Kultúra

Nagyon beteg poszterek készültek Lars von Trier botrányos új filmjéhez

A ház, amit Jack épített szereplői groteszk pózokban láthatóak a plakátokon.
Korábban a témában:

Mint ismert, a 2011-es hitlerezése és az azzal elért kitiltását követően idén visszatérhetett Cannes-ba Lars von Trier, aki az idei mustrán mutatta be új alkotását: A ház, amit Jack épített című filmet.

Hajmeresztő lesz Lars von Trier új filmje, ami egy sorozatgyilkosról szól
És ennek megfelelően már az előzetese is nagyon beteg A ház, amit Jack épített című thrillernek.

A közönséget már a világpremieren kiakasztó thrillernek májusban jelet meg az előzetese, melyet követően mostanra már poszterek is érkeztek hozzá. De még milyenek: a szereplőgárda tagjait egyenként felvonultató karakterposztereken a hat színészt és a rendezőt láthatjuk rémisztő, nyakatekert pózokban.

A 2000-ben a Táncos a sötétben című filmjével Arany Pálmát nyert író-rendező új produkciója a címben is megénekelt Jackről (az Ütközésekért Oscarra is jelölt Matt Dillon) szól, aki egy sorozatgyilkos és már tizenkét éve „űzi az ipart”, miután rendkívül intelligens és nem tudják elkapni. A film Jack pályafutásának legmeghatározóbb gyilkosságait mutatja be, miközben a magánéletét és a lelkivilágát is megismerhetjük.

7 Fotó megtekintése

Nagyon beteg poszterek készültek Lars von Trier botrányos új filmjéhez

Zentropa Entertainments/Eurimages
Még több +
Zentropa Entertainments/Eurimages
Még több +
Zentropa Entertainments/Eurimages
Még több +
Zentropa Entertainments/Eurimages
Még több +
Zentropa Entertainments/Eurimages
Még több +
Zentropa Entertainments/Eurimages
Még több +
Zentropa Entertainments/Eurimages
Még több +

Von Trier legújabb, a horror, a thriller és a dráma műfajait ötvöző alkotásában Matt Dillon mellett Uma Thurman (Ponyvaregény, Kill Bill), Bruno Ganz (A bukás, Ismeretlen férfi), Riley Keough (Mad Max: A harag útja, Logan Lucky), Siobhan Fallon Hogan (Men In Black, Vén rókák), Sofie Gråbøl (Az egyetlen, Egy gyilkos ügy) és Jeremy Davies (Ryan közlegény megmentése, Solaris) játsszák a fontosabb szerepeket.

A ház, amit Jack épített november 29-én érkezik a hazai mozikba. Kritikánk itt olvasható a filmről:

Lars von Trier egyenesen a pokolba visz
A rendező elmeháborodott sorozatgyilkosként ábrázolja magát, és igazából minket is. Cannes-ból jelentjük.
Kiemelt kép: Zentropa Entertainments/Eurimages

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.