Belföld

Reagált a Mi Hazánk volt budapesti elnöke kilépésére

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Vékony Csongor azóta akar kilépni a pártból, amióta elvesztette a budapesti elnöki pozícióját. Kilépési szándékát számtalan alkalommal jelezte szóban és néhányszor írásban is, írásban legutóbb februárban. A mostani kilépése sem Kárpátaljáról vagy a revízióról szól – amivel kapcsolatban Toroczkai László elmondta egy videóban, hogy az elmúlt évekhez, évtizedekhez képest sem változott semmit az álláspontja  –, Vékony Csongor valójában önös érdekből lépett most ki a Mi Hazánkból

– tudatta közleményében a Mi Hazánk, miután korábbi fővárosi vezetője a minap egy videóban jelentette be, hogy elhagyja a pártot, mert a Mi Hazánk túl sok kompromisszumot kötött. Saját állítása szerint akkor telt be nála a pohár, amikor Toroczkai pártelnök azt mondta, hogy a Mi Hazánk nem akar határmódosítást. Vékony szerint ezzel a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat.

A Mi Hazánk válaszában kitér arra is, hogy Vékony a kilépési nyilatkozatában jelezte, a jövő évi választásokon függetlenként vagy akár más pártlista színeiben el kíván indulni. Ennek nyomán a parlamenti párt elnöksége önkormányzati mandátuma visszaadására szólította fel Vékonyt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik