Alföldi: függetlenül attól, hogy miben hiszünk, azért a hétköznapokban egész jól elvagyunk egymással

A Passio XXI után –  „hogy a mérleg nyelve kiegyenlítődjön, vagy legalábbis ökumenikusok legyünk” – újabb nagyszabású színházi produkciót állít a Papp László Budapest Sportaréna színpadára Alföldi Róbert: a klasszikus Hegedűs a háztetőnt a jogtulajdonosok szigorú szabályainak megfelelően mutatják be majd, és ennek megfelelően

semmiféle balhé nem lesz.

Fenti mondatot a rendező emelte ki finoman üzenve mindazoknak, akik némi napi politikát vagy egyéb szaftos híralapanyagot reméltek a darabbal kapcsolatban – bár az minden jogi szabályozás mellett is biztos, hogy a rendező kézjegye, és az, hogy mit gondol a világról, érezhető lesz a darabon, mely szeptember 10-én áll az Aréna színpadára, majd több vidéki nagyvárosban is látható lesz.

Szeretném azt a fajta gondolkodásmódot folytatni, hogy ugyanúgy tekinteni erre a színdarabra, ezekre a szereplőkre, helyzetekre, mint hogyha egy Shakespeare-t játszanánk. Mit értek ez alatt? Azt, hogy nagyon komolyan venni az adott pillanatokat emberileg, helyzetileg, színházilag, amiket az anyag felkínál. Ez a darab nagyon sok ilyet kínál. Egyrészt nagyon szeretik mindenütt, még akkor is, hogyha zsidókról szól.

Másrészt azt gondolom, hogy valami olyasmit kap el a darab, amiről ma úgy érezzük, hogy különösen rólunk szól. Arról, hogy attól függetlenül, hogy miben hiszünk, mit eszünk, iszunk, hogyan tiszteljük és szeretjük az isteneinket, lehet, hogy ezekben vannak különbségek, de azért a hétköznapi életben egész jól elvagyunk egymással. Ellennénk egymással, még úgy is, hogyha kicsit cikizzük egymást, de azért elvagyunk, mert hát hiszen miért ne lennénk el egymással. Ha a fejünk felett nem kezdenének el mindenféle emberek kavarni, akkor szerintem ez így is maradna, függetlenül attól, hogy más istenben hiszünk, más a kultúránk, másak a hagyományok.

Csak valahogy mindig úgy alakul a történelem, hogy azok, akik nem az életben élnek, nem Anatevkában élnek, nem a valóságban élnek, azok mindig kitalálják, hogy nekünk hogyan és miként jó, hogyan és miként és kiket kell utálni és hogyan és miként és kiket kell szeretni. Szeretném, ha az derülne ki, hogy a megfoghatatlan, arctalan, kavarós hatalom – ami lehet bármilyen hatalom – azok, akik vezetnek bennünket, azok száz évvel ezelőtt is a fejünk felett döntöttek, vagy úgy, hogy nem igazán ismerik a valóságot, mert nem is nagyon érdekli a valóság, főleg nem az a valóság, ami ennek a közösségnek az élettere.

A Hegedűs a háztetőn ugyanis egy pici, nagyon szegény faluban, Anatevkában játszódik, ahol zsidók és nem zsidók ugyanúgy a mindennapi megélhetésért kénytelenek küzdeni, de – ahogy a rendező is kiemeli – mindeközben az emberség megőrzése, a szeretet folyamatos célként van jelen.

A szegénység nagyon érzékelhető lesz mindenkin és minden szituációban. Ez két dolog miatt van. Egyrészt a nyomor majdnem kortalan. Másrészt amikor nagyon nincs semmi, akkor az emberek kénytelenek sokkal inkább egymásba kapaszkodni. A darab minden pillanata arról szól, hogy nem így kellene élni, de ha már így alakult, akkor éljünk úgy, hogy azokat a dolgokat, amiktől az élet jó, azokat nem írhatja felül semmi. Nem írhatja felül semmi a boldogságot, nem írhatja felül semmi a szerelmet, nem írhatja felül semmi azt, hogy hogyan és miként szeretem és védem a családomat, hogy tartozunk össze, vagy hogy az emberekkel, akikkel együtt élek, hogyan és miként vagyunk egymásra utalva. Ez valóban egy nagyon látványos musical, de a musicaleknek az a fajtája, amelyik megpróbál nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon valódi, mély, szívet melengető dolgokról beszélni.

Apropó látvány: a darab hatalmas stábbal készül, a szereposztáson kívül rengeteg táncos is szerepet kap majd, és már az Aréna tere is más lesz, mint a megszokott: „egy háromezer fős amfiteátrum-jellegű tér lesz felépítve. Talán sok lett volna 8-10 ezer emberre tervezni, mert ez mégis csak egy szűkebb történet, ezért azt találtuk ki, hogy van egy félkör alakú nézőtér és annak a közepén van egy díszletünk. Sokan vagyunk benne, és látványos lesz, de bízom benne, hogy emberileg lesz látványos.”

A különleges díszletet Menczel Róbert tervezi, a jelmezekért Tihanyi Ildikó felel, Vári Bertalan lesz a darab koreográfusa, a zenei munkálatokat pedig Károly Kati és Drucker Péter fogja össze. Tevje szerepében Stohl András lép színpadra – bízom egy Szentivánéji álom-jellegű brillírozásban –, míg Goldét, a feleségét Éder Enikő, a 2008-as, A Társulat-féle István, a király Saroltja, Románia egyik vezető színésznője alakítja majd. Tevje öt lányát Martinovics Dorina, Bánfalvi Eszter, Sodró Eliza, Pájer Alma és Kornis Anna játssza majd, a házasságközvetítő Csákányi Eszter, Ceitel nagymama Náray Erika, Lazar Wolf Hevér Gábor, Motel Kamzoil Szatory Dávid, Perchik Bányai Kelemen Barna, a kocsmáros Lugosi György lesz majd. Fruma Sára szerepében Tóth Gabi újabb színpadi szerepben tűnik fel, a rabbit Márton András, a fiát Patkós Márton, az őrmestert Makranczi Zalán, Fyedkát Fehér Tibor alakítja majd, Misurák Tündes és Juhász Levente pedig szervezési és egyéb okokból esetenként egynél több szerepben is feltűnnek majd.

Szeretném, hogy érezhető legyen, hogy itt konfliktus van, de nem agresszió és gyűlölet, hanem az a típusú, ami szeretettel van átitatva, a kedves viccelődés, egymás kultúrájának piszkálása, miközben tudnak együtt nevetni. Az viszi tovább az életet, hogy nem nevelgeti senki a gyűlöletpalántáját. És ha valami aktualitása tud lenni a dolognak, mindenféle direktség nélkül, akkor az ez.