltató megérezhette a siker közeledtét, idén februárban ugyanis bejelentette: 2021-ben 500 millió dollárt fektet a koreai film- és sorozatgyártásba. A számítás bejött: a Squid Game lett a világ legjobban rajtoló sorozata, annak ellenére, hogy nem a leginkább nézőbarát műfajról van szó.

Miért szeretünk egymást agyonverő embereket nézni?

Szakirodalmak ezrei foglalkoznak a horrorok és hasonló elborzasztó, nyomasztó alkotások pszichológiájával: azzal, hogy egyszerűen miért szeretünk félni. Arisztotelész szerint a félelem által tisztulunk a negatív energiától, Jung szerint a félelem ősi archetípusokat ér el a tudatalattinkban, Freud pedig az ego által elnyomott érzelmek megélését tulajdonította a jelenségnek. A félelem iránti vágyat jól kielégítik a filmek és sorozatok, ahol megvan a biztonságos távolság, a fiktív keret, az érzelmi stimuláció veszélytelen lehetősége. Ráadásul meglepő módon tanító jelleggel is bírnak: több tanulmány is készült arról, hogy a pandémia alatt a horrorrajongók jellemzően kevésbé szorongtak, mivel a biztonságos távolságból megélt félelem miatt lelkileg felkészültebbek a járvány okozta krízishelyzetre, és fogékonyabbak arra, hogy meglássák a lehetséges végkimeneteleket, megoldásokat.

Nem véletlen, hogy a gyilkos játékokról szóló alkotások, mint amilyen a már említett Battle Royal, Az éhezők viadala vagy éppen a Fűrész-sorozat rengeteg embert vonzanak, de a Trónok harca is azzal együtt lett a világ egyik legnépszerűbb sorozata, hogy rendszeresen nyomtak ki benne premier plánban szemeket, vagy daráltak pitébe embereket. A Squid Game hasonlóan véres, ám a lelki nyomasztás terén is rendkívül jól bizonyít: a sorozatos morális dilemmák ugyan elborzasztóak, ám szintén gondolkodásra ingerlik a nézőt, ezzel még jobban az alkotás hatása alá hajtva őket.

Legyőzni a feliratundort

Az Élősködőkkel Oscart nyerő Pong Dzsunho 2020-ban megmondta: csodás világ vár azokra a bátor és merész – elsősorban angol anyanyelvű – nézőkre, akik túl bírnak lendülni a feliratok kordonján. Az igazi értékmérő elsősorban az Egyesült Államok, ahol már-már legendásan finnyásak a nézők, ha akár csak két mondatot is olvasni kell a filmből. A Netflix ezen a jelenségen is finomított: a Dark, a Lupin, na meg persze A nagy pénzrablás sikere is rávette a nézőket, hogy ne csak angol nyelvű sorozatokat nézzenek.

Amerikát tehát nem olvasni kellett megtanítani, csak rászoktatni a feliratokra.

A feliratos tartalmak iránti igény megnövekedését jól mutatja a Netflix egyik ügyvezetőjének nyilatkozata. Bela Bajaria szerint 2019 óta 71 százalékkal nőtt meg náluk a feliratos tartalomfogyasztás, az amerikai előfizetőik közül pedig 97 százalék kattintott 2020-ban legalább egyszer feliratos tartalomra. Persze a nem amerikai sorozatokat is lehet szinkronnal is nézni, ám a Squid Game ezen a téren is megváltoztathatja a gyakorlatot: rengeteget cikkeztek ugyanis arról, hogy a koreai ajkúak szerint mennyire kiheréli a szinkron nemcsak az élményt, de a szereplőket is. Az egyik női karakter káromkodásait például nagyrészt teljesen kiirtották, ezáltal karakterének lényeges vonását változtatták meg, de olyan konkrét eseteket is felemlegettek a közösségi médiában, ahol egyértelműen félrefordították a mondatokat. A Netflix szokása szerint titkolózik a statisztikáival kapcsolatban, az Indiewire kérésére sem kívánták nyilvánosságra hozni, milyen arányban nézték feliratosan, illetve szinkronosan a történetet, ám nem lenne meglepő, ha a felzúdulásnak köszönhetően megnövekedett volna az előbbiek száma.

Netflix

„Annyi mém jött velem szembe erről, hogy muszáj belenéznem” – a mém marketingereje

Megérne egy felmérést, ki hol hallott először a Squid Game-ről, hiszen a sorozat úgy lett már közvetlenül a bemutatását követően toplistavezető, hogy Amerikában egy centet nem költött a Netflix a kampányra, egy előzetesen kívül nem kaptak mást. A Squid Game mégis elérte, amiről a cégek csak álmodozni tudnak: szinte nulla reklámmal a háta mögött mégis mindenki erről beszélt. Ennek oka természetesen a közösségi médiában keresendő: soha egyetlen film vagy sorozat nem mémesedett ilyen villámgyorsan. A plakátok és az előzetesek már lejárt lemezek – vélhetően sokkal több olyan néző akadt, aki hamarabb látott belőle készült mémeket, mint mondjuk egy trailert.

Fénysebességgel terjedt a zöld melegítős koreaiak híre, ráadásul nem reklámokból jövő, hanem organikus elérésekről volt szó. Ha pedig valami ennyire agresszívan az arcunkba van tolva, az különféle érzéseket vált ki az emberből: dacos dühöt, amiért ilyen rámenősen próbálnak valamit letolni a torkunkon, izgalmat és kíváncsiságot – hisz ha valami körül ekkora a hype, akkor érdemes belenézni –, a közösséghez tartozás érzését, illetve az annak hiánya miatt érzett félelmet (FOMO). Ha mindenhol erről van ugyanis szó, akkor

mi is ismerni akarjuk a közös poént, hogy a következő mémnél már ne értetlenül nézzünk, hanem összekacsintva nevessünk másokkal, így kollektív élményként élhessük meg a Squid Game-életérzést.

A felhasználókból kiváltott erős érzésekkel máris nyert ügye van a Netflixnek. Ennek egy újabb lépése – és manapság egyben garancia is a sikerre –, ha TikTokon felkapják a témát. Jelenleg 36 milliárd megtekintés fölött jár a #squidgame hashtag, szinte percenként születnek különböző rövid videók a témában, legyen szó akár vicceskedésről vagy rajongói elmélet megosztásáról. Lehet persze arról morfondírozni, hogy vajon valóban csak a felhasználók kezdték mémesíteni a Squid Game-et, vagy egy ügyes gerillakampánnyal van dolgunk, ám ez vélhetően sosem fog kiderülni.

Netflix

Tovább hajtja a hypemalmot az is, hogy a hivatalos Netflix-merch mellett egyre több cég szeretné kihasítani a magáét az őrületből: a VISA a játék szimbólumát adó kockás-körös bankkártyát adott ki, a Vansnél 7800 százalékkal nőtt meg a kereslet a sorozat fehér tornacipői iránt, a különféle webshopokban pedig hihetetlenül pörög a piros kezeslábasok, fekete maszkok és a zöld melegítők iránti kereslet, ami így, Halloween előtt borítékolja, hogy minden jelmezes buliba jut majd egy játékosnak vagy őrnek öltözött delikvens.

A koreai hullám

Az, hogy egy világ nézi a koreai sorozatokat, szintén nem újkeletű jelenség: elég csak például A palota ékköve című szappanoperára gondolni, amelyet 91 ország – köztük Magyarország is – megvett. A Squid Game sikere a hallyu, azaz a koreai hullám hatásában is keresendő: a kilencvenes évektől a dél-koreai kultúra addig nem látott iramban terjedt a világban a filmektől és sorozatokról kezdve a konyhán és a divaton át a popzenéig. És bár egyes elemzők szerint a 2010-es csúcspont óta hanyatlik a jelenség, néha-néha azért becsúszik egy Psy Gangnam Style-jához hasonló agymenés, amitől aztán mindenki felkapja a fejét, vagy éppen jön egy BTS-szintű sztárzenekar. Nemcsak egyslágeres alkotókat termel ki ugyanis magából a szakma, a K-pop zenekaroknak például régóta nagy rajongótábora van világszerte.

A filmek tekintetében hasonlóan biztató a tendencia, amely olyan filmeket hozott be a köztudatba, mint az Oldboy, A szobalány vagy a Snowpiercer. A csúcsot az Élősködők 2020-as Oscar-díja jelentette, amely végérvényesen ráirányította nemcsak a művészmozik iránt fogékonyak, de a nagyközönség figyelmét is a koreai mozgóképre. A sorozatok terén azonban mérsékeltek maradtak a sikerek, hiába óriási az igény az országban az  ún. koreai doramák, azaz tévésorozatok iránt, néhány kisebb siker és a környező országokban is népszerű sorozaton kívül nem lehet azt mondani, hogy az egész világ a koreaiak drámasorozatait nézné. Ebben jelenthet komoly fordulópontot a Netflix azzal, hogy a keblére ölelte az országot, és meg is kezdte a koreai popkultúrában rejlő lehetőségek futószalagon művelt kiaknázását.

Már most mindenki a folytatást várja

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, még le sem gördült az utolsó epizód stáblistája, sokan máris lázasan pötyögték a keresőbe, lesz-e második évad. Donghjokot érthető módon bombázták is ezzel a kérdéssel, ő azonban egy interjúban elmondta: mivel alapvetően egyetlen filmként képzelte el a történetet, nem fordult meg a fejében a munkálatok alatt a folytatás, ráadásul úgy kimerítette a kilenc epizód elkészítése, hogy nem volt kapacitása ilyeneken gondolkodni. Azt viszont elárulta, hogy nem minden került azonban bele a sorozatba, akadnak még kiaknázatlan szálak: a Frontember történetét például már kidolgozta, de a cliffhanger is bőven okot adhat a folytatásra.

Így, hogy ekkora siker lett a sorozat, az emberek utálnának, ha nem készítenék belőle egy második évadot, nagy a nyomás rajtam amiatt, hogy azt hiszem, elvárják ezt tőlem

– osztotta meg aggályait, de ezzel nincs egyedül: a Squid Game mindenki másra is nyomást helyez, aki a Netflix páratlan sikerét tervezi megugrani.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.