Régóta, de legkésőbb a Dallas óta tudjuk, hogy a gazdag emberek intrikával, családi viszállyal, fényűzéssel és alkoholfogyasztással teli mindennapjainál kevés izgalmasabb dolog létezik. A mindenkori elit magánéletébe, kulturális szokásaiba és hétköznapi viselkedésébe betekinteni azóta is hálás téma a televízióban, de az utóbbi években különösen keresettek lettek az ilyen sorozatok. Nyilván nem független ettől az, hogy az elmúlt évtizedben központi téma lett a gazdasági egyenlőtlenségekből, köszönhetően nem kis részben a 2008-as válságra válaszként megjelenő mozgalmaknak, mint az Occupy is. Bár a Dallas és a nálunk csak jóval később képernyőkre kerülő vetélytársa, a Dinasztia is pont az olajválság utáni években irányították a figyelmet az olajmágnásokra, ezek a sorozatok a társadalmi kérdéseket a háttérbe tolva inkább működtek szappanoperaként, mely történetesen gazdag emberekről szól, semmint a kapitalizmus vagy az elit kritikájaként. Sőt, az ezekben bemutatott vagyonos emberek leginkább irigylésre méltók voltak, a lélegzetelállító házaikban.
Egészen más azonban a helyzet most, amikor számos sorozat vagy film foglalkozik a leggazdagabb egy százalék életével, de közülük is kiemelkedik a Milliárdok nyomában (Billions) és az Utódlás (Succession). Ez a két sorozat egyaránt a New York-i szupergazdagok között játszódik, és közös bennük az a sötét, gonoszul cinikus humor is, amellyel ábrázolják ezt a közeget. Különbségek persze vannak a két sorozat között, de nagy vonalakban hasonló hangvétellel mutatják be az átlagnéző számára elképzelhetetlen vagyonokkal rendelkező befektetők, médiamogulok és üzletemberek életét. A sorozatok sikere pedig sokak szerint az eltalált karakterek és az izgalmas cselekményszövés mellett a hitelességnek is köszönhető, amellyel bemutatják az elit színfalak mögötti életét. Most, hogy mindkét sorozat már biztosan visszatér az ősszel a pandémia miatti hosszú kényszerszünet után, megnézzük, mit is tudhatunk meg belőlük az egy százalékról.
A két sorozat közül a Milliárdok nyomában a régebbi: 2016-ban mutatta be az első évadot a Showtime (nálunk az HBO GO adja), és tavaly már a hatodik évadot is berendelte a csatorna, mielőtt a Covid kettévágta volna az ötödik évadot, melynek a második felét most ősszel mutatják majd be. Brian Koppelman, David Levien és a New York Times sztárújságírója, Andrew Ross Sorkin sorozata középpontjában két férfi áll: a milliárdos Bobby Axelrod (Damien Lewis), aki egy hedge fund (leginkább egy kevésbé szabályozott befektetési alapként írható le) könyörtelen és szuperintelligens vezetője, illetve a nem kevésbé okos Chuck Rhoades (Paul Giamatti), aki államügyészként a fejébe veszi, hogy levadássza Axelrodot. Kettejük viszonyát bonyolítja, hogy Rhoades felesége, Wendy (Maggie Siff) Axelrod cégében coach és tanácsadó, azon kevés emberek egyike, akinek Axelrod ad a véleményére. Körülöttük bonyolódik hát a cselekmény, melyben elképesztően szórakoztató karakterek vonulnak fel, politikusok, üzletemberek és egyéb dúsgazdag rohadékok asszisztálnak egymás kicsinálásához. Mindehhez géppuskaszerű, frappáns párbeszédek járulnak, döbbenetesen sok popkulturális utalással, helyenként szitkomszerű jelenetekkel (az Axe Corp irodájában tobzódó idiotizmusról többször eszünkbe juthat akár az Office is).
A Billions igen jó kritikákkal indult, ám pár évad után kicsit veszített a lendületéből, egyre több lett az üresjárat és az érdektelen, önismétlő cselekményszál a sorozatban (nem volt jó húzás, hogy a tévétörténet első nembináris szereplőjéből, Taylor Masonból (Asia Kate Dillon) érdekes mellékszereplőből érdektelen főszereplőt csináltak), ráadásul pont ezzel egy időben tűnt fel az HBO hasonló miliőben játszódó sorozata, az Utódlás. A The Thick of It című kultikus brit politikai szatírasorozat egyik írójaként feltűnt Jesse Armstrong saját sorozata 2018-ban már ujjongó kritikáktól övezve indult, de az egy évvel későbbi második évaddal sikerült emelnie a tétet, és az Utódlás az egyik legünnepeltebb mai sorozat lett a médiában. A Murdoch családról mintázott, globális médiakonglomerátumot irányító Roy család utódlási harcait bemutató sorozatban a birodalmat megalapító családfő, az idősödő és betegeskedő Logan Roy (Brian Cox) felkészül rá, hogy átadja a stafétát valamelyik gyerekének, akik között meg is indul a helyezkedés. Ez pedig egyszerre őrületesen vicces és nagyon szomorú is, a határtalan gazdagság és hatalom (no meg egy elviselhetetlenül tekintélyelvű apa) által megnyomorított utódok harca pedig még ráadásul tele van aktuális utalásokkal is. Az Utódlás legnagyobb erénye azonban az, hogy a szereplők minden privilegizáltságuk ellenére teljesen hétköznapi karakterek, akikre szinte mind találunk megfelelőt a való életünkben is. Mit tanít ez a két remek sorozat a felső egy százalékról?
1. Nincsenek jók
Ami a Milliárdok nyomában és az Utódlás világában is közös, hogy egyikben sincs kimondottan pozitív szereplő. Az általuk ábrázolt világban senki sem bízhat senkiben, az Utódlás esetében még a tulajdon családtagjaiban sem, sőt bennük a legkevésbé. A szupergazdagok egyébként is gyanakvók, ha bárki akar tőlük valamit, és ebben a két sorozatban joggal teszik ezt. A Milliárdok nyomában is csak első pillantásra a jó és rossz harca, hiszen Rhoades államügyész minden létező szabályt áthág, lépten-nyomon túllépi a hatáskörét, míg protezsáltja, az idealistaként színre lépő ügyészreménység, Bryan Connerty (Toby Leonard Moore) idővel mindent alárendel a személyes bosszúvágyának. A sorozat által ábrázolt világban pénzzel vagy jól irányzott szívességgel bármit el lehet érni, és nincs önzetlen szívesség, mindenki valamit akar cserébe a jócselekedetéért: az egyik legemlékezetesebb epizódban Chuck Rhoades a nyakába veszi a várost, hogy szívességeket ajánljon fel különféle befolyásos embereknek, és a szívességláncolatok végén jut el végül a kívánt vezetőhöz. És persze fontos az is, hogy ez az üzleti világ elsősorban a férfiak terepe: a folyamatos egóharcok, a fenyegetőzések (lásd az alábbi trailert), a szexuális metaforák használata egymás cégének kicsinálására egyenként kimerítik a mérgező férfiasság fogalmát, és ez mindkét sorozat egyik központi mondanivalója is az egész közegről.
2. Aki igazán gazdag, azon nem látszik
Miközben a mi gazdagjaink még ott tartanak, hogy messziről virít róluk a designer ruhadarab márkája, a szupergazdagok már túl vannak azon, hogy hivalkodjanak. Rajtuk semmi látványos nincs, maximum a szakavatott szem fedezi csak fel Bobby Axelrod átlagosnak tűnő kapucnis pulcsijain és farmernadrágján, hogy a maga kategóriáján belül luxustermékről van szó. A New York Times idézi Stephen Cartert, az Utódlás látványtervezőjét, aki szerint szándékosan tartózkodnak a látványpornótól, és igyekeznek a luxust ugyanolyan természetességgel kezelni, mint ahogy a szereplők maguk is. Ezért egyik sorozatban sem csodálkozhatunk rá palotákra, exkluzív ruhakölteményekre vagy helikopterekre, csak akkor láthatjuk futtában, ha az éppen hozzátartozik a milliárdosok életéhez. Sőt, mindkettő nagyobbrészt modern, rideg irodákban és tárgyalóhelyiségekben játszódik, de hát mit tegyünk, ha egyszer a nagy dolgok ott dőlnek el?
3. A gazdagság nem szexi
Bár messze nem csak ez a két sorozat foglalkozik a pénzügyi elittel, a legtöbb esetben elég egyértelmű, hogy a gazdagság csak ürügy. Remek példa erre David E. Kelley két sikersorozata, a kaliforniai gazdagok között játszódó Hatalmas kis hazugságok, és a manhattani felső tízezer kastélyaiba kalauzoló Tudhattad volna. A gazdagság mindkettőnél inkább csak háttér és adottság, egy-egy jól eltalált mondat és karakter mellett nem sokat mond a vizsgált rétegről, viszont hálás és érdekes közeget biztosítanak egy bűnügyi rejtélyhez. Érdemes azonban összevetni a Donald Sutherland alakította patrícius apa rideg fényűzéssel berendezett házát (mely pont olyan, amilyennek a gazdagokat szeretjük látni) Logan Roy ugyancsak tekintélyt sugalló, de sokkal hétköznapibb otthonával, melyről el is lehet hinni, hogy valaki tényleg benne lakik. De az utóbbi illik Bobby Axelrod penthouse luxuslakására is, amelyből pazar a kilátás ugyan, de nincsenek minden sarokban több száz éves németalföldi festmények. Sőt, nem is igazán emlékezetes. De miért lenne? „Ha megvan a milliárdjuk, már senkit nem kell lenyűgözzenek a külsőségekkel” – mondja erről David Levien, a Milliárdok nyomában egyik showrunnerje.
4. A pénz nem boldogít?
Ha van üzenetük ezeknek a sorozatoknak, legyen bármilyen közhelyes is, többek között ez az. Ezek az emberek, akiket látunk, nem hogy nem boldogok, de kifejezetten boldogtalanok is sokszor (ugyanez köszön vissza a Fehér lótusz című új sorozatban is). Különösen az Utódlás érzelmileg megnyomorított szereplőire igaz ez, noha olyan apa mellett, mint Logan Roy (akit hátborzongatóan alakít Brian Cox), nem csoda, hogy az emberből szociopata lesz. A világtól elszakadt, sajátos valóságban létező milliárdosivadékoknak köszönhetően az Utódlás családi drámaként sem utolsó, bár a végén szerencsére általában a humoros elemek kerülnek túlsúlyba. De hiába tipor el mindenkit, aki az útjába kerül, Bobby Axelrod sem boldog: neki egy újabb milliárd csak ideig-óráig csillapítja az éhségét, és egyre inkább magányos, megkeseredett alaknak látjuk. Nem véletlenül írta a Forbesban a coachként is dolgozó Remy Blumenfeld:
Tapasztalatom szerint a komoly pénz csak bonyolultabbá, nehezebbé és kevésbé örömtelivé teszi az emberek életét. Mindkét sorozat nagyszerűen mutatja be, hogy a hatalmas vagyon hogyan különíti el őket az emberiség többi részétől, és hogy hiába élnek a világ tetején távoli lakóparkokban, mint Axelrodék és Royék, nem akadályozza meg a milliárdosokat abban, hogy a kétségbeesés mélységeibe zuhanjanak.
5. Valós minták
Az sem mellékes, hogy mindkét sorozat sokat merít a valóságból: az Utódlásnál már említettük a Murdoch-birodalmat, míg Bobby Axelrod figurája több valódi tőzsdecápából áll össze, Rhoades alakját egy Preet Bharara nevű volt New York-i körzeti főügyészről mintázták, és egyébként is mindkét sorozat számos cselekményszálának megvan a való életbeli megfelelője. Adná magát, hogy a sorozatok kifejezetten a Trump-korszak hülyeségeit pécézzék ki, de ennél szerencsére mindkettő nagyobb távlatokban gondolkodik, bár Rhoades egy másik nagy ellenfele, a bunkó texasi igazságügyi miniszter, Jock Jeffcoat (Clancy Brown) egyértelmű utalás Trump első igazságügyi miniszterére, Jeff Sessionsre. A Billions mellesleg rengeteg, a közegben otthonosan mozgó hírességet csempész a sorozatba egy-egy cameo erejéig, akik saját magukat alakítják: így rendszerint ünnepelt séfek tűnnek fel egy pillanatra, Bobby Axelrod pedig a Metallicával haverkodik vagy éppen Marija Sarapovával ütöget.
És bár a legtöbbször lehet olyan érzésünk, hogy nincs igazi tét, hiszen a látott pénzügyi játszmák vesztesei nem kerülnek az utcára, csak éppen száz- helyett ötvenmillió dollárból kell éldegélniük, azért mindkét sorozatban néha láthatjuk a hétköznapi embereket is, akiknek az életét igazán befolyásolják a piaci ügyeskedések. Persze a cselekmények fordulatainál már nem egyszer elszalad a forgatókönyvírók fantáziája, de a közeg ábrázolása a legtöbb hozzáértő szerint abszolút hiteles. Éppen ezért is kevés jobb dolog van manapság a sorozatok között, mint azon kapni magunkat, hogy végtelenül ellenszenves embereknek szurkolunk, hogy csinálják ki a még náluk is utálatosabbat.
A Milliárdok nyomában ötödik évadának új részei szeptember 5-től láthatók, az Utódlás harmadik évada pedig valamikor az ősszel érkezik.
