Gazdaság

Orbán török barátja megúszta a kereskedőházak bezárását

Hiába zárta be a magyar kormány több tucat országban a kereskedőházakat, volt olyan, aki megúszta. A Direkt36 cikke szerint ugyanis továbbra is él az a szerződés, amelyet Adnan Polat cégével kötöttek a törökországi iroda működtetésére.

Amint arra a tényfeltáró portál emlékeztet, a török üzletember jó viszonyt ápol Orbán Viktorral, a miniszterelnök például személyesen vezette körbe a felcsúti stadionban.

A Direkt36 értesülését a Külgazdasági és Külügyminisztérium is megerősítette, de azt nem tudni, hogy ez az egyetlen érvényben maradt szerződés-e.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t (MNKH) 2012-ben hozták létre és magáncégekkel szerződött arra, hogy a világ különböző pontjain a magyar kis- és középvállalkozások exporttevékenységét segítse. Az MNKH azonban több botrányba is belekeveredett és súlyosan veszteséges is volt, így végül 2018-ban átalakították és lett belőle HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. – erről korábban itt írtunk hosszabban:

Vége a magyar kereskedőházaknak: világszerte lehúzzák a rolót
A déli nyitás már korábban becsődölt, most az összes kereskedőháznak annyi, mindössze öt központ marad.

Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök (b3) és Orbán Viktor (b4) Gül Baba felújított türbéjének felavatásán, balról Adnan Polat (b) és Emine Erdogan, a török elnök felesége (b2), Orbán Viktor mellett jobbról Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter (b5). MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik