A Hatalmas kis hazugságokat elsőre könnyű leírni. Miért érdekelne bárkit egy A-listás Született feleségek. Tele áskálódó gazdag, unatkozó nővel, akik a hatalommal bírnak, és tűzön-vízen átgázolnak, ha veszélyben a tekintélyük. Az HBO viszont belenyúlt a tutiba, Liane Moriarty azonos című regényét (a forgatókönyvet David E. Kelley írta), a Big Little Lies-t úgy építették fel, hogy odaszögezze a nézőt az első résztől a hetedikig. Az évadzáró epizód feltette az i-re a pontot, azt kaptuk, amire az első pillanattól vártunk.
Csak úgy, mint A Törvény nevében, vagy a The Affair című sorozatban, az utolsó percig kivár a történet, a Vadon és a Mielőtt meghaltam rendezője, Jean-Marc Vallée a végsőkig feszítette a húrt. Hiszen nem tudunk semmit, csak megismerünk egy környéket, az ott élő emberekkel együtt. Egyéni sorsokat, és drámákat, kinél bűzlik az idill, ki csalja évek óta a férjét, és a lényeg, hogy ki az, aki a felszín alatt annyira agresszív, hogy képes a gyilkosságra. Hét részen át csak tanúvallomásokból következtethetünk.
A könyv és a sorozat között az egyik legnagyobb különbség (a többit erre találja), hogy a történet nem Ausztráliában, hanem Kaliforniában, Monterey-ben játszódik egy állami iskolában. Ez már csak azért is fontos, mert Shailene Woodley karakterén kívül mindenki gazdag és befolyásos, mégis egy helyre jár a fia a másik két főszereplő, Nicole Kidman és Reese Witherspoon gyerekeivel. Természetesen mindegyikükről kiderül valami háttérsztori, rohad az egész város. A lavinát pedig Jane Chapman (Shailene Woodley) indítja el, elvégre errefelé ritka az egyedülálló anya, mint a fehér holló, pláne egy alsó középosztálybeli egyedülálló anya. Jane-t mégis befogadják a helyiek, illetve egyből szerez magának két legjobb barátnőt.
Két idősíkban folynak az események, a jelenben és a gyilkosság után. Hol megtudjuk, hogy Jane Chapman milyen tragédiákon ment keresztül, és nem véletlen, hogy nincs apja a fiának, hol Celeste (Nicole Kidman) tökéletes házassága hullik darabokra. A férje veri, de a furcsa kapcsolatuk egyelőre működik, ha ezer sebből vérzik is. A családon belüli erőszak mindig vad szexbe torkollik, ami már önmagában rengeteg kérdést vet fel. Meddig és miért tűr egy bántalmazott nő, milyen okai lehetnek a maradásra, ha az anyagiak adottak, nem függ a társától. Mindeközben a városlakók tanúvallomásait hallgatjuk, felemészti az embert a várakozás. Nem tudunk semmit, csak hogy valamelyikük meghal, és helyben kell keresni a gyilkost. A válasz pedig végig az orrunk előtt volt, mégsem vettük észre.
Az az igazság, hogy a Hatalmas kis hazugságokat úgy kezdtem el nézni, hogy alig tudtam valamit róla. A pilothoz elég volt annyi, hogy a húzóneveket végigpörgettem, aztán az első rész után beszippantott. Akkor is, ha egyik szereplővel sem tudtam azonosulni. Reese Witherspoon Madeline-je egy elkényeztetett dúsgazdag nő, akinek tényleg annyi a problémája, hogy próbálják az általa támogatott színdarabot kinyírni. Lassanként derül ki, hogy az igazi kálváriája, hogy képtelen túllépni az előző házasságán, nem tudja feldolgozni, hogy a volt férje Bonnie (Zoë Kravitz) személyében rátalált a boldogságra.
Minden megvan benne, amit egy exfeleség ki nem állhat. Gyönyörű, laza, jobban szereti a kamasz lánya, mint őt, ráadásul jógaoktató. Madeline a sorozat igazi kígyója, aki a férjétől a gyerekéig bárkit képes felhasználni, hogy kicsinálja az ellenségét. Akár még gyilkosnak is nézhetnénk, ha nem lenne ott a kakukk tojás, Jane Chapman.
Nála futnak össze a szálak, Shailene Woodley pedig tökéletes a szerepre. Már jó ideje hagyja maga mögött a tiniszínésznő-skatulyát, és kap egyre jobb lehetőségeket. A Hatalmas kis hazugságok abszolút ilyen. Egy megerőszakolt nő karakterét hozza tökéletesen. Egyszerre akarja megölni az erőszakolót, a fia ismeretlen apját, és egyszerre akar felülkerekedni a saját történetén, normális hétköznapokra vágyik. Végig ott lóg a levegőben, hogy köze lesz a gyilkossághoz.
A másik nagy meglepetés Nicole Kidman, újra és újra be kell látnom, hogy milyen jó színésznő, az ő, azaz Celeste története a legizgalmasabb. Látszólag idilli házasságban él, jóképű, gazdag férj, óriási, panorámás lakás, gyönyörű ikrek. A gond csak annyi, hogy jóképű férj aberrált, attól izgul fel, ha veri a nőjét. Mintha provokálná a veszekedést, hogy aztán odacsaphasson, és a falhoz vágja a feleségét.
Nicole Kidman egy interjúban elmesélte, hogy megviselték a jelenetek, és élete egyik legnehezebb kihívása volt, de tökéletesen megtalálták az összhangot a férjét, Perry Wrightot alakító Alexander Skarsgårddal, ösztönből játszottak.
Skarsgårddal egyébként tényleg a lehető legjobb választás volt, az éles, szabályos vonásaival, a maximalizmusával. És annak ellenére, hogy utálja a néző, és megveti, Nicole Kidman lazán el tudja hitetni velünk, hogy egy dolog szent neki, és az pedig a család. De amikor fény derül, hogy az egyik fiuk olyan erőszakos természetű, mint az apja, összeáll minden. A Cludo darabjait ki lehet rakni, a férj a hunyó, a néző pedig a halálával megszerzi az elégtételt.
Amíg pedig eljutunk idáig lehet tippelni, hogy ki az igazi gonosz. Komoly teóriákra lehet, hogy nem elég a sorozat, de hét rész erejéig bravúros. Úgy tartja fent az érdeklődést, hogy azt se sejtjük, hova lyukadunk ki. Az utolsó 20 perc ad csak választ.
