A világirodalom legszebb és leghosszabb szerelmes leveleként jellemezte fia Virginia Woolf 1928-ban írt Orlando című művét (melyből Tilda Swinton főszereplésével Sally Potter készített filmet 1993-ban). Ez volt az az alkotás, amely népszerűvé tette Woolfot és, nem mellesleg, összes könyve közül ebből fogyott a legtöbb. A 16. századi androgün jelenség történetét Vita Sackville-West költő személye inspirálta, akivel Woolf viszonyt folytatott.
Kettejük szenvedélyes szerelmét meséli el Chanya Button első nagyjátékfilmje, a Vita & Virginia – Szerelmünk története, mely, bár a visszaemlékezéseket és feljegyzéseket olvasva mindent elsöprő volt, a néző számára mégsem lesz akkora horderejű sztori.
Köztudott, hogy Woolf bipoláris zavarral küzdött élete nagy részében, melyet szélsőséges hangulatingadozások jellemeztek, a mélypontok legtöbbször egy-egy nagyobb műve megalkotása után jelentkeztek. Ezt a filmben is láthatjuk, az író összeomlásának közeledését erős vizuális megoldással ábrázolják: fojtogató, pánikszerű érzései kitörésekor a körülötte lévő teret a semmiből kinövő, majd mindent beborító liánok jelzik.
Woolf tökéletes ellentéteként jelenik meg a filmben ezzel szemben Vita Sackville-West, aki rajongásig odavolt az íróért. Életteli, szenvedélyes és érzéki, nem a Virginiával való viszonya volt az első, házassága alatt több nővel is bensőséges kapcsolatot ápolt. A költő jóval népszerűbb volt Virginiánál, de, ahogy a filmben többször is elhangzik, ez nem egyenlő Virginia tehetségével. Kettejük hasonlósága modern, feminista felfogásukban ragadható meg, melyet a film első jelenete jól példáz. Vita és férje a Modern házasság című rádióműsorban vitatkoznak a nemek közti különbségekről, Virginia pedig – akinek kedvére van Vita véleménye – ekkor figyel fel a nőre. Innentől kezdve intenzív levelezés indul a két nő között, ez azonban nem tudja a filmvásznon megragadni a néző figyelmét egy idő után, inkább két cselekménnyel teli jelenetet összekötő passzázs marad.
Pedig kétségkívül nagy szenvedély és szerelem fűzte egymáshoz a két nőt. A filmben látottak alapján Vita oldotta fel Woolf testiséggel kapcsolatos gátlásait, ráadásul nemcsak a szerelme, hanem múzsája is volt az írónak. A film azonban leginkább csak a felszínt kapargatja, és csak egy-egy epizód erejéig lehetünk részesei kettejük szinte mindent felemésztő szerelmének, ez viszont nem elég a majdnem kétórás filmhez. Kiaknázatlan marad a két nő számára fontos feminizmus témája is, mely leginkább csak az öltözködésükben jelenik meg. Többi nőtársukkal ellentétben előszeretettel viselnek ruha helyett nadrágot vagy egy-egy zártabb felsőt, de ez is inkább Vitára jellemző.
„A függetlenségnek nincsen neme”, hangzik el ez és néhány, ehhez hasonló megjegyzés, de nem érzékeljük, milyen súlya lehetett egy ilyen mondatnak (ráadásul egy nő szájából) az 1920-30-as évek Angliájában, mivel azok papírízűek maradnak, ahogy az sem válik egyértelművé, hogy Woolf a 20. századi modern irodalom egyik legfontosabb alakja volt, aki mindeközben folyamatos mentális problémákkal küzdött. Hogy jobban legyen, intézeti kezelése alatt eltiltották az írástól és az olvasástól is. Ennél nagyobb dráma egy író életében kevés lehet, a Vita & Virginiából viszont pont ez hiányzik. Még az sem segít, hogy Isabella Rossellini is kapott egy kisebb mellékszerepet, Vita édesanyjaként, de olyan keveset látjuk a filmvásznon, hogy jelenléte sem ad sok többletet. Kihagyott ziccer ez is, pedig szép párhuzam a modern, szabad felfogású Vita mellett a hagyományos, a nő szerepét a férfi alá rendelő felfogást hirdető anya személye.
Gemma Arterton nem tud igazán erőteljes lenni Vita szerepében, könnyednek és bujának tűnő álcája mögé csupán egy-két jelenet erejéig láthatunk be. Elizabeth Debicki könnyebb helyzetben van Virginia Woolfként, akinek több drámája is megjelenik a filmben. Hosszan viaskodik magával, belemenjen-e a Vitával való viszonyba, mely nemcsak első kilengése házasságából, hanem, a filmből az derül ki, hogy ez az első kapcsolata egy másik nővel. Emellett pedig folyamatos lelki problémái, rosszullétei is megjelennek a történetben, de későbbi öngyilkosságát is előrevetíti a film.
A Vita & Virginia – Szerelmünk történetére nem fogunk olyan sokáig emlékezni, mint Virginia Woolf merész és modern irodalmi örökségére. Éppen ezek miatt nem lesz igazi jelentősége annak sem, hogy a korabeli Angliában mennyire sokkoló és ellenzett volt a leszbikus szerelem (az meg annál is sokkolóbb, hogy nálunk mi a helyzet manapság ezzel kapcsolatban, elég csak a Coca-Cola múlt heti plakátbotrányára gondolnunk). Aki pedig Isabella Rossellini miatt nézné meg a filmet, ne (miatta) tegye. Nézze meg inkább a Kék bársonyt újra.
Vita & Virginia – Szerelmünk története (Vita & Virginia), 2018, 110 perc 5/10
Kiemelt kép: MIRROR PRODUCTIONS – BLINDER FIL / COLLECTION CHRISTOPHEL
