Kultúra

Erdélyi Lajos az erdélyi magyarság egyik legismertebb fotósa és újságírója volt

A 90 évesen elhunyt Erdélyi gyorsan felívelő pályája ellenére nem újságíróként, hanem fotográfusként, illetve fotótörténészként vált igazán ismertté.

Megírtuk hétfőn, hogy elhunyt Erdélyi Lajos, a Marosvásárhelyen született, de az elmúlt három évtizedben Budapesten élt újságíró és fotóművész.

Erdélyi egy marosvásárhelyi zsidó család első gyermekeként 1929. május 17-én született. A város 1944-es német megszállásakor húgával és szüleivel együtt a gettóba kényszerült, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. Édesanyját és húgát azonnal a gázkamrák felé irányították, őt azonban édesapjával együtt néhány nappal később előbb Schotterwerkébe, majd Dörnhauba vitték, ahonnan 1945 májusában térhettek haza.

A fiút osztályidegenné nyilvánított édesapja miatt elbocsátották a kolozsvári egyetemről, a Bolyai Tudományegyetemen azonban folytathatta a tanulást, bár 1950-ben megszerzett közgazdasági diplomája ellenére eleinte esztergályosként kellett dolgoznia. Innen került később az Új Út és a Dolgozó Nő magazinok szerkesztőségébe, ahonnan 1958-ban a következő évben megszűnő Művészet, majd az Új Élet, valamint számos másik erdélyi lap munkatársa lett.

Hamar a fotótörténet került érdeklődése központjába, így bel- és külföldi riportjai mellett fotótörténeti és fotóesztétikai írások tömegei is kikerültek a keze alól. Számos fronton kiállt egy fotómúzeum elindításáért, próbálkozásait azonban nem koronázta siker.

1976-ban, egy barátja kiállításának megnyitóján. Fotó: Szabó Tamás / Azopan

Erdélyi gyorsan felívelő pályája ellenére nem újságíróként, hanem fotográfusként, illetve fotótörténészként vált igazán ismertté: Székelyföld képekben című kötetében kiadta a Székelyföldet hat kötetben leíró Orbán Balázs százéves fényképeit, majd kiállítást és filmet készített az 1890-ben elhunyt, a toll mellett hozzá hasonlóan a kamerát is magabiztosan kezelt íróról.

Ő mutatta be a nagyközönségnek az Afrika-kutató széki gróf Teleki Sámuel a XIX. század utolsó másfél évtizedében született belső-afrikai fotóit is (1977), de zsidó temetőkről készített sorozata (Régi zsidó temetők művészete, 1980) is a magyar fényképészet fontos állomása.

Fotó: Antikvárium.hu

Röviddel hatvanadik születésnapja előtt, 1988-ban Magyarországra települt, ahol 1992-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. Élete utolsó három évtizedében interjúkban, írásokban, kötetekben (Túlélés, egy fotográfus visszaemlékezése, 2006) és beszélgetésekben ismertette meg a kettős identitású magyar zsidóként a vészkorszakban és azután szerzett tapasztalatait, illetve vett részt tevékenyen a múlt számos fontos pillanatának minél szélesebb rétegekkel való megismertetésében.

Életéről Jávor István Laló címmel készített ötven perces portréfilmet, ez teljes hosszában itt látható:

2014-ben Kincses Károly fotótörténész a Mai Manó Házban beszélgetett vele, másfél órában bemutatva a munkásságát – köztük a vízbe fojtott Bözödújfaluban készített sorozatát:

Munkáit több nyelven, így angolul és németül kiadták, képei pedig csoportos és egyéni kiállítások keretein belül is bejárták a világot: a kultúra iránt fogékonyak Hongkongban, Brazíliában, Portugáliában, Japánban, Mexikóban, a New York-i Magyar Főkonzulátuson és Magyar Házban, a washingtoni Capitoliumban, illetve a Berlini Collegium Hungaricum épületében találkozhattak velük.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.