Józsefváros egyik legidősebb háza, a Baross utca 40. hosszú évek óta tartó kálváriája rövidesen a végéhez érhet, mivel a hosszú időn át elhagyatottan álló, tetőszerkezetét is elveszítő épület lassan társasházzá válik, és jövőre talán az első lakók is beléphetnek majd a kapuján.
A jelenlegi állapothoz rögös út vezetett. A közel száznyolcvan évvel ezelőtt, 1843-ban egyszintes, romantikus lakóházként – kora egyik legfontosabb tervezője, Hild József (1789–1867) tervei nyomán – született épület 1861-ban, Diescher József (1811–1874) munkájának eredményeként kapott emeletráépítést. Ekkor jött létre a környék akkor még hasonló magasságú házakat rejtő képéből kiemelkedő homlokzata is,
Az előbb lakóházként, majd közel száz éven át a SOTE klinikai tömbjének kiegészítéseként – rendelőként, illetve raktárként – működő épület állapota az elmúlt húsz évben jócskán leromlott, ezen pedig a műemléki védettsége sem segített.
A 2008 óta a PP Baross utca Ingatlanforgalmazó Kft. kezében lévő ház utcáról nem látható toldalékai a vásárlás évében tűntek el, 2009-ben pedig a befektetők egy ambiciózus tervet tettek le a tervtanács elé: a Páhy Árpád (H’Art Design Kft.) által szignózott rajzok az udvari szárnyak eltüntetésével, a műemléképület tetőtér-beépítésével, valamint a telekbelsőben felszabadult területen felépítendő hétszintes hotellel számoltak.
A tervtanács tagjai egyetértettek abban, hogy a beépítés túlzott, még jobban besűríti a jelenleg is zsúfolt városrészt. (…) Számos más konkrét kifogás is elhangzott, elsősorban az új szárny jellegtelen, semleges, bátortalan megformálásával és a hamisan romantizáló tetőablakokkal kapcsolatban. Fegyverneky Sándor, a tervtanács elnöke összefoglalójában hibásnak nevezte az egész tervezői hozzáállást: a terv az utolsó szögig nagyon precízen ki van dolgozva, csak a torka véres, mondta, mivel ez a telek nem szállodának való. A műemléknek ebben az esetben csak az álca szerep jut, hogy eltakarja az utca felé a telek belsejében végrehajtott óriási beépítést
– tudósított a vétót hozó tervtanácsi ülésről az Építészfórum.
Az ekkor hajléktalanoknak otthont adó, belső tereiben egyre kevesebb értéket, ugyanakkor egyre több felhalmozott szemetet rejtő ház 2010-ben Skardelli György tervei nyomán magánklinikává változott volna:
Az idős épületet tetőterasszal lezárni vágyó, a védett részeket a lényegében vett klinikától elválasztó tervek nem váltak valósággá, a tulajdonos azonban nem adta fel: 2017-ben már a hatvanhat, 24–35 négyzetméter alapterületű garzonlakást magában foglaló Palota Apartmanház építését fontolgatták a területen.
Az akkor már befalazott földszinti ablakokkal álló virágfüzéres házra a műemlék-felújítások terén tapasztalt Dr. Komjáthy Attila tervei szerint további négy szintet emeltek volna, a telek hátsó részén pedig egy hétemeletes új épületet álmodtak meg, ezzel kulisszává degradálva a műemléki részt.
A Luxus Rezidencia Kft. (aminek ügyvezetője megegyezett a PP Barosséval) felkérésére végzett munkák ekkor meg is kezdődtek: 2017 októberére leemelték a tetőgerendákat, a témában írt cikkünk, illetve annak visszhangja után a Miniszterelnökség felülvizsgálati eljárást kezdeményezett Budapest Főváros Kormányhivatalánál, ami
és felhívta a tulajdonos figyelmét az állagvédelmi és felújítási kötelezettségére.
A cég ennek nem tett eleget: a leemelt gerendák még az engedély visszavonása előtt eltűntek, a helyzet pedig a következő másfél évben tovább romlott, hiszen 2017–2018 telén az épület jórészt szabadon, tető nélkül ázott, majd az idő jobbra fordultával hullámlemezt helyeztek a falakra.
A Palota Apartmanháznak az ekkor már csak ötvenkilenc lakást ígérő honlapja néhány nap múlva eltűnt az internetről, a katasztrófaturisták, illetve kíváncsi látogatók pedig egyre könnyebben jutottak be a sérült kapun.
Az általuk készített, 2019 áprilisában hosszú cikkben oldalunkon is bemutatott fotókat végig nézve egyértelművé vált, hogy a hullámlemezek egy része néhány hét után eltűnt a csupasz falakról, majd az udvar felé néző részei gyors pusztulásnak indultak.
A homlokzat mögött közel két éven át semmiféle munka nem folyt – pedig az első tervek szerint 2018 decemberében már a teljes házat át kellett volna adni –, 2019 szeptemberére azonban építési háló és állványzat került a romos házra, majd megindultak az utcáról is jól látható munkálatok.
A továbbra is Palota Apartman néven futó projektnek az akkor az építési terület határán kifüggesztett tábla szerint 2021 augusztusára kellene készen állnia a lakók fogadására, hivatalos, mára eltűnt honlapja szerint pedig a korábban már befuccsolt, ötvenkilenc lakásról szóló tervet változtatta volna valósággá.
A tervek azóta újra megváltoztak, sőt, a lassan szerkezetkésszé váló épület erős hasonlóságot mutat a tizenegy éve született magánklinika-álommal: a tulajdonos elvetette ugyanis a műemléképületre való ráépítés lehetőségét, így mindössze az udvari szárnyak helyén születik meg a magasságában a szomszédokhoz idomuló lakóház.
Az ideális helyzettől persze ez is távol áll, hiszen a műemlék annak képét rontó tetőtér-beépítést kap – ez a mögé kerülő, az egyértelmű ingatlanbefektetői szempontok miatt elkerülhetetlen épület fényében feleslegesnek is tűnik – ahelyett, hogy egy, a lakók és vendégek számára szabadon elérhető tetőterasz vagy egy hétköznapi magastető került volna a helyére.
Kérdések a mostanra az 1861-es terveken látható füzérdíszek mindegyikét visszakapott homlokzattal kapcsolatban is felmerülnek, hiszen
A szín a budapesti légszennyezettség miatt néhány év alatt persze elkezd majd beolvadni az utcaképbe, a különbség azonban továbbra is érezhető marad.
A helyzeten sokat ront, hogy az épületnek talán sosem volt ilyen élénk színe – a róla készült régi fotók egy jóval egyszerűbbre engednek következtetni –, a díszek pedig egy pillanatra sem viselkedtek úgy rajta, mintha egy óriási habszifonból nyomták volna ki őket, hiszen az árnyalatuk nem különbözött a környező falfelületekétől.
Ezt a problémát némi körültekintéssel ki lehetett volna tehát küszöbölni, épp úgy, ahogyan
A rég eltűnt eredetivel azonos formában és látszólag azonos méretben megvalósult részlet felett a párkányzat most látszólag vastagabb lett, így a dísz, illetve a felette lévő vaslemez zavaróan közel került egymáshoz:
Az összkép így finoman szólva is felemás, és az sem egyértelmű, hogy az 1843-ban, illetve 1861-ben épült falak közül melyek élték túl az elmúlt évek változásait.
Annak persze örülhetünk, hogy rövidesen eggyel kevesebb, rossz állapotú műemléképület miatt kell aggódni, az öröm a már most is látható hibák miatt azonban nem felhőtlen.
