Kultúra

Jetigyereknek örültek az amerikaiak a hétvégén

Nem volt túl izgalmas az elmúlt mozis hétvége, de a Joker hamarosan felkavarja az állóvizet. Amerikai box office.

A Jetikölyök nyerte a hétvégét az amerikai és kanadai mozikban: a Universal animációs filmje, mely hozzánk csak egy hónap késéssel, október 24-én érkezik, 20,85 millió dollárt keresett. A stúdió egyébként is örülhet, mert a második helyen is az ő mozijuk áll, éspedig a Downton Abbey filmes feldolgozása, amely 14,5 milliót gyűjtött forgalmazása második hétvégéjén. A film összesítésben is jól áll, globális bevételei már meghaladják a 107 millió dollárt.

Inkább a melegbár, mint egy királyi vacsora
Mozifilm készült a közkedvelt brit sorozatból, a Downton Abbey-ből. Érdekes lehet-e a Crawley család és szolgálóinak élete azoknak, akik nem nézték a sorozatot?

A toplista harmadik helyén A Wall Street pillangói áll, mely azzal együtt hozott 11,4 millió dollárt, hogy a film már harmadik hete megy a mozikban az észak-amerikai piacokon. Jennifer Lopezék rúdtáncos mozija a nemzetközi porondon is jól szerepelt, és nálunk is a múlt hétvégén került mozikba, a hazai mozibevételekről szokásunkhoz egy másik cikkben emlékezünk majd meg. A több hete mozikba került filmek közül az AZ – Második fejezet is szépen termel: négy hete fut, és még most is összehozott egy elegáns 10 millió fölötti hétvégét, amivel egyre közelebb van a 200 milliós hazai bevételi mérföldkőhöz, míg nemzetközi szinten már 417 millió fölött keresett.

Áztassuk meg az összes létező testnedvben a vásznat, mi baj lehet?
Az AZ – Második fejezet olyan bátor kézzel nyúl Stephen King regényéhez, hogy már majdnem nem is azt dolgozza fel. De azért még így is eléggé rendben van, csak a katarzis marad el.

Az Ad Astra Brad Pitt drámai űrutazásával forgalmazása második hétvégéjént újabb 10 millió tett eddigi bevételei mellé, így jelenleg hazai pályán 35, nemzetközi szinten 89 millió dollárnál jár. A top 5-ről épp lecsúszott a Rambo V – Utolsó vér, mely 8 millió dollárt keresett forgalmazása második hétvégéjén, Sylvester Stallone nyugdíjas vérzivatara nem sikerült túl jól, és egyelőre nem ígérkezik nagyon nagy anyagi sikernek sem. A hetedik helyen a Renee Zellweger főszereplésével készült Judy Garland-film áll: a Judy csak 3 millió dollárt keresett, de ezt úgy, hogy erősen limitált forgalmazásban kezdte a karrierjét, ehhez képest pedig nagyon is erősnek számít ez a szám, jövő héten pedig újabb piacokon kerül mozikba, így lesz még ott, ahonnan ez jött. A jövő hétvége hoz majd némi izgalmat, ugyanis mozikba kerül a Joker, mely egyfelől fesztivál- és kritikuskedvenc, másfelől viszont érte némi kritika a témája miatt, így nehéz megjósolni, mire számíthat a jegypénztáraknál.

Kiemelt kép: DreamWorks Animation

Ajánlott videó

Olvasói sztorik