Kevin Costner jó pár évnyi parkolópálya után újra megtalálta a helyét Hollywoodban, vagy éppen Hollywood keresi a megint a régi flanelinges, csendes hősöket. A 64 éves színész most nyeri vissza régi fényét, és másodjára is a csúcsra küzdheti magát. A Netflixen március elején debütált a Highwayman Woody Harrelsonnal, ezzel párhuzamosan pedig remekül szerepel a Magyarországon talán kevésbé ismert Yellowstone, a Paramount modern kori Dallasa Montanából. Ezek fényében egyre izgalmasabb kérdés, hogy mi történt Costnerrel, akiről már 1995-ben úgy írt az Independenet, hogy gyakorlatilag lehúzhatja a karrierjét a vécén. Mindezt közvetlenül a Waterworld – Vízivilág című film után:
Hollywood boldogan lemond róla. Nem az a sztár, akinek hitték.
Ha még előrébb repülünk az időben, Costnernek bulvárlapokba illően indult a karrierje. Kaliforniában született, marketinget tanult, majd elvett egy Cindy Silva nevű nőt, aki Hamupipőke volt a Disneylandben. A titkos színészi ambícióinak jókora lökést adott, hogy egyszer véletlenül találkozott Richard Burtonnel. Rákérdezett a színésznél, hogy működne-e nála Hollywood, mire Burton csak annyit mondott, hogy „Kék szemeid vannak. Nekem is. Azt hiszem, ez megteszi.” Majd soha többé nem találkoztak. A meghallgatások és képzések mellett halászhajókon dolgozott és kamionsofőrként, de vezetett túrákat a hollywoodi hírességek házaihoz is. Kellett egy kis idő, míg Costner rátalált a westernre, és arra az igazi karakterre, ami jól áll neki. A magának való macsó időről időre lecsapott a kezdeti hév után. Az alábbi trailer például abból az 1985-ös Silveradóból, ami Kevin Costner egyik első komolyabb szerepei közé tartozott Kevin Kline és Danny Glover oldalán. Még vitte a lendület.
Többször megtalálták azok a szerepek (Fegyvertársak, The Highwayman, de még a Yellowstone is ilyen), ahol vadnyugati módra a régi hagyományoknál maradt főhős küzd az új szelekkel. Ugyanez igaz Kevin Costner karrierje is: a konzervatív szellemiségével a zsebében indult neki a pályának (Ronald Reagennel golfozgatott, de később a demokratákat is támogatta), klasszikus sztárja volt a Bush-korszaknak, aztán mintha kiment volna a divatból. Szünetre volt szükségünk, hogy ismét értékelni tudjuk Costner szigorú elveit és időtlen sármját. Persze a kihagyás nem csak a Costner-féle hős leszázalékolásából fakadt: amilyen gyorsan szaladt a csúcsra, olyan hamar zuhant a mélybe egészen a Rio Mare-reklámig. De legalább a tonhal konzerv emlékeztetett bennünket, hogy Kevin Costner létezik, úgy, hogy egyébként majdnem minden évben kijött egy új filmje. Csak minek.
Costner még 1990-ben mutatta be a Farkasokkal táncoló című filmet, amit ő is rendezett, és összesen hét Oscar-díjat nyert. A színész ebből kettőt vihetett haza, a legjobb rendezőnek és a legjobb alkotásnak járó szobrot. Egy pillanat alatt ugrott Hollywood tetejére, és évente hozta ki a sikeresebbnél sikeresebb filmjeit, élen a Robin Hood-dal, a JFK-jel és a Több mint testőrrel. Igazi idol lett Costnerből, aki mintha meg is roppant volna az óriási figyelem, és magas elvárások okozta nyomás alatt. Bármit elvállalhatott, bármit leforgathatott, megnyíltak az ajtók előtte. Megpróbálta megismételni a Farkasokkal táncoló sikereit, de akkora lukra futott, hogy még húsz évvel később is nyögte. A Waterworld – Vízivilág 1995-ben minden idők legdrágább filmje volt. 175 millió dollárból (~50 milliárd forint) készült a szárazföld utáni kilátástalan küzdelem, de az első hétvégén mindössze 21 millió dollárt (~ 6 milliárd forint) hozott, ami kínosan kevés –még akkor is, ha végül a nemzetközi piac kihozta a pluszra a filmet. Costner a saját vagyonából 20 millió dollárt szánt (~5,7 milliárd forint) a 220 (!) napos forgatásra, és producerként is dolgozott. Ekkor ment tönkre a házassága, és a válás szintén rekordot döntött Hollywoodban, 80 millió dolláros ~23 milliárd forint) megegyezés lett a vége három közös gyerek után (Costnernek amúgy már hét van).
De a Waterworldöt is alul lehetett múlni a pár évvel később bemutatott, szintén apokaliptikus Postmannel. A kritika lehúzta, és a produkció öt Arany Málnával végezte a legrosszabb filmek között. Egészen mostanáig (a Molly’s Game már nem volt rossz) kellett várni, hogy Costner visszataláljon a saját pályájára, és azt a sztoikus, vidéki fickót alakítsa, akinek amúgy is képzeljük (van egy hatalmas farmja Coloradóban) az életben. A Highwayman és a Yellowstone visszaadta a Costnerbe fektetett hitünket, és talán az a korosztály is megismerheti, akinek eddig fogalma sem volt, ki ő. Sőt, még Whitney Houston oldalán sem látta.
Amit szerintünk érdemes látni Kevin Costnertől
The Highwayman, 2019
A Bonnie és Clyde utolsó pillanatait feldolgozó Highwayman nem kapott akkora hájpot, mint mondjuk a szintén netflixes Birdbox, pedig az utóbbi évek egyik legnagyobb dobása a streaming szolgáltatótól nagy nevekkel, nagy költségvetéssel és egy izmos forgatókönyvvel. John Fusco például olyan régóta dolgozott a könyvön, hogy először még Paul Newman és Robert Redford neve merült fel, csak ugye Newman még 2008-ban meghalt. A történet egyfelől egy lenyomat a gazdasági válságról, mikor az emberek az 1930-as évek Amerikájában elkeseredetten kapaszkodtak akár olyan antihősök ideájába is, mint Bonnie és Clyde, akik lehet, hogy a gonosz bankoktól loptak, de közben gyilkoltak. Fél évszázad kellett Arthur Penn 1967-es filmje után, hogy a másik oldalt, a rendőrökét is megismerjük. Másfelől pedig érdekes, hogy dobta ki a társadalom hirtelen a cowboyokat, texas rangeröket, akik a maguk módszereivel őrizték a rendet. A modern világba viszont nem fért ilyesmi, Frank Hamer (Kevin Costner), illetve Maney Gault (Woody Harrelson) megöregedtek, és senki sem kért az őskori szolgálataikból. Egyedül az a mázlijuk, hogy Bonnie Parker és Clyde Barrow olyan hosszú évek óta űzött gúnyt a hatóságokból, hogy a rangerek is kaphattak egy utolsó esélyt.
Costner hozza a szokásos habitusát: ül a verandán, halkan él, de ha szól, annak bizony van súlya. Egy ösztönlény puskával a hátán. Harrelson éppen az ellentéte, és élvezi az életet, ennek pedig hangot is ad. Jól állnak egymásnak, jól áll a csönd és még a vontatottság is a filmnek. Kell hozzá elszántság, hogy végigüljük, a rendező, John Lee Hancock ugyanis nem tesz meg mindent azért, hogy odaszögezze mind a két órára a nézőt, de a két főszereplő kárpótol. Kevin Costner, a régi vágású hős a filmben, és a karrierjében is kapott egy újabb esélyt.
Yellowstone, 2018
A Montanában játszódó sorozat kicsit elment mellettünk, és csak akkor kaptuk fel a fejünket rá, amikor az RTL Spike bejelentette (eredeti nyelven érdemes elkezdeni), hogy náluk fog menni először Magyarországon az első évad. A Yellowstone tavaly kezdődött, és június 19-én jön a folytatás, úgyhogy még messze nem késő bekapcsolódni. Annál is inkább, mert az első pár rész alapján a sorozat minden percet megér. A drámai szál egyelőre nem esett túlzásba, a vidéki Amerika szerelmeseinek eleve kötelező, Montana tájai lenyűgözőek, ahogy a tengerentúliak vágya a nagy dolgok után is határozottan lejön a 21. századi cowboyok között. Óriási rönkház és pickupok jönnek szembe lépten-nyomon a rezervátum kontrasztjával. A felállás a szokásos, már fölösleges is túlragozni, hogy Kevin Costner a hozzá legközelebb álló alakot formázza meg.
John Dutton (Kevin Costner) mindene a földje, és ragaszkodik, hogy régi szépségében őrizze meg, ugyanakkor az se túlzottan izgatja, hogy bár jogilag hozzá tartozik a végeláthatatlan vidék, kiké volt annak idején. Egy hármas konfliktus alakul ki az újonnan érkező befektetők, az indiánok és a nagy tiszteletben álló, következetes, de kifejezetten szigorú helyi farmer, Dutton között. Ha ez nem lenne elég, akkor ott van még az a tény, hogy Dutton egyik fia éppen egy indián lányt vett el, akinek döntenie kell a két család között. Érdekes, hogy pont fordult a kocka, a Farkasokkal táncolóban bezzeg Costner a másik oldalon állt. A westernes hangulat adott, az Oscar-jelölt Taylor Sheridan már bőven bizonyított a Hell or High Water forgatókönyvével, de ő írta a Wind Rivert és a Sicariót is.
Több mint testőr (The Bodyguard), 1992
Ez az a film, amit nem szabad visszanézni. Hagyjuk csak meg a húszéves emlékeket, hogy Kevin Costnernek milyen jól állt egy kiszámítható szerelmes film. Amúgy egyáltalán nem passzolt Frank Farmer (Kevin Costner) a világsztár Rachel Marronhoz (Whitney Houston), de annyira férfiasan védelmezte az énekesnőt, hogy happy end lett a vége. Ne felejtsük el, hogy Houston a Több mint testőr kedvéért készítette el a saját verzióját Dolly Parton I Will Always Love You című számából, amivel egy életre lepipálta az eredetit.
A film egyik legemlékezetesebb pillanata pedig az, mikor már forr a levegő Frank és Rachel között, és a testőr egy éles karddal érzékelteti, hogy belül milyen érzékeny és szerető férfi. Egy mozdulattal vágja ketté a selyemkendőt.
Fegyvertársak (Open Range), 2003
A Fegyvertársakban nincs semmi truváj vagy újító megoldás, sőt, mintha minden jelenete valamelyik klasszikus westernek utánérzése lenne, mégis nyugodt szívvel ajánljuk a műfaj rajongóinak. Éppolyan régi vágású, nívós példány, mint maga Costner, aki nemcsak a főszerepet játssza, de a rendezést is jegyzi. A lassan hömpölygő elbeszélés magától értetődő egyszerűsége azokra a rovott múltú, szófukar cowboyokra hasonlít, akik csak a birkáikat szeretnék békésen terelgetni, ám a gonosz kizsákmányolók miatt ezt nem tehetik. Így kénytelenek feladni elveiket, és újra erőszakhoz folyamodni. Costnernek még visszafogott kis szerelmi szál is kijut a filmben, de a legnagyobb alakítást Robert Duvall nyújtja. (Jankovics Márton)
JFK – A nyitott dosszié, 1991
Oliver Stone háromórás paranoiafilmje a Kennedy-gyilkosság körüli konteók legnagyobb hatású feldolgozása, és természetesen hatalmas port kavart a maga idejében. Vezércikkek sora firtatta, hogy vajon mennyire ferdítette el a tényeket vagy szolgálja ki az összeesküvés-elméleti logikát a film, de a film drámai erejét nem sokan vitatták. Kevin Costner játssza Jim Garrisont, New Orleans-i kerülei ügyészt, aki megpróbálta cáfolni a „magányos merénylő”-elméletet, és vádat is emelt a város egyik nagyhatalmú üzletembere, Clay Shaw ellen, akit itt Tommy Lee Jones alakít. Stone Mel Gibsonnak és Harrison Fordnak is elküldte a forgatókönyvet, Costner pedig elsőre visszadobta a szerepet, de az ügynöke meggyőzte őt, hogy érdemes bevállalni. A döntés előtt a színész felkereste személyesen Garrisont, valamit barátait és ellenfeleit is. A JFK végül nyolc Oscarra jelölték, végül csak a legjobb fényképezésért és a legjobb vágásért kapta meg a díjat. (Jankovics Márton)
Kiemelt kép: Richard Bord/Getty Images for Cannes Lions
