A Marvel Studios 2018 szeptemberében Chloé Zhao rendezőt szerződtette az Örökkévalók (Eternals) című szuperhősfilmhez, olyan színészekkel együtt, mint Angelina Jolie, Salma Hayek és Richard Madden. A kínai származású rendező két nagyjátékfilmen volt túl akkor: a Songs My Brothers Taught Me és A rodeós (The Rider) egyaránt kis költségvetésű, amatőr színészekkel készült, artmozikat és -fesztiválokat megcélzó filmek voltak, de Zhao nevét a szakma számára már ismertté tették. A filmet a következő évben el is kezdték forgatni, és még pont a koronavírus-járvány előtt be is tudták fejezni, de a bemutatót többször is el kellett tolni, most úgy tűnik, 2021 novemberében mutatják majd be a filmet.
Időközben Zhao leforgatta harmadik saját játékfilmjét is, és ennek a történetét már ismerjük: A nomádok földjét nemcsak, hogy bemutatták, de fesztiválsikerek és díjak özöne szegélyezte az útját, legutóbb pedig tarolt az Oscar-gálán is. Így aztán milliók szembesültek azzal, hogy a független film nagy reménysége máris eladta a lelkét az ördögnek, pedig valójában csak azt az utat járta be, ami ma a fiatal amerikai filmesek előtt állhat, a járvány pedig felborította az időrendet. De hogyan lett egy kínai gyárigazgató lányából az amerikai vidék veszteseinek legelismertebb krónikása?
Rájött, hogy idegen emberek történetei érdeklik
Chloé Zhao 1982-ben született Pekingben, ahol apja a Shougang csoport nevű acélgyár egyik vezetőjeként az új kínai gazdag réteg tagjaként megengedhette magának, hogy a gyerekét nyugatra küldje tanulni. Zhao tizennégy éves kora óta nem is lakik a szülőhazájában: a középiskolát Angliában végezte, majd tizennyolc évesen Los Angelesbe ment, ahol végre rácsodálkozhatott az addig csak filmekből ismert Amerikára, derül ki a Vulture részletes portréjából. Nem meglepő módon a valóság egészen más volt, és ez arra sarkallta Zhaót, hogy politológiát tanuljon, ám a végére ki is ábrándult a politikából, így dolgozni kezdett: pultozott és hasonló munkákat vállalt el, melyek révén rájött, őt leginkább más emberek történetei érdeklik. Csakhogy nem érezte elég tehetségesnek magát egyik művészeti ághoz sem, és így jobb híján lett filmrendező.
A rendezőnek nem kell kiemelkedőnek lennie semmiben, csak egy kicsit értenie kell mindenhez. Olyan embereket veszek fel, akik igazán ügyesek a szakmájukban, és összeállítok belőlük egy csapatot
– mondta, szerinte miről is szól leginkább egy filmrendező munkája, bár ebben nyilván a kötelező szerénység is benne van. A New York Egyetemen többek között Spike Lee volt a professzora, akitől bevallása szerint sokat tanult, Lee „brutális” őszinteségének is köszönhetően. De még fontosabb, hogy itt ismerte meg a mostani élettársát, Joshua James Richardsot, aki az első számú alkotópartnere is, hiszen mindhárom eddig bemutatott filmjének ő volt az operatőre. Richards most azt mondja, Zhao abban különbözött a többi diáktól, hogy míg azok leginkább csak beszélgettek arról, mit akarnak majd csinálni, ő egyből nekiállt megvalósítani ezeket. Az egyik vizsgafilmje készítésekor jött rá, hogy szívesebben dolgozik saját magukat alakító amatőrökkel, mint hivatásos színészekkel.
Rájöttem, hogy nem vagyok olyan író-rendező, aki egyedül képes kitalálni a szereplőit egy sötét szobában
– mondta. Így a filmjeihez inkább valódi embereket keresett, akiknek az egyéniségét és az életét nem neki kellett kitalálnia, csak azt, hogyan tudná azt minél hitelesebben bemutatni filmen.
Zhao első filmjéhez az amerikai őslakosok között találta meg az alanyokat: a dél-dakotai sziú indián rezervátumban töltött hosszabb idő alatt megismert fiatalokról forgatta, bár a film útja minden volt, csak sima nem. Egy hagyományos forgatókönyvet írt hozzá, melyet rengetegszer módosítani kellett, hogy a költségvetéshez igazítsák, ám mielőtt megkezdték volna a különféle ösztöndíjakból finanszírozott film forgatását, kiderült, mégsem kapják meg a pénzt. Ezzel egy időben ráadásul betörtek a lakásukba, ahonnan elvitték a laptopjaikat is, rajtuk a már leforgatott jelenetekkel. Zhao azonban meglepő módon nem katasztrófának élte meg ezt, hanem felszabadítólag hatott rá, és végre sutba vághatta az őt valójában gúzsba kötő koncepciót, helyette pedig egyszerűen különösebb előkészítés nélkül nekiálltak forgatni egy sokkal szervesebb filmet. Mindig a forgatás reggelén írta meg az aznapi jeleneteket, beépítve a közösségben történteket, és ezzel megteremtette azt a kicsit dokumentarista beütésű, valósnak ható, mégis játékfilmes stílust, amely aztán a másik két filmjét is jellemezte.
Játszd saját magadat!
A Songs My Brothers Taught Me (Dalok, amikre a bátyáim tanítottak) főszereplőit elutaztatta magával Cannes-ba, és ragaszkodott hozzá, bármennyi jövedelmet termel is a film, abból ők is kapjanak később, mivel tudta, belőlük nem lesz hivatásos színész a jövőben, és a pályájuknak nem feltétlenül használ a filmes szereplésük (igencsak hasonlóan viszonyul az amatőr színészekhez, mint a Természetes fény rendezője, Nagy Dénes). Második filmjét egy rodeósról forgatta, aki egy súlyos balesete után újra nyeregbe ül, az orvosai tilalma ellenére. Ez volt A rodeós, mellyel már jóval kevesebb probléma volt, mint az első filmjével, olyannyira, hogy híres rajongókat is szerzett vele: felkerült Barack Obama év végi filmes listájára, míg Bong Joon-ho, az Élősködők későbbi Oscar-díjas rendezője a legtehetségesebb rendezők közé sorolta Zhaót. Ez a film hozta össze Frances McDormanddel, aki a film megtekintése után egyből találkozni akart vele, és rögtön munkát is ajánlott neki, mivel frissen megkezdett produceri karrierjéhez úgy érezte, pont Zhao az a rendező, akivel szívesen együttműködne.
Sőt, konkrét terve is volt, mivel megvásárolta egy könyv megfilmesítési jogait: ez volt Jessica Bruder Nomadland: Surviving America in the Twenty-First Century című könyve, mely az országban ide-oda vándorló, alkalmi munkákból élő, lakókocsis amerikaiak történeteit mesélte el. Ennek alapján kezdtek együtt dolgozni Zhaóval, és ebből lett a film, amely meghozta mára a rendezőnek a világhírt. Arról még sokat fognak vitatkozni, mi is ez a műfaj pontosan, ami teljesen elmossa a határt fikció és dokumentumfilm között. Mindenesetre ebben már szerepelt két neves színész is (McDormand és David Strathairn), de a többiek ugyanúgy saját magukat alakították. Maga Zhao tiltakozik a dokudráma megnevezés ellen, mások szerint viszont végső soron az ő filmjei sem különböznek sokat azoktól a nyomorpornónak csúfolt alkotásoktól, amelyek csak egy előzetesen meghatározott képnek akarnak megfelelni.
Hogy kerül egy Marvel-filmbe?
Az érdekesebb kérdés most azonban az, hogy ilyen pedigrével hogyan kerülhet valaki pont egy Marvel-filmbe? A már idézett Vulture-portréban ezt azzal indokolják, hogy mára egyszerűen elfogytak azok a középkategóriás mozifilmek, amelyek korábban lehetővé tették, hogy a pályájuk elején tartó rendezők a kis költségvetésű filmek után komolyabb projektekbe vágjanak. Most viszont nem ritkaság, hogy egy független filmes rendező rögtön egy franchise produkcióba ugrik fejest: a szintén díjesővel elhalmozott Holdfény rendezője, Barry Jenkins az élőszereplős Oroszlánkirály-előzményfilmet rendezi épp; a Fél Nelson és a Nyomás alatt című filmekkel nevet szerző páros, Anna Boden és Ryan Fleck rendezték a Marvel Kapitányt, míg a Fekete özvegyet jegyző Cate Shortland is egészen más profilú filmeken dolgozott korábban. Sőt, Zhao már a Fekete özvegy lehetséges rendezői között is a listán volt, tehát egyáltalán nem meglepetés, hogy ő is kapott egy ilyen filmet.
Hollywoodnak nagy szüksége van a friss hangokra és az olyan rendezőkre, akik nemcsak segítenek elhallgattatni a sokszínűséget hiányoló kritikákat, de más szemszögből is nézik ezeket a produkciókat. Zhao például a szereplőválogatásba is becsempészte a korábbi módszerét. Kumail Nanjiani elmesélte a Vulture-nek, mit felelt neki a rendező arra a kérdésére, hogy hogyan látja a karakterét:
»Ő te vagy. Azért választottalak, mert azt akartam, hogy te legyél«. Így válogatta az egész stábot. Azt akarta, hogy mindenki tegyen egy nagy darabot önmagából a karakterébe.
Persze, Marvel-filmek esetén mindig nagy kérdés, meddig tart a rendező önállósága, de hogy azoknak a hangoknak lesz-e igazuk, akik szerint Zhao talán már megbánta, hogy még a világhírnév előtt rendezett Marvel-filmet, vagy azoknak, akik szerint az Örökkévalók megújítja majd a szuperhősfilm zsánerét, az csak a film novemberre tervezett bemutatójakor derül ki. Az viszont már biztos, hogy készül két másik filmje is: az egyik egy életrajzi film Bass Reevesről, az első fekete Deputy Marshallról (a legrégebbi amerikai rendvédelmi szerv) a polgárháború után, a másik pedig egy futurisztikus sci-fi westernbe ágyazott Drakula-film lesz, amit idén februárban jelentettek be. Ennek forgatókönyvírója, rendezője és producere is Zhao lesz, és ez alapján már eléggé úgy tűnik, eddig is azt tehetett Hollywoodban, amit akart, most pedig végképp nem lehet olyan ötletet, amit ne tudna megvalósítani.
