Lehet, hogy a művészmozik közönsége kifejezetten az új Dardenne– vagy Szabó István-filmre kíváncsi, de a multiplexekbe általában a sztárokért vagy a sztorikért járunk. Az új Tom Cruise– vagy Jennifer Lawrence-filmet akarjuk látni, esetleg a Bosszúállók vagy a Star Wars sokadik részét. Elég idősek már azok a rendezők, akiket a plázamozik nézői is névről ismernek, és miattuk kíváncsiak az új filmjükre, de közülük is talán csak Steven Spielberg neve vonz igazán nagy közönséget a mozikba.
A fiatalabb rendezők közül pedig jóformán egyetlen olyan alkotó van, akit széles tömegek ismernek, és kifejezetten miatta kíváncsiak a filmjeire: Christopher Nolan. Ezt a kivételes státuszt az utóbbi tíz évben érte el. Az Eredetre talán még Leonardo DiCaprio-filmként találtak rá a nézők, a Csillagok között viszont már nem Matthew McConaughey-film volt, hanem Christopher Nolan-film. A Dunkirk pláne, abban ismert színészek legfeljebb mellékszereplők voltak. De Christopher Nolan nem csak ebből a szempontból képvisel valamit a rendezőközpontú, hatvanas-hetvenes évekbeli hollywoodi világból. Ma már a hagyományos, tehát nyersanyag alapú film apostolaként viselkedik, rajongói pedig Hollywood megváltójaként tekintenek rá. Hogyan került ebbe a különleges helyzetbe?
Férfiak, akik nem normálisak
Ha már Spielberget emlegettük, hozzá hasonlóan Nolan is az a fajta rendező, aki már gyerekkorában is filmmel akart foglalkozni. Otthon a testvérével forgatott Super 8-as filmeket a Csillagok háborúja és a 2001: Űrodüsszeia ihletésére. Azzal a Jonathan Nolannel dolgozott, aki felnőttként is állandó alkotótársa maradt, több filmje forgatókönyvét írta. Spielberggel ellentétben viszont Christopher Nolan módos családban nőtt fel, magániskolába járt, folyamatosan ingázva London és egy amerikai kisváros, a Chicagóhoz közeli Evanston között. Az egyetemen angol irodalmat hallgatott, de diploma után azonnal elment filmforgatásokra asszisztenskedni, miközben vállalati imázsfilmekkel és oktatóvideókkal szerezte meg első rendezői tapasztalatait.
Első nagyjátékfilmjét maradék filmnyersanyagra, a kevésnél is kevesebb pénzből forgatta. Ő és munkatársai is hétvégente haladtak a filmmel, mert hétközben a rendes állásukban dolgoztak. A Követés végül szép fesztiválsikereket ért el, és néhány fórumon, elsősorban a Sundance válogatásánál is függetlenebb és kisebb filmeket bemutató Slamdance filmfesztivál révén már Amerikában is meg lehetett nézni. Ebben a filmben, a megelőző, Doodlebug című rövidfilmjéhez hasonlóan, Nolan olyan témákat és közelítésmódokat talált, amelyek későbbi, világhírű munkáiban is visszaköszönnek. A bűnügyi jellegű, feszült thriller-dramaturgiát követő történetek a cselekmény előrehaladtával egzisztenciális téteket kapnak: az elbizonytalanodó férfi főhős pszichéje sérülékennyé válik, a tettre kész, célorientált hőstípus pedig tépelődő és morálisan is ingatag figurává alakul át.
A Követés miatt Nolanre felfigyelt néhány kisebb amerikai filmgyártó cég képviselője, és végül összejött a pénz első amerikai filmjére, a Jonathan Nolan ötlete alapján írt Mementóra. Hiába a későbbi Batman-filmek, a szupersztárok vagy az Oscar-jelölések, a rendező szerint karrierje legnagyobb ugrása az volt, amikor már nem a barátaival forgatott a szabadidejében, miközben az egész stáb az anyukája szendvicseit majszolta, hanem a tengerentúlon, profi munkatársakkal, négymillió dolláros költségvetéssel. A végül két Oscar-jelölésig jutó és pillanatok alatt kultstátuszba emelkedő, húsz éve bemutatott Mementóval Nolan megérkezett Hollywoodba: biztosra lehetett venni, hogy a következő filmjét már komolyabb büdzsével és nagyobb sztárokkal forgathatja, immár a stúdiórendszeren belül.
Kézen fogta Batmant, és meghódította Hollywoodot
Arra viszont kevesen tippeltek, hogy Nolan hollywoodi kalauza éppen Steven Soderbergh lesz, egy másik olyan rendező, aki független filmesként indult, majd nagyot bukott Hollywoodban, hogy aztán lassan és megfontoltan visszakapaszkodjon az elitligába, és felváltva foglalkozzon stúdiófilmekkel és kisebb produkciókkal. Soderbergh a kétezres évek elején éppen hosszú és változatos pályafutása hollywoodi szakaszának csúcsán állt: a Traffickel rendezői Oscar nyert, az Ocean’s Elevennel pedig egy rakás pénzt keresett magának és a gyártó Warnernek.
Újkeletű befolyását latba vetve pedig rávette a döntéshozókat, hogy Nolanre bízzák egy norvég krimi, az Álmatlanság remake-jének rendezői feladatait. Sőt, ami ennél is fontosabb, Soderbergh azáltal is tiszteletben tartotta Nolan alkotói integritását, hogy rajta kívül a Memento operatőrét, Wally Pfistert és vágóját, Dody Dornt is áthozta az új filmbe – kettejük közül végül Pfister lett Nolan egyik legfontosabb alkotótársa, A sötét lovag – Felemelkedésig filmjei állandó operatőre.
Az akkoriban a negatív szerepeket kereső Robin Williams és Al Pacino főszereplésével forgatott Álmatlanságot ma Nolan legkevésbé érdekes filmjeként tartjuk számon, és ez valószínűleg már így is marad. Azt viszont feltétlen bizonyította a rendező, hogy megbízható iparosként is lehet számítani rá. Fiatalon is nagyon magas szintű, biztos szakmai-technikai tudására, valamint a Memento film noirba forduló, csavaros történetére alapozva keresték meg Nolant azzal, hogy leheljen új életet a Batman és Robin kudarca után parkolópályára állított Batman-sorozatba. Ennél jobb döntése azóta sem volt senkinek a Batman-adaptációkért és más DC-szuperhősfilmekért felelő producerek közül.
Christopher Nolant a Batman: Kezdődik! után kezdték először úgy emlegetni, mint aki nagyon sokra viheti Hollywoodban. Vérmes reményekre főleg az adott okot, hogy Nolan szerzői stílusjegyei, a számára fontos művészi stratégiák, technikai ötletek és történetvezetési megoldások összeegyeztethetőnek tűntek a stúdiók elvárásaival. Egyszerűbben fogalmazva:
A Batman: Kezdődik! és folytatásai klasszikus szuperhősfilmek abban az értelemben, hogy akciódúsak, látványosak és hisznek a szuperhős-mitológiában, abban, hogy a szuperhős a jó ügyért harcol (ezt a szemléletet egyedül a trilógia középső darabja, A sötét lovag kezeli óvatos, de határozott kritikával). Mégsem lehet azt mondani, hogy ne hasonlítana egymásra a Memento és a Batman-filmek: mindkettőben vívódó és hibázni képes hősöket figyelünk, akikről egyre nehezebb eldönteni, nem csavarodtak-e be teljesen, nem emésztette-e fel őket máris saját küldetésük, a bosszújuk.
Az első Batman-film sikere után Nolan tudatosan a soderberghi stratégiát kezdte el követni annyiban, hogy két szuperprodukció, vagyis a Batman-folytatások között ő is kisebb filmekkel kísérletezett. Ám amíg Soderbergh tényleg kis költségvetésű, a mozipénztáraknál láthatatlan filmeket készített két Ocean-kaszinórablás között, addig Nolannek a kisebb filmjei is fontos hollywoodi premierekké emelkedtek, ha nem is hoztak annyi pénzt, mint Batman. A tökéletes trükk visszatérést jelentett a Memento nagy filmvégi csavarra épülő, „átverős” high conceptjéhez, és bebiztosította Nolan helyét a filmrajongók új kedvenceként.
A sötét lovag és A sötét lovag – Felemelkedés között bemutatott Eredet pedig újabb szintlépést jelentett a pályafutásában. Ezúttal Nolan mögött nem volt ott egy olyan masszív márkanév, mint Batman, felsorakoztatott viszont egy csomó feltörekvő filmsztárt (DiCaprio mellett Joseph Gordon-Levittet, Tom Hardyt, Marion Cotillard-t), és egy olyan bonyolult science-fiction koncepció köré húzta fel gengszterfilmes sztoriját, amelyet nehezebb megérteni akár a Memento, akár A tökéletes trükk fordulatainál, azokat a fordulatokat ugyanis rendesen megmagyarázzák a filmek végén.
Az Eredet rém fantáziátlan és egysíkú film, ha meggondoljuk, hogy szinte (?) teljes egészében emberek álmaiban játszódik, és az álmokban történhetnének vadabb dolgok is. Ekkor viszont elmegyünk a lényeg mellett: Nolan a lehető legszélesebb közönségréteget akarta szórakoztatni egy olyan történettel, amely mégiscsak az álomlogika művészfilmekbe illő, bonyolult elbeszélését érvényesíti. A hatalmas pénzügyi siker és a négy elnyert Oscar-díj azt mutatja, hogy ezúttal is sikeresen hozott közös nevezőre teljesen különböző ihletforrásokat és alkotói stratégiákat. Eközben saját vesszőparipáiról sem mondott le: az Eredet főhőse éppen úgy a saját elméjének foglya, mint a Memento amatőr nyomozója vagy Batman, csak éppen ez az elveszettség máshogyan, az álmok szintjén lesz értelmezhető.
A hideg profitól a bőgőmasináig
Az Eredet és a harmadik Batman-film után megjelentek a világhírrel kötelezően együtt járó ellendrukkerek is. Legfontosabb érvük arra, hogy Nolan miért nem érdemli meg az őt övező rajongást, az érzelemmentesség. Lehet, hogy Nolan technikailag tökéletes filmeket készít, de éppen ez az óraműpontosság teszi hideggé és sterillé a munkáit, amelyek túlságosan kiszámítottak, nincs bennük érzelem és szenvedély, minden alá van rendelve a csavaros és túlkomplikált történeteknek.
Ennek a cikknek nem az a feladata, hogy igazságot adjon a vádaknak vagy rájuk cáfoljon, annyi viszont megállapítható, hogy Nolan meghallotta és komolyan vette a kritikát. Legalábbis nehéz máshogy értelmezni a melodrámai jelleg felerősödését a Batman-trilógia befejezése után forgatott Csillagok közöttben. Tekintve, hogy a melodráma műfaját meghatározó, túláradó érzelmességet ma a közönség nagy része hajlamos elutasítani, szinte megrökönyödést váltott ki – és cinikus mémek tucatjait ihlette meg –, mikor Matthew McConaughey a Csillagok között asztronauta főhőseként hosszan bőgött a lánya videóüzenetét nézve. Ennél kicsivel rosszabb ízlésű és kevésbé hatásos, szentimentális jelenetek kerültek az eddigi legutolsóként bemutatott Nolan-filmbe, a Dunkirkbe, amelynek messze azok voltak a leggyengébb pillanatai, amikor a katonák felszegett fejjel a tenger felé fordultak, és hazafias megállapításokat tettek.
A váltással a „hideg Nolan” miatt fanyalgók átadták a stafétabotot a „szentimentális Nolan” miatt elégedetlenkedőknek, de hát nem lehet mindenkinek megfelelni. Christopher Nolannek ezen a ponton már nem is volt szüksége rá, hogy mindenkit magához édesgessen, tekintve, hogy nevét a plázamozik közönsége is megjegyezte, a Batman-trilógia nagyszerűsége pedig minden alkalommal felmerül, amikor bemutatják a soros, kevésbé vagy teljesen elbaltázott DC-szuperhősfilmet.
A rendező eközben már egészen mással foglalkozott: az analóg filmtechnika önjelölt nagyköveteként jártában-keltében a 35 mm-es filmnyersanyag megőrzéséért emel szót. Noha saját filmmel még nem járt Cannes-ban, 2018-ban a fesztivál egyik leghangosabban ünnepelt sztárjaként ő mutatta be gyerekkori kedvence, a 2001: Űrodüsszeia 70 mm-es kópiáját, amit következetesen a film fel nem újított változataként emlegetett. „A film mint médium 1968-ban messze magasabb szinten állt, mint manapság. De másképp az emberek ezt nem hiszik el nekem, csak ha újra vászonra kerülnek az olyan filmek, mint a 2001” – nyilatkozta akkor egy interjúban. Vagyis Paul Thomas Andersonhoz és Nemes Jeles Lászlóhoz hasonlóan Nolan is a filmnyersanyag apostolának szegődött, említett kollégáinál viszont sokkal nagyobb nézőközönséget tud megszólítani. Ezért is fontos, hogy éppen ő száll síkra az analóg technológia megőrzése érdekében.
Már a mozikat kellene megmentenie
Ha a 35 mm-es film megmentésével kapcsolatban vannak is kételyeink, eddig úgy tűnt, Christopher Nolannek minden összejön. Nem számít, hogy egy-egy filmjét nem fogadják kitörő lelkesedéssel a kritikusok – mint ahogy a Csillagok között és a Dunkirk kritikai fogadtatása is ellentmondásos volt –, mert a pénzügyi bukástól egyelőre nem kell tartania, és a rajongótábora sem látszik apadni. Az előzetesek alapján ráadásul új filmje, a Tenet az Eredethez hasonló, bonyolult sci-fi alaphelyzetből indul ki, ez a párhuzam pedig sokkal jobban felcsigázta a közönséget, mint az inkább az idősebb nézőket lázba hozó Dunkirk.
Amerikában és nemzetközi szinten is a Tenet lehetett volna 2020 legnagyobb dobása a moziban, ezt a lehetőséget azonban elvitte a koronavírus. Persze a Tenetből még így is lehet az év nagy sikere, ha bemutatják valaha, de bevételei a járvány miatt nyilvánvalóan sokkal szerényebbek lehetnek csak, mint a tavalyi vagy akár év eleji előrejelzések jósolták. Ezzel párhuzamosan viszont a rendező felelőssége nem csökkent: hiába hoz majd a Tenet kevesebb pénzt, mint az utóbbi évek Nolan-filmjei, mégis ennek a filmnek kell visszacsábítania az embereket a moziba.
Christopher Nolan, ahogy minden filmes, természetesen a mozik pártján áll, de eddig nem kellett azzal számolnia, hogy a mozik megmentése is az ő feladata lenne. Ez nyilván túlzás, de ha a Tenet megbukik, vagy ami még rosszabb, egyenesen streaming-felületen mutatják be, az jókora szöget üt majd a mozik koporsójába. Nolan vállát tehát nagyobb teher nyomja, mint valaha. Nemzedéke legismertebb filmrendezőjeként vissza kell vezetnie a nézőket a moziba, és ott olyat kell mutatnia nekik, amiről azt gondolják, nem kaphatják meg a Netflixen. Ezzel a heroikus és igazságtalan szereppel pedig talán még Christopher Nolan sem fog elbírni.
Kiemelt kép: Melinda Sue Gordon / a Dunkirk forgatásán
