„Énekelte Körösfői Jánosné, körösfői asszony” – árulta el a nevét a kamerának Kodály Zoltán kérésére egy idős hölgy a zenetudós népdalgyűjtése során. Mindezt a Sziget nagyszínpada kivetítőjén láthattuk a Csík zenekar koncertjének nagyjából félidejében. Kodály azt vallotta, hogy a zene mindenkié, a Csík missziója pedig az, hogy a Kárpát-medence népzenéje is legyen minél többeké az országban. Évek óta egy olyan csavarral próbálja közelebb hozni ezt a kimeríthetetlen zenekultúrát a szélesebb közönséghez, hogy többek között Kispál és borz-, Quimby-, Tankcsapda-dalokat ültet át az autentikus hangszerekre és ötvözi népzenei elemekkel. S mindezzel óriási sikereket ér el, a fesztiválok állandó fellépőjévé vált.
Ezzel együtt is elsőre meredek vállalásnak tűnt, hogy a Sziget mínusz egyedik napján, a nagyszínpadon háromórás koncertet adjon egy népzenei együttes. Még akkor is, ha beígértek egy sor sztárvendéget.
Nyolc után húsz perccel jöttek be egyesével a zenészek egy showműsorokra hajazó kivilágított rámpán, a kivetítőn olvashattuk a nevüket. Ahogy szokták, autentiukus népzenei blokkal kezdtek. A nagyréten összegyűlt tömeg ezt is hálásan fogadta, de az első igazán nagy taps Lovasi Andrást köszöntötte, amikor eljátszották azt a dalt (Apa övének a csatja), amellyel a – korábban kizárólag autentikus zenét játszó – Csík izgalmas kirándulása kezdődött a popzenében. Ezután Kiss Tibi sétált le a rámpán, hogy elénekelje a Fekete lamúrt. Majd sorra jöttek a többiek, Bródy János, Hobó, Ferenczi György, Szörényi Levente.
Lovasi Andrásra kattintva Kiss Tibi, a Quimby frontembere is feltűnik! – Fotó: MTI / Mohai Balázs
Talán a legerősebb pillanatokat a Hobó-blokknak köszönhettük. A Viharban születtem után az öreg blueser elszavalt egy József Attila-verset, közben feltűnt Presser Gábor is a színpadon, és eljátszották a Hajtók dalát, majd a Kex-klasszikust, az Elszállt egy hajó a szélbent.
Később újra az autentikus népzene került előtérbe, a Csík (hogy miért az nem derült ki) a színpad bal szélére tömörült és ott húzta a táncházas talpalávalót. Nemigen volt még ekkora közönsége ennek a zenének: a nagyrét (ha hátul szellősebben is) gyakorlatilag megtelt estére. Feltűnt többször újra Lovasi és Kiss Tibi, de talán a legmeglepőbb húzása Csík Jánoséknak, hogy Kovács Kati Rockandroller című számát is átdolgozták, amit természetesen a dal eredeti előadója énekelt.
Itt már végéképp elvesztették a fonalat a közönség soraiban összeállt alkalmi tánckörök: most rokizni vagy csárdásozni kell? Teljesen mindegy, persze, ettől szép. A koncert vége felé belekezdtek az És jött a doktorba, szólt a „a zene, a zene, a zene, a zene kell”.
És igen, persze, hogy eljátszották a ráadásban a Most múlik pontosant és a Fiúk ölébe lányokat. A fináléban végül minden vendég felsorakozott, hogy együtt énekeljék az Én vagyok az, aki nemet.
Alig vettük észre, hogy eltelt közben három óra. Népzene, rocktörténelem. Több tízezer embernek a nagyszínpadon.
