Értse meg, valami olyannal van dolgunk, ami még soha nem fordult elő ezen a bolygón!
– mondja remegő hangon Valerij Legaszov, a kármentéssel megbízott tudós Borisz Scserbina szovjet miniszterelnök-helyettesnek a Csernobil második epizódjában. Erős mondat, de kivételesen nincs benne túlzás, hiszen az 1986-os csernobili atomkatasztrófa idején járunk. Ez volt az a pillanat, mikor az emberiség először tapasztalhatta meg élesben, milyen könnyedén letörölhetné magát a Föld színéről.
A károk persze így is hatalmasak és helyrehozhatatlanok voltak, de kevésen múlt, hogy még sokkal drasztikusabbak legyenek a következmények. Ha nem sikerült volna megakadályozni a küszöbön álló második robbanást, egyes becslések szerint, Európa lakosságának fele kihalhatott volna, és röpke félmillió évre lakhatatlanná vált volna a kontinens és Oroszország jó része. A katasztrófát a szovjet vezetés nagy erőkkel próbálta eltitkolni – Magyarországon is sokáig visszatartották –, de ez persze csak egy darabig ment: miután Nyugaton észlelték a sugárzást, vezető hírré és történelmi eseménnyé vált, elősegítve a kommunista rendszer összeomlását és új megvilágításba helyezve az atomenergiát, mint biztonságos és környezetbarát megoldást.
Az HBO és a Sky közös minisrozata nemcsak a katasztrófát mutatja be hitelesen, de az őrületesen feszült akciót is, amit néhány orosz tudós Európa megmentéséért folytatott, miközben a robbanás tényét sokáig tagadó politikai ellenszéllel is küzdöttek. A premiert jó érzékkel a csernobili katasztrófa 33. évfordulójának környékére időzítették. A tudósokat Jared Harris és Emily Watson játsszák, Stellan Skarsgård pedig a marcona Borisz Scserbinát alakítja, aki eleinte maga is szkeptikus, de aztán szembenéz a kőkemény valósággal.
Csak semmi pánik
Skarsgård 35 éves volt a robbanás idején, és tisztán emlékszik, hogy reagáltak, amikor kiderült, hogy a radioaktív felhőt Svédország felé sodorja a szél. Szerinte az egész azzal kezdődött, hogy az egyik svéd atomerőműnél sugárzást észleltek, és azt hitték, hogy ott van probléma, de hamar kiderült, hogy a légkörből érkezett a sugárzás. Megvizsgálták a széljárást, és rájöttek, hogy csakis Csernobilról lehet szó. Nagy volt az aggódás, mert még hónapokig nem lehetett tudni, hogy pontosan mi történt, és mennyire súlyos a helyzet. Nagyon kevés információ érkezett a Szovjetunióból, és ami mégis, annak jelentős része téves adat volt. Voltak azonban kémműholdak, amivel sikerült összerakni, mi történt. „Pánik viszont nem volt. Mi, svédek olyanok vagyunk, mint az angolok: nem szoktunk pánikolni. Túl szégyellősek vagyunk hozzá, így bármi történik, nem fogsz látni minket látni magunkból kikelve kiáltozni, hogy Úristen, most mi lesz velünk?!” – mondta a színész Londonban, az újságíróknak tartott kerekasztalbeszélgetésen, ahol mi is kérdeztük őt.
Az 1981-es svédországi népszavazáson amúgy még az atomenergia ellen szavazott, de ma már bizonytalanabb a kérdésben. Akkoriban ugyanis a Föld még nem volt olyan rossz állapotban, mint manapság. Ahogy Skarsgård mondja:
Már nem az a kérdés, hogy meghalunk-e, csak az, hogy mikor.
A Csernobil sorozatot tavaly nyáron forgatták Litvániában, és az a pár hónap egyáltalán nem telt gyászos hangulatban. Skarsgård szerint minél komorabb egy film, annál nagyobb szükség van jókedvre a forgatáson. A felvételek között is rendesen ment a viccelődés, ő maga is igyekezett rossz poénokkal ellensúlyozni a téma súlyosságát. Fekete humorából egyből ad is egy kis ízelítőt, mikor a kérdésre, hogy találkoztak-e a forgatás előtt túlélőkkel, ellentmondást nem tűrően rávágja: „Nem, mert nem voltak túlélők.”
Ez nyilvánvaló hülyeség, mégsem tiltakozik senki egyből, inkább zavart csend ül a hotelszobára pár másodpercig. A tanulság: ha Stellan Skarsgård szúrós tekintettel mond valamit, az bizony elég meggyőző tud lenni. A hatásszünet után persze jön a kaján vigyor, ami jelzi, hogy csak viccelt, ne vegyük már ilyen komolyan.
Orbán és a zsigeri érzelem
Hiába akart, nem volt ideje elmennie a jelenleg Ukrajnában fekvő Csernobilba, és kutatásokat sem igazán végzett a témában. Megtette ezt helyettük a forgatókönyvet író Craig Mazin, aki a sorozat vezető írója is. Ő mindent elolvasott a katasztrófáról, bejárta a helyszínt, és állandó kapcsolatban állt a Csernobil adatait kezelő orosz tudományos intézettel. Skarsgård szerint egy színész számára amúgy sem a történelmi részletek az érdekesek, sokkal fontosabb, hogy a karakter és a szereplők közti viszonyrendszer mélyére ásson.
Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes játszom, aki nagyon szilárdan hisz a szovjet rendszerben. Ennek szolgálatában töltötte az egész életét, a tökéletesen állam bűvöletében. Azt kellett megmutatnom, hogy omlik mindez össze benne a látottak hatására, és hogy fogadja el fokozatosan Valerij Legaszovot – nemcsak tudósként, de barátként is. A sorozat közben szépen feltárja a katasztrófa részleteit, de nekem elsősorban ezzel a lelki úttal van dolgom.
A Csernobil aktualitását amúgy nem pusztán az évforduló adja, a történelmi párhozamok is nagyon relevánssá teszik. Ez a történet a mementója annak, hogy milyen veszélyeket tartogat, ha a politika felülírja a tudósok figyelmeztetéseit. A probléma ismerős lehet, ha máshonnan nem, például a klímaváltozással kapcsolatos vitákból. Skarsgård szerint a sorozat válaszokat nem ad (nem is lenne dolga), inkább kérdéseket szegez a nézőnek ezzel kapcsolatban.
„300 ezer éven át egy napot túlélni is óriási kihívást jelentett, a gyerekek nagy része meghalt, mielőtt megélhette volna a felnőttkort. A második világháború lezárása óta Nyugaton az emberiség történetének legbékésebb és legvirágzóbb korszakát éljük, ahol viszonylagos szabadság és biztonság uralkodik. Ám épp azon ügyködünk, hogy elkúrjuk az egészet” – mondja Skarsgård, akit nagyon aggaszt a tudományba vetett közbizalom megrendülése, és az, hogy az emberek jobban bíznak az érzelmeikben, a pletykákban és az összeesküvés-elméletekben. „Trump, Orbán és Erdogan – az ilyen vezetők hatalma a zsigeri érzelmek felkorbácsolásán alapszik, semmi máson”
Vissza Budapestre
Mikor közlöm vele, hogy nekem ne is mondja, mert én magyar vagyok, felélénkülve feleli, hogy hamarosan újra jön Budapestre, mert itt forgatják Denis Villeneuve Dűne-filmjét, amiben ő lesz a gonosz Harkonnen báró. Utoljára 30 éve, 1989-ben járt Magyarországon, de az emlékezetes volt, hiszen itt élte át a rendszerváltást.
Egyfelől felszabadító volt, de megdöbbentő volt látni, hogy két nappal a rendszerváltás után már elhangzottak az első antiszemita gyalázkodások a parlamentben. Egy héttel később pedig már irredenta térképeket osztogattak Budapest utcáin, amik mindenkit gyengéden emlékeztettek arra, hogy Magyarországnak volt egyszer egy adriai tengerpartja. Azonnal visszatért a nosztalgia a Monarchia iránt.
Skarsgård pályája nagyon változatos, rendszeresen szerepelt hollywoodi szuperprodukciókban és kisköltségvetésű művészfilmekben is. Csak pár példa szemléltetésképp: játszott a Thor-, a Bosszúállók-, A Karib-tenger kalózai-, és a Mamma Mia!-filmekben, de közben felbukkan skandináv krimikben és ő Lars Von Trier egyik visszatérő színésze is. Az 1996-os Hullámtörésben például épp Emily Watson partnere volt, akivel a Csernobilban újra együtt szerepelnek. „Nagyszerű volt újra közösen játszani, bár most kicsit más szerepeket kaptunk. Kevesebb szex és több ruha volt rajtunk.”
A szerencse mellett szerinte a tudatosság is nagyon fontos. Ő például tudja, hogy csinált pár nagyon rossz filmet és néhány nagyszerűt is, a legtöbb pedig valahol a kettő között van.
„A lényeg, hogy tisztában vagyok vele, mit csinálok éppen. Egy szuperhősfilmbe például nem próbálok olyan karaktert belevinni, ami nem illik oda” – mondja Skarsgård, aki szerint a másik szabály: Ha popcornfilmet csinálsz, dolgozz a legjobb popcorn-emberekkel! Mikor pedig művészfilmet vállalsz, tudd, hogy nagyobb a kockázat. Ha erre nem vagy hajlandó, ne is vágj bele. Egy arthouse filmnek lételeme a kockázat, ez adja a varázsát is.
Amúgy színészként minden forgatás kicsit hasonló szerinte, csak a méretekben van különbség. Bár azért mást igényel egy musical és mást egy drámai minisorozat. „A Mamma Mia! forgatásán például nem kell gondolkodnod egy percig sem. Elég, ha felszabadult vagy. Ha te élvezed, a nézők is élvezni fogják. A Csernobilnál nem ez a helyzet, itt már muszáj gondolkodnod, de legalábbis kell egy olyan rendező, aki ezt megteszi helyetted.” A minisorozatot rendező Johan Renck például nagyon jó munkát végzett. A Csernobil szürke, reménytelenséget árasztó atmoszférája tényleg elég hatásosra sikerült, persze ez nem meglepő attól a rendezőtől, aki David Bowie utolsó két klipjét, a Lazarust és a Blackstart is készítette. Skarsgård szerint eleve megnyugtató volt a tudat, hogy Renck svéd, így garantáltan kiirtja majd a szentimentalizmus legapróbb nyomait is a filmből. Ez így is történt. A kérdésre, hogy vajon szereti visszanézni a filmjeit, a válasza egy gyors és határozott „nem” volt. És hogy miért?
A tükörben sem szeretem viszontlátni magam, miért épp a képernyőn akarnám?
A Csernobil május 7-től nézhető az HBO GO-n.
Kiemelt kép: Getty Images
