Kultúra

Novák Emil és Orbán Viktor korábbi videósa is kapott támogatást dokumentumfilm rendezésére

A Nemzeti Filmintézet (NFI) nyilvánosságra hozta a Televíziós Döntőbizottság 2021. március 26-ai döntéseit a DOKFILM2020 pályázati eljárás 2. fordulójában kedvezményezetté nyilvánított pályázatokról. Ennek keretében tizenegy dokumentumfilm kapott támogatást, filmenként a 6,4 millió és 19,9 millió forint közötti sávba eső összegeket.

A döntések kedvezményezettjei között vannak ismert nevek, így Cédrusok címmel rendezhet filmet Novák Emil, akit tavaly októberben neveztek ki az új SZFE rektorhelyettesének, a film 18.480,000 forint támogatásból forog majd. Ugyancsak támogatja a Filmalap egy Brassai Sámuelről készülő film készítését is, melyet Orbán János Dénes, a közpénzzel rendesen megtömött Előretolt Helyőrség íróakadémia vezetője rendezhet majd, 9 millió forintból. A producerek között feltűnik még Kálomista Gábor neve is, akiről legutóbb az őszödi beszéd és utóélete tárgyában készülő, a jövő évi választásokra időzített játékfilmben vállalt valószínűsíthető részvétele miatt írtunk, ezúttal a TV Com nevű cége A román megszállás címmel készülő filmet készíti, 19.845,000 forintból. Készül egyébként még dokumentumfilm a harminc éve elhunyt Csengey Dénesről, aztán a Rabbiképző Intézet újjáindításában kulcsszerepet vállaló Scheiber Sándor nyelvészről vagy Haraszthy Ágostonról, a kaliforniai borkultúra megteremtőjéről is. Bolyai Jánosról az idén Kossuth-díjjal jutalmazott Gulyás Gyula készít majd filmet, illetve filmet rendezhet Orbán Viktor korábbi videósa, Baska Barbara is, Menekülés haza címmel, 17.500,000 forintból.

Az NFI ismeretterjesztő filmeknek is megszavazott támogatást: köztük van a II. Andrást és korát bemutató Az elveszett király (rendező: Tősér Ádám), a Hogyan csináljunk rossz filmet? című Tímár Péter-portréfilm (rendező: Somossy Olivér) és Weyer Balázs sorozata, A dallamok, akik vagyunk, mely az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján szereplő magyar vonatkozású zenei hagyományokat veszi majd sorra, míg Kabay Barna rendezi a diktatúra alatti egyházüldözést bemutató A pannonhalmi szamizdat története c. filmet.

Támogatást kapott továbbá hét kisjátékfilm és kilenc animációs alkotás is, a támogatott alkotások teljes listája elérhető az NFI honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik