Kína a furcsaságok országa: rendszeresen öntik el a világot a szürreális hírek – így például az egyetemen talált kígyót felfaló diákok, vagy épp a két éven át kutyának hitt, háziállatként tartott medve esete –, de a városképek is furák: a szegények viskóit néha csak pár méter választja el a felhőkarcolóktól, teljesen felesleges metróállomások születnek a semmi közepén, a futballpályák közepén pedig néhol még egy jókora, a játékot minden bizonnyal eléggé megnehezítő fa is áll.
Miért ne lehetne tehát furcsa egy piac? – gondolhatnánk, mégpedig teljesen jogosan, hiszen Sanghajtól nem messze, a Csöcsiang tartománybeli Yiwuban működik az immár öt kerületből álló Yiwu International Trade City, a világ legnagyobb piaca.
Az ötszázhetven futballpályányi területen – ez négyszáz hektárt, vagy négymillió négyzetmétert jelent – kereskedők és gyárak is képviseltetik magukat, és árusítanak akár kis tételben is. A több mint négyszázezer terméket a gyártási árnál alig valamivel többért kínálják, így a hetvenötezer boltot felvonultató hely valósággal vonzza a kereskedőket, akik mindig megtalálják azt a terméket, amire vágynak, vagy egy héttel a megrendelés leadása után már saját raktárukban köszönthetik az akár tucatnyi konténert megtöltő árut.
A piacról a filmes Jessica Kingdon készített egy Tarr Béla, vagy épp Ron Fricke előtti tiszteletadásként is felfogható tízperces rövidfilmet, amiben rácsodálkozhatunk az egyre furább termékeket árusító, ürességtől kongó, legtöbbször unott boltost a középpontba helyező kis üzletekre: a művirágosra, a télapófigurásra, a csípőfogóárusra, és a macskafej alakú párnákra, vagy épp rózsaszín babákra specializálódott boltokra:
