A főváros évszázadok kincsét őrző utcáin sétálva a figyelmes városjáró díszes épületek és szobrok tömegével találkozhat, melyek története sokszor messze túlszárnyalja a legmerészebb feltételezéseinket. Az ilyen történetek bemutatására született meg a térképes nézetben is követhető Ismeretlen Budapest, melynek mai epizódjában a Palotanegyed egyik elfeledett szépségével ismerkedünk meg.
Az épp megújuló Múzeumkerttől, illetve a szomszédságában álló alkimista palotától néhány percnyi sétára álló Kéményseprős ház már több mint százhatvan éve szegélyezi a Palotanegyed egyik legrégebbi utcáját, sorsa azonban egyáltalán nem méltó a korához.
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A Téglavető néven a XVIII. század derekán született mai Bródy Sándor utca 1840-ben felvette Sándor főherceg nevét (Főherczeg Sándor utcza), telkei jó részén azonban még nem épületek, hanem kertek álltak. 1847-re végül megszületett a Nemzeti Műzeum épülete, a mögötte lévő telkek pedig lassan beépültek.
A környék képe 1852-ben – a térkép alján látszik a Nemzeti Múzeum épülete, felette pedig a Garten (kert) feliratok egész sora
Az első ideköltözők közt a svájci-olasz származású, Locarnóból érkezett kéményseprőmestert, az 1840 óta a város kéményein dolgozó Devecis (Del Vecchio) Mihályt említhetjük, aki Hild Károllyal építtetett magának egyemeletes, klasszicista házat, melynek kapuja fölé saját mesterségének képviselőjét helyezte:
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A jobb kézfejét már elvesztett, horgonylemezből készült alkotás jó eséllyel nem csak házdíszként, hanem cégérként is szolgált, hiszen az építtető első emeleten élő leszármazottai még közel egy évszázadon át folytatták a mesterséget: Devecis del Vecchio Gyula az 1886-ban megszületett Budapesti Kéményseprő, Pala- és Cserépfedő, Kútcsináló és Kályhás Ipartestület elnöke, fia, ifjabb Devecis del Vecchio Gyula pedig az 1921-ben önállósult Budapesti Kéményseprő Ipartestület első elnöke lett. 1949-ben aztán államosították a kéményseprőipart, az olasz családok nevei pedig eltűntek a köztudatból. A Budapest folyóirat 1973. decemberében megjelent száma szerint a Devecis-dinasztia utolsó tagjának özvegye még a házban élt, utódai azonban már biztosan nem foglalkoztak kéménysepréssel.
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Az 1855-re elkészült épület udvari szárnyát két évvel később egy emelettel bővítették, de a homlokzat mögött számos későbbi átalakítás nyomai is feltűnnek.
Az L alakú udvar az utolsók közt őrzi a Palotanegyed egykori hangulatát, bár állapota a Lásd Budapestet bloggerének négy évvel ezelőtti helyszínbejárása során már jól láthatóan távolról sem volt ideális. Az ’56-os események során – ne feledjük, hogy csak néhány háznyira járunk a Rádió épületétől – szétlőtt kapu helyére került modern vaskapu mögött mindenhol felbukkanó, málló sárga vakolatból azonban egy igazi műalkotás emelkedik ki: az elmúlt százhatvan évet többé-kevésbé túlélt mennyezeti falfestmény, melyen a történetek szerint kuruc és labanc fej bukkan a levelek és virágok közt.
Fotó: Lásd Budapestet
A ház rövid történetét a homlokzatra helyezett rövid tábla is bemutatja, megemlítve egy kedves történetet: eszerint Devecis volt az, aki Petőfi Sándor fiának, az 1860-as évek végén, télvíz idején Pestre érkező Zoltánnak (1848-1870) egy télikabátot ajándékozott.
Az épületnek a Devecisek mellett is voltak híres lakói: itt töltötte például gyerekkorát Rákosi Viktor (1860-1923), az újságíróból lett politikus, regény- és színműíró, a Magyar Labdarúgó-szövetség egykori elnöke. A Sipulusz álnéven ismertté vált Rákosit Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka című munkájában egyenesen Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, vagy épp Rejtő Jenő ihletőjeként említi. Sokszor színpadra vitt, illetve egykor népszerű művei a halála óta eltelt közel száz évben jobbára feledésbe merültek.
Legalább ennyire ismert lakó volt az irodalomtörténészként, műkritikusként, író-költőként és politikusként is aktív Gyulai Pál (1826-1909) is, akinek halála után a Budapesti Hírlap méretes cikkben állt ki azért, hogy emléktábla kerülhessen a ház falára:
in: Budapesti Hírlap 1912. augusztus 15.
A Palotanegyed történelmének fontos részét képviselő ház jövője azonban egyáltalán nem biztosított: a Józsefvárosi Önkormányzat 2016. decemberében sikertelenül próbálta eladni a bérlőkkel rendelkező, de saját tulajdonában álló, 826 millió forintra értékelt épületet. 2017 tavaszán aztán újabb próbát tettek: a pályázati kiírásban ekkor a korábbinál jóval alacsonyabb, 619,5 millió forintos minimális vételár szerepelt, ez pedig a 2212 négyzetméteres nettó beépített szintterület, illetve a 756 négyzetméternyi pince egészét tekintve kimondottan kevésnek hangzik, főleg, ha az ingatlan fekvését is figyelembe vesszük.
Az épület hirdetése az ingatlan.com-on is felbukkant: a ma is elérhető, bár inaktív hirdetés jó eséllyel 2017 tavaszán készített képeiből jól látszik, hogy a pince vizesedése, illetve az épület általános belső állapota alapján az minél gyorsabb megmentésre szorul.
A 2017. június 20-ra várt eredményhirdetés végül nem történt meg, így a ház sorsát jó eséllyel még most sem sikerült rendezni. Így csak remélni tudjuk, hogy nem kerül majd a közelben fekvő, szintén Józsefvároshoz tartozó Baross utca 40. sorsára, melyből végül nem lett ugyan szörnyszülött, de tetőszerkezetét és udvari szárnyát már hónapokkal ezelőtt elveszítette.