Fortepan / Kereki Sándor
Kultúra

Magnetikus közterület, avagy a kereskedés tűrt hiányától az utcai csempészeten át a személyiségseftig

A második világháború alatt és közvetlenül utána egyre inkább elburjánzottak a kereskedés jogtalan formái. Budapesten az engedély nélküli utcai árusítást az 1940-es évek végén a politikusok „illegális közterület-foglalásnak” minősítették, arról azonban nem szólt a hatalmi narratíva, hogy mi lehetett az árusok sikerének az oka. Az alábbi fényképeken látható személyek nem kényszerültek az utcát ténylegesen elfoglalni, vagy éppen a potenciális vásárlókat nógatni, bizonyos pesti helyszínek mégis mágnesként vonzották a vevőket. Bezsenyi Tamás kriminológus írása.

A háború végi fővárosi feketepiac emlékét sajnos levéltári iratok helyett pusztán irodalmi és filmes alkotások őrzik, mint Bereményi Géza Eldorádó című mozija. A különböző állami és szövetkezeti üzletekben aktuálisan nem elérhető cikkek – a fővárosi tanácsban beszámoló ügyészek és rendőrök szerint is – gyakorta megjelentek az utcai árusoknál. A szocialista termelési rendben szabályozták az úgynevezett kálót, vagyis a tűrt hiányt. A nagy mennyiségben szállított termékeket időszakosan muszáj volt átrakodni, ennek során az esetleg megrongálódó árucikkek leírható veszteséggé váltak. A Rákosi-korszakban az állami kereskedelemben dolgozók  papíron előszeretettel tették tönkre azokat a termékeket, amelyeket utána a valóságban felárral értékesítettek a főváros különböző közterületein. A gazdasági rendet kijátszók mellett a betörők, valamint a város dedikált pontjain árusító orgazdák tudták még kiszolgálni azokat az igényeket, amelyeket újonnan előállított műszaki cikkek és luxustárgyak hiányában csak a két világháború között készült verziók ellopásával lehetett elérni.

Fortepan / Szalay Zoltán A Bizományi Áruház Vállalat Műszaki Boltja előtt, Károly (Tanács) körút 24., az 1960-as évek közepe

A 19. század derekán még a mai Operaház helyén álló használtcikk-piac a józsefvárosi Teleki térre költözött, a köznyelvben csak Tangónak nevezett placcon lehetett a második világháborút követően áron alul beszerezni különböző termékeket. A szocialista időszak első évtizedében a józsef- és ferencvárosi tereken és utcákon zajló jogosulatlan kereskedést feketézésként nevezte meg a hatóság, amivel ironikus módon éppen azokhoz a német nyelvi gyökerekhez fordult, amelyek a hazai tolvajnyelv forrásvidékéül is szolgáltak. A „schwartz”-olás magyar fordításával magyar államrendőrség egyszínű egésszé satírozta a termékek titokban való előállításától az illegális viszonteladásig bezárólag a különböző területeket ahelyett, hogy a megismerést szolgáló analitikus elválasztásokat megtették volna.

Fortepan / Szalay Zoltán A Bizományi Áruház Vállalat Műszaki Boltja előtt, Károly (Tanács) körút 24.

Egykori rendőrtisztek, mint Dobos János Kocsmák, ​vagányok, zsaruk című 1990-es visszaemlékezéséből is tudható, hogy a népi demokratikus államrendőrség detektívjei kiemelt figyelemmel viseltettek a főváros illegális piacai iránt. Az egykori Rendőrtiszti Főiskolának bűnügyi irattárából elérhető környezettanulmányok, valamint figyelési jelentések szerint a jogosulatlan kereskedést folytatók, kiemelten az orgazdaságból differenciált termékskálát kialakítók a korai Kádár-korszakra visszaszorultak a közterületekről a könnyebben ellenőrizhető társbérletekbe, valamint a vendéglátóhelyek belátható területére. A képzett fotográfusok alkotásaiból, valamint amatőrök magánhasználatú gyűjteményeiből úgy tűnik fel, hogy az 1970-es évek második felétől kezdődően, ám kifejezetten az 1980-as évekre élénkült meg újra az utcákon zajló engedély nélküli kereskedés. A főváros területén az élelmiszer-ellátásért felelő piacok környékén túl is egyértelműen léteztek enigmatikus helyek, mint a Majakovszkij utca, ahol a jogosulatlan kereskedés napi szinten zajlott a szocializmus évtizedei alatt.

Fortepan / Berkó Pál A Rákóczi út és a Kazinczy utca sarkán 1946-ban
Fortepan / Berkó Pál A Rákóczi út és a Kazinczy utca sarkán 1946-ban

Az olasz neorealista filmek világából, valamint a francia újhullám cinema verité alkotásaiból építkező hazai művészek, mint Kovács András és Simó Sándor egyaránt rámutattak az informális világ ezen szegletére. Az 1971-ben készült A legszebb férfikor főszereplője (Latinovits Zoltán), a negyvenes évei elején járó üzemiújság-szerkesztő egy fotóriporter barátjának fényképezőgépén próbál túladni a történet szerint. A zárjegy nélküli termékkel a főhős a Majakovszkij (mai Király) utcának a Lövölde tér felé eső részén működő híradástechnikai boltok előtti járdákon úgy grasszál, hogy végül csak az ott rendszeres ellenőrzést folytató detektívek jóindulatának köszönhetően nem válik büntetőeljárás alanyává.

Fortepan / Rubinstein Sándor
Fortepan / Magyar Rendőr Hatósági igazoltatás a Király (Majakovszkij) utca a Kis Diófa utca torkolatánál az 1970-es évek közepén

A filmben látható kvázi-kereskedők Simó Sándor dokumentarista filmjének főhőséhez, Alker Tamáshoz hasonlóan nem feltétlenül voltak visszajáró árusok, hiszen számukra nem egyedül az itt folytatott kereskedés biztosította a megélhetést. A korszak rendőri igazoló jelentései, valamint operatív adatgyűjtései (mai szóval titkos nyomozásai) alapján rendkívül heterogén társaság verődött össze a mai Király utcában hétről hétre és évről évre. A korszakban ez az utca éppen olyan megzabolázhatatlannak számított, mint az ennek nevet adó szovjet költő, Majakovszkij, nem beszélve arról, hogy a Teréz- valamint az Erzsébetváros határát jelentő hosszú sávban jelentkező közterületi árusításokat mind a két kerületi kapitányság a másik szerv nyakába próbálta varrni.

Fortepan / Magyar Rendőr Bámészkodók az Állami Áruház kirakata előtt a Liget (Zalka Máté) téren 1954-ben
Fortepan / Magyar Rendőr A feketézőktől lefoglalt áruval feltöltött Állami Áruház kirakata a Liget (Zalka Máté) téren, 1954-ben.

A Józsefvárosban a Kádár-korszak idején az illegális kereskedés fő helyszíneként már nem a Tangó szolgált, hiszen az először a ferencvárosi Ecseri útra, majd a pesterzsébeti Nagykőrösi útra költözve lényegében önálló enklávét hozott létre. A VIII. és a VII. kerület határán, az előbbihez tartozó Keleti pályaudvar melletti Baross téri lengyel piac, valamint az utóbbihoz tartozó forgalmas Garay téri piac két egymás szájában lévő szimbolikus hellyé nőtte ki magát. A Thököly út határvonalát naponta többször hágták át azok a fővárosi lakosok, akik az erzsébetvárosi árusoktól például órát vagy ruhát vettek, majd a pályaudvar tőszomszédságában már jugoszláv bűnözőktől csempésztermékekhez, például illatos szappanhoz vagy dezodorhoz próbáltak jutni.

Fortepan / Rubinstein Sándor A Baross tér a Keleti pályaudvar indulási oldalánál 1978-ban (a felső képen jobbra a Verseny utca torkolata, balra a Thököly út házai, középen Baross Gábor szobra)

A szocializmusban, sőt még a rendszerváltás után is valóban lengyel valamint jugoszláv csempészek is kereskedtek a Keleti mellett, főként törvénytelenül beszerezhető termékekkel. Diósi Pál egykori ifjúságszociológus a rendszerváltás időszakában Balaton környékén élő vállalkozókkal készített interjúkat, akik korábban az osztrák schillinget bolgár dinárra átváltva olyan termékeket vásároltak az ország déli határán, amelyet jobb áron tudtak eladni a Balatonnál, illetve a fővárosban. Így olyan értékben kaptak magyar forintot, hogy azt osztrák pénznemre váltva újra érdemessé vált leutazni Baranya megyébe. Az először pusztán a határ közeli városokig merészkedő jugoszláv kereskedők viszont a fent említett valutaváltási árfolyamra, valamint a termékeladási trükkökre alapozó technikákat eltanulták, és egyre gyakrabban utaztak fel maguk a fővárosig, hogy a Keleti pályaudvar mellett közvetlenül tegyenek szert jelentősebb bevételekre. A jugoszláv útlevéllel rendelkező állampolgárok a vízumszabályok okán egyszerűbben hoztak be nyugat-európai országokból termékeket, amelyek Magyarországon is kapósnak bizonyultak.

Fortepan / Rubinstein Sándor Baross tér, 1980.
Fortepan / Kereki Sándor

Az Erzsébet- valamint a Józsefváros határán működő utcai árusítás Rubinstein Sándor és Sándor László fotósok számára az informális piacokhoz hasonlóan beláthatatlan „intellektuális játszótérként“ szolgált. Analóg gépeik optikájával a korabeli emberi vágyakat és lehetőségeket tudták befogni. Nekik köszönhetően a korabeli tolvajnyelvvel élve „fényt kaptak“ (megismerhetővé váltak) a Kádár-korszak ellenőrizhetetlen univerzumai. Az 1970-es évek végi képeken fel-feltűnő idős asszonyok kötött árut és kabátot árulva még a korszak első felét idézték, amikor például a Kalefes galeritagok a Bercsényi klubból lopott orkánkabátokból el tudtak jutni az 1967-es lengyelországi Rolling Stones-koncertre. Az ilyen termékek kivívhatatlan lovagi képességekkel ruházták fel elárusítójukat még a Kádár-korszak első felében, ám az 1980-as években már közkeletű cikknek tűntek az érdeklődök egy részének közönyös továbbhaladása alapján.

Fortepan / Rubinstein Sándor Garay utca

A többszörös határsértők, vagyis a Keleti pályaudvar mellett csempészárun túladni igyekvő külföldiek jelentős mennyiségű valutával a fővárosban olyan informális piacot működtettek, ahol a késő Kádár-korszakban már konkrét személyiséget is lehetett ideiglenesen vásárolni. A szocialista kori alvilág egyik reprezentánsa, egy józsefvárosi vagány egy évtizeddel a rendszerváltás előtt úgy döntött, illegálisan Nyugatra távozik. Nyers Péter nomen est omen alapon is hírhedt keménykötésű csibészként időről időre végigverte a főváros éjszakai életében megforduló vagányokat, akik egy-egy éjszaka úgy hitték, nagyobbnak tudnak mutatkozni. 1978 decemberének végén Nyers saját világának kisszerűségét nőtte ki, amikor egy, a Baross téren árusító jugoszláv férfi útlevelét megvette, hogy életében először repülőre szállva Bécsbe disszidáljon. Óriási vágyakkal és reményekkel hagyhatta itt az országot az alapján, ami fél évvel később, a hatóságok által lefülelt hazaszökését követően kirajzolódik a rendőrségi jegyzőkönyvekben. 1979 júliusának elején a Budapest felé tartó Orient expresszre szökött fel, aminek a mellékhelyisége feletti álmennyezetbe rejtőzve találtak rá a magyar határőrök. A két esemény közötti időszakban a nyugat-európai országok menekülttáboraiból is folyton megszökő Nyers Péter – akit a józsefvárosi flaszteren csak Pötyiként ismertek – bejárta Európa nagyvárosainak kaszinóit, ahol hamiskártyás tudását kamatoztatta. A vágyott Nyugaton folytatott csibészségekről, illetve a korábban Budapest közterein folytatott illegális szerencsejátékokról a kihallgató tisztek számára könnyen adott egymásnak ellentmondó beszámolókat. A közterületen zajló kártyajáték megadóztatása, az úgynevezett pinkapénz beszedésétől egészen a nyugatnémet és holland kaszinókban alkalmazott trükkökig bezárólag változatos témákról nyújtott hézagpótló, igaz, másokat egyetlen alkalommal se inkrimináló felvilágosítást.

Fortepan / Urbán Tamás

Megszámlálhatatlan folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás, fogdaügynöki jelentés és egyéb tanúvallomás keletkezett vele kapcsolatban. Vajon egy, a hatóságokkal szemben ellenséges, őket kijátszani kívánó csibész világa iránt mi okból lehetett ekkora az érdeklődés? Minden valószínűség szerint azért, mert Nyers jóval nyíltabban beszélt az akkori magyar társadalom jelentős részének ismeretlen Nyugatról, mint a Baross téren működő jugoszláv engedély nélküli árusokról, vagy a Baross téren működő lengyel piacról.

Fortepan / Szalay Zoltán A Bizományi Áruház Vállalat Műszaki Boltja előtt, Károly (Tanács) körút 24. 1960-as évek közepe.

A késő Kádár-korszakban Pötyi már néha másra is használt játszóterek, és még nem kimondottan edzőtermeknek szánt pincék korlátjain megközelítőleg egy 45-ös bicepszet acélosított, amelyre könnyebb ecsetkezelésű barátnők vagy barátnak tűnő „figurínók” rá tudtak volna ugyan ülni, az öklével azonban senki sem kívánt farkasszemet nézni. Ebben az időszakban a hiánycikkek legtágabb körével számolhattak a Keleti pályaudvarnál megforduló árusok és vásárolók. A disszidáláshoz szükséges személyiségig bármi megvásárolhatóvá vált, ám egy kontinenst átfogó kaland esetén is – Pötyi alapján – a hazai utcai árusok élveznek védelmet. Ez a hivatalosan visszaeső bűnelkövető a pályaudvar környéki piac működésének titkát megőrizte, vállalta inkább a hosszú hónapokig tartó vizsgálati fogságot itt Magyarországon, ahol születnie majd élnie adatott.

Írta: Bezsenyi Tamás | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/feketezok

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.