Megtöröm a szegénység energiáját, felszabadítom a siker energiáját. Történjék így lelki síkon Tamással!
– kántálja komoly arccal, elmélyített hangon Vladislav, a jós, miután tojással megtisztította a páciens auráját a szennyezésektől. A szertartás a szlovákiai Nagymegyeren, egy családi ház garázsában zajlik, amit ideiglenesen gyógyító szentéllyé alakítottak, egy ilyen „komplex” kezelés pedig 70 és 150 euró között mozog. De természetesen nem kell Szlovákiáig utazni, ha rontást akarunk levetetni magunkról, netán pénzáldásra van szükségünk, vagy csak a jövőnkbe kukucskálnánk be, belföldön is tömegével állnak rendelkezésünkre a „szakavatott” jósok: elég két kattintás a neten, vagy csak gyanútlanul bekapcsolni a tévét tetszőleges hétköznap délelőtt, és máris teljeskörű ezoterikus szolgáltatást kaphatunk 485 Ft/perc plusz ÁFA-ért.
Tiltott és tűrt
Nem volt ez mindig így, a Kádár-rendszerben leginkább a tiltott, legfeljebb a tűrt kategóriába tartoztak az efféle praktikák. A rendszerváltással azonban ez is egy csapásra megváltozott, és legális üzlet lett a jövendőmondás, távgyógyítás és szellemidézés. A Spektrum saját gyártású dokumentumfilm sorozata, a Volt egyszer egy Vadkelet épp erről az átalakulásról szól, öt téma mentén körbejárva, hogy a vadkapitalizmus miként szabadult be a posztszocialista kelet-európai országokba. Az első rész a 90-es években felpörgő szexiparra koncentrált, megvizsgálva, hogy lett Budapest és Prága a pornó fővárosa, később pedig szó esik majd a privatizáción megtollasodott milliárdosokról, az orosz instasztárokról és a magyarosch konyhát elsöpörni látszó gasztroforradalomról is. Az ezotéria térnyerésével foglalkozó második részre különösen kíváncsi voltam, és nem azért, mert ne lenne izgalmas a téma. Naná, hogy az, de a sajtóvetítésen bemutatott ízelítőből nem derült ki egyértelműen, hogy az alkotók kellő körültekintéssel jártak-e el.
A csütörtök este vetített epizód sajnos beigazolta az aggodalmaimat ezzel kapcsolatban. Egy csomó érdekes tény és sztori van benne, csak az átgondolt és felelős koncepció hiányzik az egész mögül. Az 50 perces műsorhoz tényleg jellegzetes figurákat talált a stáb, és kifejezetten jó, hogy ezúttal sem rettentek vissza az országhatároktól: a hazai példák mellett szlovák és román varázslókon keresztül mutatják be az elmúlt 30 év változásait, így kicsit tágabb képet kaphatunk a jelenségről, megtörve a bevett kulturális izoláltságunkat. Arról is érzékletes képet kapunk, hogy nem új keletű hóbortról, hanem ősi igényről van szó, amit teljesen betiltani is képtelenség. Megszólal például Marina Campinat, aki évtizedekig Ceausescu felesége, Elena titkos jósnője volt, annak ellenére, hogy hivatalosan tiltva volt minden ilyen tevékenység. Campinat fő büszkesége, hogy saját állítása szerint megjövendölte a diktátor véres bukását is:
Két hónappal azelőtt, hogy kitört volna a forradalom, elvitt az üdülőjükbe. Ott vetettem kártyát, és kihúzott egy feketét. Mire mondtam neki: Elena asszony, maga a fekete kártyát húzta, vérontás lesz maguknál, nagyon nagy baj! Repüljenek el idejében, különben elfogják magukat! Nem hitt nekem, megharagudott, azt mondta, hogy a nép szereti őket. Két hónapra rá bebizonyosodott, hogy minden pontosan így történt. Akkor már hiába akartak elmenni a repülővel, elfogták és lelőtték őket.
– mondja az idős cigányasszony, aki a fehér mágia arannyal megkoronázott királynőjének tartja magát, majd kamerák előtt celebrál is nekünk egy rontáslevételi szertartást, ami természetesen csak akkor működik, ha a pénz gazdát cserélt. De nemcsak a diktátoroknak járt a varázslat, a magyar boszorkányfőpap is felidézi, hogy a Kádár-korban is tartottak szeánszokat magánlakásokon, csak nem hirdették sehol, inkább titkos hétvégi teadélutánok keretében űzték őket. A 90-es évektől kezdve viszont már nem kellett bujkálni, a boszorkányok adószámot válthattak ki, és ekkoriban akkora divatja lett, hogy több száz fős nemzetközi boszorkánytalálkozót szerveztek Magyarországon. Elég ütősek azok az archív felvételek, amiken jelmezbe öltözött emberek a Pink Floyd zenéjére birkát áldoznak, vagy meztelen nők testét kenik be kecskevérrel.
Kérdés egy szál se
Alapanyag tehát van bőven és izgalmas is, csak az a probléma, hogy az ilyenkor szükséges szkepticizmust legfeljebb nyomokban tartalmazza a film.
Varázslók, sámánok, jósnők, guruk, távgyógyítók, levitálók és teleportálók… Nem fogom önök helyett eldönteni, hogy ők őrültek, kóklerek vagy tiszta szívű hívők. Tartsanak velem és tágítsuk ki a határainkat!
– invitálja a nézőt Emir Kusturica, a Volt egyszer egy Vadkelet házigazdája, és az alkotók is szemmel láthatóan ehhez a félreértelmezett objektivitáshoz tartják magukat. Hiszen, mint tudjuk, nem egy megmosolyogtató, ám meghaladott jelenségről szó, ma is rengeteg kétségbeesett és bajba jutott ember fordul az ezotériához a gyógyulás vagy meggazdagodás reményében. Egy erről szóló dokumentumfilm feladatai közé nem feltétlenül tartozik az, hogy harsányan ítélkezzen az emberi hiszékenységre bizniszt építő boszorkányok, jósok és üzletemberek fölött, az viszont nagyon is, hogy kellő súllyal vonultassa fel és szegezze nekik a tevékenységükkel kapcsolatban felhozható kételyeket és tényeket.
Bármiféle kérdés és kritikai észrevétel nélkül hallgatjuk például az auratisztító Vladislav történetét, aki elmeséli, hogy kiskora óta lát szellemeket, 11 éves korában pedig megszólította egy angyal, akitől gyógyító képességeket kapott. De ugyanígy hallgatjuk végig Marina Campinat és a magyar boszorkányok sztorijait is, akik a riválisaikat lesajnálva „a szakma felhígulásáról” siránkoznak . Mikor egy falusi temetőben elátkozottnak hitt sírkő legendájáról van szó, amit személyesen a magyar boszorkányszövetség vett kezelésbe, a narrátor ennyivel zárja a történetet:
14 év telt el a rontáslevétel óta, az akkori szertartás olyan jól sikerült, hogy az átányi református temetőben lévő sírkő Gönczi Mihály polgármester szerint azóta állítólag rengeteg kívánságot teljesített: egészséget, boldogságot, szerelmet kértek tőle az ide zarándoklók
Ám attól, hogy odabiggyesztik a „szerint” és az „állítólag” szócskát, ez még mindig a bulváros horoszkópmelléklet, nem pedig egy önmagát komolyan vevő dokumentumfilm szintje. Közben több gyógyító szeánszot, pénzáldást és asztaltáncoltatást is végignézünk, amit hatásos beállításokkal és ezoterikus zenékkel stilizálnak hihetőbbre az alkotók, miközben egyetlen véleményt és történetet sem hallunk olyanoktól, akik csalódottak, szkeptikusak, vagy károsultjaivá váltak efféle átveréseknek. Már azzal is beljebb lennénk, ha elhangzana egy-két olyan kérdés, mint a sajtótájékoztatót követő kerekasztalbeszélgetésen, ahol a Magyar Boszorkányszövetség szakrális vezetőjének arra kellett válaszolnia, nem érez-e olykor lelkiismeretfurdalást, mikor egy bajba jutott emberen nem sikerül segíteni. A karizmatikussággal nem vádolható Abafi Cézár ugyanis dermesztően érzéketlen, önleleplező dolgokat mondott arról, hogy lendítette föl a bizniszt a gazdasági válság, és hogy a hülyéken ő sem tud segíteni. De ebből például semmi nem jelenik meg a filmben, csak abból, ahogy asztalt táncoltat és túlvilági zenei aláfestéssel pénzmágiát hajt végre a konhyájában egy kliensnek.
Az EZO Tv-től az Asztro Show-ig
És nemcsak az ezotéria kishalairól van szó. A 2009-ben indult, naponta 100 millió nézőt elérő EZO Tv-nek természetesen helye van egy ilyen epizódban, ám a Volt egyszer egy Vadkelet ezt is puszta üzleti sikertörténetként tálalja, amolyan Forbes-os stílusban. Fieraru Gábor producer bevisz minket a kulisszák mögé, hogy lássuk a kemény és profi munkát, Prikaszky Ákos műsorvezetőtől pedig megtudhatjuk, hogy „az ezotériának ereje van”, de morális aggályok egy pillanatra sem merülnek fel a tévé üzleti modelljével kapcsolatban. Mindezt egy olyan országban, ahol az EZO Tv leszármazottjai a mai napig hülyítik a nézőket a legnagyobb kereskedelmi tévék délelőtti műsorsávjában. Csak egy félmondat erejéig hangzik el a meglepő információ, hogy Romániában pár éve betiltották a tévés jóslást, pedig ha valamit, azt például érdekes lenne alaposabban körbejárni, hogy ezt jogilag mivel indokolták és milyen hatékonysággal működik azóta. A Volt egyszer egy Vadkelet alkotói azonban szerkezeti és etikai kérdésekkel nem, kizárólag az ezotéria, mint szakma kihívásaival foglalkoznak. Mintha magával ragadta volna őket a téma egzotikuma, pedig a sorozat többi epizódja ennél sokkal kiegyensúlyozottabnak tűnik az eddig látottak alapján.
Keimelt kép: Spektrum
