Két-három héten belül Budapestre utazik Benjámin Netanjahu – számolt be a minap az izraeli 13-as tévécsatorna diplomáciai forrásokra hivatkozva. A cikk szerint az érintett izraeli tisztviselők már el is kezdték az út előkészületeit.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tavaly novemberben adott ki elfogatóparancsot Netanjahu és a volt izraeli védelmi miniszter, Joáv Galant ellen háborús bűncselekmények vádjával. A bíróság szerint észszerű alapja van azoknak a feltételezéseknek, hogy Netanjahu büntetőjogi felelősséggel tartozik az olyan, a Gázai övezetben elkövetett háborús bűncselekményekért, mint az éheztetés fegyverként való alkalmazása, illetve az olyan emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények, mint a gyilkosság és az üldöztetés.
Szijjártó Péter külügyminiszter januárban kijelentette, hogy a Netanjahu ellen kiadott elfogatóparancsot a magyar kormány politikailag motivált döntésnek tartja.
Netanjahu egy hónappal ezelőtt Donald Trump meghívására Washingtonba utazott, február végén pedig az új német kancellár, Friedrich Merz is hivatalos látogatásra invitálta Németországba.