Az egy évvel, Buda, Pest és Óbuda egyesítése előtt, 1872-ben tizennégy hektáron megnyílt Közvágóhíd több mint száz éven át volt a főváros húsellátásának központja, hiszen a város különböző részein lévő, sokáig létező magánvágóhidak helyett innen, az egykor város szélét jelentő Soroksári úti komplexumból jutott el a boltokba a friss marhahús.
Az ötezer szarvasmarhát, illetve tízezer aprómarhát időlegesen befogadni képes marhavásártérrel is rendelkező, megszületésükkor Európa legfejlettebbjének számító épületcsoport az első évben 185 ezer állat utolsó megállóját jelentette, Julius Hennicke terve pedig időtállónak bizonyult, hiszen egy 1897-es nagy átépítést leszámítva a Közvágóhíd 1984-es végső bezárásáig közel változatlan formában működött.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy 1994-ben a terület egy része, így a víztorony, illetve a főépület helyi védelmet kapott, állapota azonban tovább romlott, noha egyáltalán nem volt lakatlan: több klub, raktár, illetve zenekari próbaterem bérelt kisebb-nagyobb területet az egyre kopottabb falak mögött.
A helyzet sokáig kezelhetőnek tűnt, a némi optimizmussal megáldottak közül pedig sokan már-már a következő Mataderót – Madrid kulturális központtá vált egykori vágóhídját – látták benne, a valóság azonban ennek szöges ellentéte lett: 2017 őszén egy Erdoğan-párti milliárdosokból álló csoport vásárolta meg az addig a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalathoz tartozó, a kétezres években a telek egy részének beépítésével egy sor társasház és a zajos Soroksári út közé szorult, eredeti mérete harmadára szűkült épületegyüttest.
Az APD Real Estate Kft. nevet kapott projektcég mögött többek közt Adnan Polat áll, aki 2005-ben ismerte meg a magyar miniszterelnököt, nyolc évvel később pedig a török elnökkel együtt érkezett Budapestre, hogy befektetésekről tárgyaljon.
A magyar kormány és Polat közti szálak ezután váltak egyre láthatóbbá: az Átlátszó kutatása szerint 2015 tavaszán már a férfi egyik cége üzemeltette a törökországi magyar nemzeti kereskedőházakat, de az egyik, tulajdonába tartozó, nem épp frekventált helyen lévő irodaházban kapott helyet többek közt az Isztambuli Magyar Intézet, illetve a Magyar Főkonzulátus is.
Az üzletember ugyanebben az évben a magyar ingatlanpiacon is megvetette a lábát: több cégen keresztül a Rátkai Klub egykori otthona, a Spitz-villa, a turai Schossberger-kastély, illetve egy időre a József nádor téri Postabank-székház is az ő, illetve Tiborcz István érdekeltségébe került, noha a székház és a villa rövidesen kikerült Tiborcz köreiből – előbbi az FBI által is körözött szaúd-arábiai olajmilliárdos, a magyar kormánnyal haláláig jó kapcsolatot ápolt Ghaith Pharaonhoz vándorolt, utóbbi pedig a török férfi kezében maradt.
A miniszterelnöki család és Polat közti kapcsolatok ezzel nem értek véget, hiszen Orbán Ráhel, Tiborcz István és a miniszterelnök a Gresham Palota földszintjén lévő étteremben több alkalommal is találkozott a vállalkozóval (és annak fiával), akit 2017 februárjában a felcsúti Pancho Arena tetején, később pedig egy görög mérkőzésen fényképeztek le a vele számos forrás szerint szoros baráti kapcsolatot ápoló Orbán Viktorral.
Az események azóta felgyorsultak: Polat egyedüliként úszta meg a nemzeti kereskedőházak bezárási hullámát, 2017-ben 200 milliárd forintos befektetést ígért a magyarországi napenergia területén (a tavalyi választások után hirtelen vásárolt is hét újabb, a telepítési engedélyeket már megszerzett, garantált extra bevételeket hozó naperőműcéget), a 2018-ban átadott Gül Baba türbéjét fenntartó alapítvány vezetője lett, majd 2018-ban az ő egyik cége bontotta le a Pozsonyi úti egykori KISZ KB-székházat (később a K&H Bank irodaháza), hogy a helyén luxushotelt építsen.
A vállalkozó 2018 májusában részt vett Orbán Viktor beiktatásán, ősszel pedig a kínai útjára is elkísérte a miniszterelnököt – nyilvánvalóan azért, hogy újabb lépést tegyen álma, a napelempark felé, amelynek technológiai hátterét Kína, a kiépítéséhez szükséges összeget pedig természetesen Magyarország adja majd.
A 4,6 hektárosra szűkült Közvágóhíd átépítésének terve eközben szép lassan kikristályosodott: a londoni gyökerű Chapman Taylor építésziroda által szignózott (az eredeti oldal már nem elérhető, de a képeket továbbra is a szerveren tárolják) terveken egy 1232 lakást, 45 ezer négyzetméternyi irodaterületet, 1921 autót elnyelő mélygarázst, illetve egy kétszáz szobás szállodát és nyolcezer négyzetméternyi üzlethelyiséget felvonultató negyed tűnt fel, ami több ponton is áthágta a fővárosi építési korlátokat.
A szabályok sokak szerint persze azért vannak, hogy felrúgjuk őket, így a főváros közel háromszorosára – tizenhatról negyvenöt méterre – emelte a területen építhető lakótornyok magasságát, sőt a talajszint maximális beépíthetőségi határát ötvenről nyolcvan százalékra növelte, utat engedve a felszíni zöldfelületek és az élhetőséget növelő tágas terek minimálisra csökkentésének.
Ezek a változások egyáltalán nem segítik majd a projekt megvalósulása esetén beköltöző lakókat, illetve nap mint nap itt dolgozókat, hiszen a Közvágóhídnál ötször nagyobb területen, 22 hektáron elterülő Corvin-negyedben mindössze kétszer több ember mozog nap mint nap, az általuk generált autóforgalmat pedig az Üllői út, illetve a Nagykörút némi fennakadás árán képes elvezetni.
A Polat álmában szereplő ötezer ember ezzel szemben akár tíz százalékkal is növelheti majd a Soroksári út már így is napi 54 ezres forgalmát, dugókat okozva, de az aggodalom a kormányhivatal szerint alaptalan, hiszen a beruházásnak véleményük szerint nincs jelentős környezeti hatása.
A látványtervek megjelenésükkor jókora felhördülést okoztak, ugyanis megmutatták: a közel másfél évszázadon át létező épületek jó része eltűnik, ebben pedig a kormány is teljes erőbedobással segítette a projektet. 2018. július 27-én azt ugyanis nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítették, így a tulajdonos projektcég bármiféle munkát elvégezhet anélkül, hogy bonyolult engedélyeket kelljen hozzá beszereznie.
A helyzetet tökéletesen mutatta be az Örökségfigyelő 2018. szeptemberében készített grafikája, amely az értékesnek tartott, de lebontásra ítélt részeket pirossal, a terv szerint megtartandókat zölddel, a bontandó épületeket pedig sárgával jelölte.
Az Építészfórum 2019. november 29-én megjelent, vonatkozó cikke szerint a tervező Chapman Taylor nem válaszolt a lap a túlzott bontás okát firtató kérdéseire, fény derült azonban a látványtervek és a mai állapot közti különbségek okára: az 1994-es helyi védettségi dokumentáció egész egyszerűen nem létezik, hiszen akkor még nem volt elvárás a minden részletre kiterjedő leírás, így a beruházó ezt a tényt, illetve a kiemelt státuszt együtt mindent elsöprő érvként használhatta fel a bontások legitimálása érdekében.
Az oldal munkatársának helyszíni szemléje után egyértelművé vált az is, hogy a tervek szerint megtartandó csarnok falait egy másolattal fogják pótolni, hiszen a leendő központi sétányra néző – az Örökségfigyelő fenti képén még zölddel jelölt – homlokzatok bontása már megkezdődött.
Ennek nincs is akadálya, hiszen a Ferencvárosi Önkormányzattal kötött telekátalakítási megállapodás szerint a befektető a terület múltjához kapcsolódó értékek megjelenését egyrészt a történelmi örökség szempontjából fontos víztorony és a bejárati szobrok megtartásával, illetve néhány épületrész visszaépítésével, másrészt az új épületek és közösségi terek témaválasztásával és látványával tervezi elérni, ennek mikéntjét és részleteit azonban a dokumentum nem tartalmazza.
Az újraépítés, mint megoldás ettől függetlenül persze nem elegáns. Ezt az álláspontot az Építészfórumnak műemlékvédelmi szakemberként nyilatkozó Kelecsényi Kristóf is osztja:
A konkrét esetben egy meglévő struktúrát bontanak el azért, hogy a mélygarázs vagy föld alatti szintek építése után visszaépítsék. Ez nyilvánvalóan nem az elfogadható eset, hiszen nem egy rekonstrukciós beruházásról beszélünk.
Kelecsényi szerint az épületegyüttest korábban műemlékké kellett volna nyilvánítani, vagy az építési szabályzat szigorításával, így a maximális építési magasság az épületekhez igazításával megakadályozni a túlzott beépítést.
Az Építészfórum cikkében látható november végi légifotók tanúsága szerint némi túlzással mindössze a víztorony, a báltermet rejtő épület, illetve a két szoborral díszített főkapu maradt állva. A bontási munkák jól láthatóan még nem értek véget, így rövidesen a Könyves Kálmán körút, illetve a Vágóhíd utca felől látható alacsony épületek is a gépek áldozataivá válnak majd.
Kérdés továbbá, hogy a helyenként elnagyolt látványterveket milyen formában és minőségben sikerül majd valóra váltani, valamint az is, hogy a csodával határos módon eddig még le nem bontott évszázados részletek miként kelnek majd új életre. Egy biztos:
ez pedig eggyel növeli majd az elszalasztott budapesti lehetőségek utóbbi években egyre bővülő sorát. Kár érte.
A kis híján hasonló sorsra jutott szomszéd
A terület sorsa hasonlít a közeli Gubacsi úton 1897-1902 közt született Sertésvágóhídéra, aminek ma már csak a vásárcsarnokként szolgáló, 1930-ban született óriása, egy épülete, illetve századfordulós, Budapest-címert is viselő víztornya látható. Előbbi ma nem bejárható, utóbbi pedig egy irodaház parkolója mellett árválkodik.
A beruházónak persze távolról sem ez volt a terve, hiszen irodaházak egész sorát képzelte el a lecsupaszított területen, a válság azonban közbeszólt.
