A negyvennégy éves Molnár Ferenc 1922-ben vette feleségül az ünnepelt primadonnát, a negyvenhárom éves Fedák Sárit. Esküvőjük után nem tértek haza, a nászéjszaka is elmaradt, hiszen a ceremónia valójában kapcsolatuk lezárása, ünnepélyes válásuk volt.
Fedák Sári akkor már tizenegy éve élt együtt az országos hírű íróval. Berlinben találkoztak először Lehár Ferenc társaságában, ahol a színésznő egyáltalán nem találta szimpatikusnak Molnárt. Az író később Budapesten, egy operettpremier után szólította le a színésznőt, akit mindenki Zsazsának becézett: „Maga nagyon tehetséges, de igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidó gyerek jól az életébe tapos.” A primadonna nem tudott ellenállni a kecsegtető ajánlatnak. Néhány hét múlva már egy pár voltak.
Nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is. Az 1912-es, Gazdag ember kabátja című némafilmnek Fedák Sári volt a főszereplője, és Molnár írta a forgatókönyvét. A sort számos színdarab követte, a pár kölcsönösen segítette egymás karrierjét. Az író szerepeket írt „feleségének”, a színésznő pedig bevezette „férjét” az úri társaságba.
Forrás: Wikipedia
Viharos kapcsolatukról sokszor írtak a társasági lapok, ők voltak az aktuális sztárpletykák főszereplői. Nem érezték szükségét annak sem, hogy összeházasodjanak, pedig ez már önmagában botránynak számított. Molnár a közeli legénylakásából járt át a színésznő Dunára néző lakosztályába. Mialatt az író világháborús haditudósítóként dolgozott, a primadonna csalta. A harctérről hazatérő riporterrel kaján barátai közölték is, hogy távollétében Zsazsa többekkel lefeküdt. Molnár válasza így hangzott: „Mindenkivel lefeküdt? De pénzért csak velem hált.”
A háború után mindketten népszerűségük csúcsán álltak. Egy New York-i közös turnéjukról így számolt be a Színházi Élet: „Ők ketten állanak ma a magyar érdeklődés homlokterében, a siker csúcsán, a hírnév legmagasabb ormán. Nevük túlrepült már a régi boldog, teljes ország határán, s most a kis, szomorú ország dicsősége, mely távol túl a tengeren is hirdeti, hogy élünk, álmodunk, éneklünk.New York estéről-estére tapsol a Liliomnak, Molnár Ferenc budapesti játékának, s az amerikai szívek hazadobbantak, viszszafájtak, mikor Kukoricza Jancsi, Petőfi hőse kibontotta a nemzetiszín pántlikát, és Fedák Sári a Tisza vízéről dalolt.”
A 20-as évek elejére szerelmük kihűlt, mindketten érezték, hogy közeledik a szakítás. Molnár Ferenc ekkor habarodott bele egy fiatal, ambiciózus színinövendékbe, Darvas Lilibe. Zsazsa tudomásul vette az új szerelmet, de amikor kiderült, hogy az író és a húszéves Lili már a házasságukat tervezik, különös dolgot kért egykori kedvesétől. Megkérte a férfit, hogy vegye feleségül. Az ünnepelt díva nem akart elhagyott szeretőként szerepelni a lapokban. Molnárnak volt érzéke a magánélet dramaturgiájához is: igent mondott. Az esküvői készülődés heteiben ötfel-vonásos színdarabot írt Égi és földi szerelem címmel – Darvas Lilinek. Fedák Sárival kötött házassága alkalmából sportzakóban jelent meg az anyakönyvvezető előtt, amiért az egyik tanúja megrótta. A válasz így hangzott: „Szmokingot csak premierre öltök”.
Molnár azonnal összeköltözött Lilivel, de társasági eseményekre a feleségével járt. Zsazsa ült mellette Az üvegcipő bemutatóján, amelyben mindhármuk figurája megjelent a színpadon. Zsazsa megfelelője Adél, a korosodó, köztiszteletben álló, vagyonos panzió-tulajdonosnő, Lilié pedig Irma, az álmodozó, szertelen cselédlány. Saját magát Sipos Lajos, az idősödő „bútor-tervező rajzoló” képében formálta meg Molnár. Darvas Lili nagyot alakított a neki írt főszerepben, Fedák Sári a nézőtérről követte az ismerőstörténetet.
1926-ban végül elváltak, hogy Molnár elvehesse Darvas Lilit. A válóper éppúgy teljes médianyilvánosság előtt zajlott, mint az egész közös életük. Fedák nem kért pénzt a válás során, maga is jómódú volt. „Nekem csak azt az összeget fizesse ki, amit nálam megivott!” – mondta.
Több mint két évtizeddel később Fedák Sárit, mint a rendszer ellenségét, internálták. A rádió kurta híréből értesült Molnár New York-i haláláról. Sokáig gyászolta egykori szerelmét, akitől az esküvőjükkel vált külön.
Molnár Ferenc: Az üvegcipő
1924 · részlet
Adél: (kibontakozik): Eressz el. Hagyj békén. Hallgass meg komolyan. Ennek vége van. Mit nézel? Ennek vége. Nem érted?
Császár: Minek van vége?
Adél: Annak, hogy a szeretőd voltam.
Császár: Hogyan… Most egyszerre vége van, minden ok nélkül, pont negyed egykor?
Adél: Pont negyed egykor. Hagyjon békében egy és mindenkorra.
Császár: De még tegnap este… és éjjel…
Adél: És máma már nem. És többé soha. Esküszöm az anyám életére.
Császár: Miért? Miért?
Adél: Mert szerelmes vagyok magába. Utálatos, kikent, hencegő boltoslegény, szerelmes vagyok magába, mint egy kutya, és most vége, mert nekem van eszem és erőm. Én magát megvetem, és lenézem és gyűlölöm – és addig még csak ment a dolog, amíg csak tetszett, de én már öreg vagyok, és most beleszerettem magába, és most meg akarok szabadulni magától, és kilököm magát, és férjhez megyek a Siposhoz, mégpedig rögtön, és egy napot se várok, mert különben elzüllök maga miatt. Nekem van egy kis pénzem és ez a házam és ez a panzióm, és harminchat éves vagyok, és magának egy vasa sincs, és komisz és huszonhárom éves, és szemtelen és csinos, és feleségül akar venni egy gazdag majmot. És minden hiába, ha én meg nem mentem magamat, én ismerem magamat, én csupa temperamentum vagyok: az lesz a vége, hogy könyörögni fogok, hogy ne nősüljön meg, és beleharapok a nyakába és leöntöm vitriollal és megszúrom a konyhakéssel, de mégse engedem nősülni, és akkor itt állok, és vagyok egy jómódú vén majdmitmondtammicsoda, akinek van egy fiatal szeretője és akkor maga minden nap meg fog engem verni, és én akkor fel fogom akasztani magamat. Ez az egész, édes fiam, semmivel se több, se kevesebb.
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Corvina Kiadó, 2012
