Kultúra

A tehetség önmagában nem elég – a világhírhez pláne, de az élethez sem

Az HBO új dokumentumfilmje egy tehetséges, született muzsikust követ buktatókkal teli útján, de a remek hangulaton kívül nem tud igazán emlékezetes lenni. Megnéztük a Csillagfény távolságot.

Aki dudás akar lenni, amint azt ovis korunkban megtanultuk, pokolra kell annak menni, de ha pokolra nem is, némiképp kutyába azért időről időre kénytelen lesz lemenni az aspiráns. Ez így van a világon mindenütt, de Magyarországon, ami nemcsak filmes, zenei szempontból sem vehető igazán komolyan piacként, a dolog fokozottan igaz: zeneórák adásából kevesen tudnak érdemi pénzt keresni, a kevés fellépés jó részén nemhogy gázsi nincs, még jó, ha egy sörre meghívják, a lemezkiadás helyzetét meg pláne nem kell taglalnom. A rádiópopban meg az arénarockban, persze, van némi lehetőség, a Wellhello és a Tankcsapda tagjai aligha vakarják a fejüket hó végén, de egy rétegműfaj előadójának lenni tényleg nem könnyű, és csak a teljes őrültek – értsd: a kellően elhivatott zenészek – no meg a gondtalan milliomoscsemeték vállalják az ezzel járó nehézségeket. A többiek inkább elmennek egy multihoz tech supportosnak, vagy külföldre kávét főzni, és jobb esteben a középkoron túl, amikor már megvan az egzisztencia, térnek vissza a színpadra.

Fenti, vérbeli magyar pesszimizmussal átitatott sirámaimat a témában sokat hallott mondatokból fogalmaztam egybe, kiegészítve csekélyke rálátásommal a témára – de nagyjából eddig jut el a HBO új magyar dokuja, a Csillagfény távolság is. Bársony Katalin dokumentumfilmes rendező Balázs Józsefet követi, a jazz-zongoristát és vérbeli, sokadik generációs zenészt, aki egy közepes sóhajtásával jobb harmóniákat ír, mint amit egyórányi rádióhallgatás legjobbjait összefőzve kaphatnánk. József a rétegműfaj rétegműfajában utazik: jazzt játszik, de vegyítve a cigányzene hagyományaival, amiből valami nagyon fülledt, nagyon élő, kelet-európai hangulat keveredik ki, már ha eltekintünk a régióban attól az abúzustól, amit a cigányzenével a mulatós műfaj évtizedek óta elkövet Magyarországon. József a zongorázás mellett dalszerző is, több zenekarral dolgozik együtt, de a film a legfontosabb projektre, az East Gipsy Bandre koncentrál. A zenekarra Tim Ries, a többek között a Rolling Stonesszal is sokat játszó szaxofonos figyelmét is felkelti, ami az instant felemelkedés zálogának hangzik – ám hogy mennyire nem az, arról mesél a film.

Fotó: HBO

Ez ugyanis nem a Csillag születik, József meg nem Lady Gaga: a tehetségkutatók és az utóbbi években megszaporodott zenészéletrajzi filmek felívelő dramaturgiájával szemben a valóság a legritkább esetben ennyire idilli. Pláne – megint a cikk eleji kiinduló helyzetre kell utalnom – Magyarországon, pláne zenészként. József és családja is küzd az anyagiakkal, lakbér, rezsi, gyerekek, ráadásul útban a legújabb baba is, a végrehajtókat úgy kell távol tartani a zongorától, tönkre megy ez, tönkre megy az – zajlanak az alsó középosztálybeli hétköznapok. Ilyen értelemben Bársony Katalin filmje szociofilmnek is helytálló: nem csak a létminimum a szegénység, hanem az is, ha egy bedöglött számítógépet, ami munkaeszköz, nem tudunk pótolni egyik pillanatról a másikra, vagy ha olyan étel, amitől nem hízik tovább, már nem fér bele a családi költségvetésbe – ezt nem árt megmutatni néha, mert sokan nincsenek ezzel tisztában.

Fotó: HBO

Ezzel együtt ne várjon senki nyomorpornót a filmtől, épp ellenkezőleg: Balázs József kitartása és a közeg jellege sokat javít az általános hangulaton, nehéz ugyanis keseregni, amikor ilyen csodálatos zene szól, a főhős pedig olyan makacs kitartással küzd az álmaiért, amelynek a feléből már TEDx-előadásokat formálnának a modern kor szemfüles megélhetési inspirátorai. József nem ilyen: kitartása nem inspiráló idézetekbe fogalmazott, divatos álarc, hanem egyszerűen a mindennapok kényszere, ugyanis nem teheti meg, hogy feladja, sem maga, sem a családja miatt, és akkor arról még nem is esett szó, hogy mivel tartozik a tehetségének. Ezt a küzdelmet követi a film, ám sajnos, legyen bármilyen inspiráló József karaktere és az út, amit bejár, a film nem tud ebből igazán erős tanulságot lepárolni. A szándék megvan, és valóban, van itt egy történet, ami figyelemre méltó, és van itt egy főszereplő, aki példakép lehet, mégis, a kissé régimódi eszköztárral, itt-ott szinte érezhető instrukciókkal dolgozó Csillagfény távolság láttán fel-felvillan az agyunkban a kérdés, hogy jó, miért is kellene nekem látnom ezt?

A Csillagfény távolság már nézhető az HBO Go-n. 67 perc. 24.hu: 6/10

Kiemelt kép: HBO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik