Kultúra

Elhunyt Erdélyi Lajos újságíró, fotográfus

90 éves korában elhunyt Erdélyi Lajos fotográfus, újságíró,  írja a szombat.org. Az 1929-ben, Marosvásárhelyen született Erdélyi 1944-ben családjával együtt az ottani gettóba kényszerült, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. Édesanyja és húga azonnal a gázkamrákba kerültek, Erdélyi édesapjával néhány nap auschwitzi tartózkodás után munkatranszporttal Schotterwerkébe majd Dörnhauba jutott, ahonnan együtt tértek haza 1945 májusában.

Erdélyinek, akit a kolozsvári egyetemről „osztályidegen” apja miatt elbocsájtották, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, esztergályosként is kellett dolgoznia, annak ellenére, hogy diplomája volt, majd az Új Út és a Dolgozó Nő szerkesztőségébe került és fényképész volt az Akadémia kolozsvári fiókjánál. Erdélyi a Hét, Korunk, Művelődés és több napilap munkatársaként szerzett ismertséget, melyekbe bel- és külföldi riportokat, fotóelméleti és fotóesztétikai cikkeket írt. 1988-ban áttelepült Magyarországra, cikkeit 1992-ig a Magyar Nemzetben publikálta.

Erdélyi Lajos portréfotói és az erdélyi zsidó temetőkről készült képei hazai és nemzetközi kiállításokon vettek részt, fotóalbumait több nyelvre lefordították.

Kiemelt kép: Youtube / Kiss Ildiko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik