Már önmagában elég nehéz kérdéssel állunk szemben, ha a hitről és Isten létezéséről van szó, pláne ha mindez szembetalálkozik a feminizmussal. Teona Strugar Mitevska (Afrodita álma) észak-macedóniai filmrendező ezeket a kérdéseket feszegeti Isten létezik, és Petrunijának hívják című, a Berlinale versenyprogramjában bemutatkozott, de nálunk is mozikban látható filmjében.
Nem elég, hogy a harmincas éveiben járó Petrunija a szüleivel él együtt, se munkája, se pasija és úgy tűnik, nem is arat nagy sikert utóbbiak körében. Bár minden oka meglenne a szomorkodásra, a nő kitartó lelkesedéssel keresi az útját, mely nem tűnik olyan könnyűnek észak-macedóniai otthonában. Petrunija anyjának azonban nem igazán tetszik lánya sajátos próbálkozása, azt szeretné, ha ugyanolyan lenne, mint kortársai vagy legalábbis nem ennyire más. Petrunijának azonban esze ágában sincs behódolni, sem anyjának, sem a rendszernek, vállalva végül az ezzel járó következményeket. Ezt mutatja azon tette is, mikor az évente megrendezett vallási rituálén – a pap egy keresztet dob a jeges vízbe, melynek férfiak százai ugranak utána – ő is a folyóba veti magát, és elkapja a feszületet.
Bár a törvény nem tiltja, a tradíció úgy tartja, hogy nő nem vehet részt a versenyen. Hogy miért, azt pontosan senki sem tudja megmagyarázni, de a hagyomány az hagyomány. Petrunija maga az ellenállás szimbóluma, annak ellenére, hogy nem tűnik hős típusnak első blikkre. Éppen ettől a kisember karakter miatt kerül közel hozzánk, mely figura az utolsó pillanatig harcol a rendszer ellen, és bebizonyítja nekik igazát.
A film három női karaktere nagyon szépen mutatja be a különböző sorsokat, valamint azt, hogyan lehet behódolni vagy ellenállni az éppen regnáló rendszernek. Petrunija anyja igazi zsarnok, a patriarchátus rendszer szolgalelkű kiszolgálója. A nő szégyenként éli meg lánya öntudatra ébredését, folyamatosan hibáztatja őt kinézetéért és sajátos véleményéért is. Az anya tökéletes ellentéte az a vérbeli feminista riporternő, akit felcsigáznak a folyónál történtek. Nem is rejti véka alá véleményét, Petrunija sztoriját felhasználva, saját frusztrációját is kifejezi az elnyomó és férfi domináns rendszerrel szemben.
A patriarchális rendszerbeli nőelnyomás pedig mindenhol tetten érhető itt. Ilyen Petrunija állásinterjúja, ahol leendő főnöke többszörösen megalázza őt, hol a nő túlképzettségével, hol szexualitásával kapcsolatban.
Rosszul nézel ki. Még megkefélni sem akarlak
– mondja a nőnek, miközben annak bugyijában turkál.
Ugyanez a helyzet a rendőrségen is, ahol vagy semmibe veszik Petruniját – ezt jól mutatja, hogy kislánynak szólítják –, vagy szinte meglincselnék, csak úgy, ahogy a keresztért beugró férfiak is. A riporternő jeleneteiben is szépen kirajzolódik ugyanez, például volt férjével való telefonbeszélgetéseiben, aki annak ellenére, hogy neki kellene, nem megy el gyerekükért az óvodába. Mintha a riporternőnek választania kéne karrier és gyereknevelés közt, miközben élete nagy sztoriját készül felvenni.
Sokféleképpen értelmezhető Petrunija tette, miért is ugrott a kereszt után a vízbe. Így harcol a rendszer vagy a női diszkrimináció ellen? Esetleg csak véletlen, gondolkodás nélkül történt az egész?
Nem volt itt semmi bátorság, gondolkodás nélkül ugrottam a vízbe
– mondja a nő a rendőrségen, de szavaiból és dacos viselkedéséből sokkal konkrétabb motivációt érezni ki, mintha őmaga is meghurcoltatása közben ébredne tudatára annak, miért cselekedett így. Valójában azonban nem is ez a film legfontosabb kérdése.
Macedónia, 2018, mégis olyan, mintha a sötét középkorban ragadtunk volna. Hagyomány mögé bújtatott dominancia és férfiuralom van
– mondja ki a film egyik tételmondatát a riporternő. A probléma pedig nem az, hogy valaki áthágott egy kis szabályt, ami még törvénybe sincs foglalva, hanem hogy egy ilyen apró ügy jelenti a legnagyobb nehézséget, ami mellett hatalmas, valós gondok sikkadnak el. Talán pont az ügy jelentéktelensége miatt érezni viszont egy idő után, hogy a sztori leül, nem lehet mit mondani erről, a számunkra abszurdnak tűnő szituációról. A film nagy része a rendőrségen és környékén játszódik, felváltva látjuk Petrunija benti, valamint a kint rekedt riporternő küzdelmét a bürokratikus és korrupt hatalommal szemben.
A film szerelmi szála elég gyorsan sejthető lesz, van azonban valami elidegenítő az erről szóló jelenetekben. Talán itt érezni képileg is a leginkább kiművelt, de mesterségesnek ható kompozíciókat, annak ellenére, hogy van pár beállítás, amit akár posterként is ki lehetne tenni a falra.
Az Isten létezik, és Petrunijának hívják az iróniát sem nélkülöző, de sok keserűséggel teli mondanivalója fontos, mégis, viszonylag hamar veszít kezdeti erejéből. A főszerepet alakító Zorica Nusheva és a riporter szerepében feltűnő Labina Mitevszka miatt azonban érdemes megnézni a filmet. Karaktereik jól kiegészítik egymást. Petrunija az egyre erősebb öntudatra ébredésével, valamint a saját magával és másokkal vívott harcával küzd, mely összecseng a jóval határozottabbnak tűnő, de hasonlóan vergődő riporternő problémáival. Ezek pedig és a férfiak dominálta játszmák, valamint a nők elnyomása ismerős lehet sokunk számára, és talán a legtöbben egyetértünk abban, hogy nem kell a Balkánig mennünk ahhoz, hogy hasonló történetekkel találkozzunk.
Isten létezik, és Petrunijának hívják (Gospod postoi, imeto i’ e Petrunija), 2019, 100 perc. 24.hu: 7/10
Kiemelt kép: Cirko
