Kultúra

Kegyetlenül őszinték voltak a legjobb magyar alkoholellenes plakátok

Záróra – Uraságodnak volt: egy egészséges szíve, egy ép mája, két jó veséje, kitűnő idegei. Mindezt el tetszett inni...

A Pest-Budai Árverezőház szeptember 8-i aukcióján több mint kétszáz plakát bukkan majd fel, köztük számos zseniális, az ötvenes, hatvanas, illetve hetvenes évekből származó magyar plakáttal, melyek jórészt ugyan egy terméket reklámoznak, de egy-egy meglepően erős, az alkoholfogyasztás ellen kampányoló darab is felbukkan – így például a karikaturistaként is magasan jegyzett Pusztai Pál 1966-ban született klasszikusa, melynek felirata így szól:
ZÁRÓRA – URASÁGODNAK VOLT: EGY EGÉSZSÉGES SZÍVE, EGY ÉP MÁJA, KÉT JÓ VESÉJE, KITŰNŐ IDEGEI – MINDEZT EL TETSZETT INNI…

Úgy tűnik, hogy a hatvanas évek derekán már szükség volt egy jóval meggyőzőbb plakátra, főleg, ha az azt megelőző években csak olyan gyenge, vagy inkább komikus darabok futottak, mint Ágas Ernő 1958-as munkája, ami az alkohol helyett inkább a tejfogyasztásra akarta rávenni az embereket – valószínűleg igen kevés sikerrel:

A legegyenesebb verzióért azonban 1971-ig kell előre ugornunk az időben: a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról ikonikus lemezborítóját is megálmodó Kemény György két, ekkor született munkája már egy fokkal kevésbé volt szofisztikált, hiszen egyértelművé tette, hogy “A sok ital: méreg”, illetve hogy “Az alkoholizmus betegség!”:

Az árverés összes tételét itt érheti el, de egy apró galériában összegyűjtöttük a legszebbeket, köztük a mérges E.T-t, illetve a hűtőszekrény vásárlásáról meggyőzni akaró, ötven éves darabot:

Galéria
Pál Gábor, 1949

Ajánlott videó

Olvasói sztorik