Boszorkányok márpedig nincsenek – ha valamit, ezt biztosan mindenki kívülről fújja az Árpád-kori történelemből. Könyves Kálmán törvényeiben azonban e ponton csak strigákról van szó, az eredetileg antik római mitológiában megjelenő éjszakai vérszívórókról, amelyek legtöbbször bagoly alakjában jelentek meg. Kálmán idejében már csak a hiedelemvilágban éltek a fejükön átbucskázva állatalakot öltő strigák, esetleg szorongató lidércek, de könyves királyunk nagyon is fontosnak tartotta, hogy a bűbájosok – avagy a létező boszorkányok – elleni büntetőeljárásról is rendelkezzen.
Az 1690-es évek elején az óceánon túl talán nem is hallottak még a strigákról. Salemben sem, amelyet hat évvel az úgynevezett alapító atyák legendás 1620. évi átkelését követően alapítottak. Itt – ahogy Massachussettsben általában – puritánok telepedtek le, akik a század első felében azért vállalták a veszélyes hajóutat, a földek feltörését, az indiánokkal való harcot, mert otthon, Angliában nem sikerült belülről, vallási és erkölcsi elképzeléseiknek megfelelően megreformálni az egyházat. 1625 után, I. Károly alatt, már kifejezetten üldözték őket. Vallásszabadságot akartak – hit, fegyelem és munka által vezérelt életet.
Célkeresztben a kommunisták
Arthur Miller darabja azt mutatja be, hogy ez az alapvetően földművelő, mélyen vallásos közösség hogyan vált 1692 elején a történelem egyik leghírhedtebb boszorkányperének közegévé. Persze Miller számára a 150 embert az ördöggel való cimborálással gyanúsító, 20 ember életét követelő tömeghisztéria elsősorban történelmi háttérként szolgált, hogy saját magáról és koráról mondja ki véleményét. 1952-ben írta, akkor, amikor úgy tűnt, a hidegháború bármikor forróvá válhat.
Az USA Koreában kíméletlen harcot vívott „a kommunizmussal”, de nem csak ott, hanem határain belül is. Ezt az időszakot mccarthyzmusként emlegetjük, de Joseph McCarthy republikánus szenátor csak 1950 februárjában lobogtatta meg nem is túl eredeti listáját az állami adminisztrációba beszivárgott kommunistákról. A tőle mindvégig függetlenül működő Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság viszont már bő egy évtizeddel korábban megalakult, ám az amerikaellenesség akkor még német és japán kollaborációt takart. 1946-tól viszont már egyértelműen a szovjetbarát, kommunista és más baloldali nézetek ellen vizsgálódott.
Amikor az árulás az erkölcsös tett
Így került a célkeresztbe hollywoodi művészvilág is, és készült el az első feketelista az 1947-es kihallgatások után. Ám Millert nem ez, hanem a bizottság második, 1951–1952-es vizsgálódása érintette. A bizottság neveket akart – voltak, akik ekkor az ötödik alkotmány-kiegészítésre hivatkozva megtagadták a vallomást, és voltak, akik megtörtek vagy karrierjüket mentették. Elia Kazan rendező A rakparton című 1954-es filmjével saját bizottság előtti viselkedését igazolta: a bepalizott kikötői munkás a korrupt szakszervezeti vezető és az általa vezetett gengsztervilág ellen fordul.
A salemi boszorkányok pere egy XIX. századi ábrázoláson
Van, amikor az „árulás” az erkölcsös tett. A Manhattan és Brooklyn dokkjainak valós történésein alapuló forgatókönyvet Arthur Miller kezdte el írni: majd kiszállt, miután Kazan tanúskodott a vizsgálóbizottság előtt. A bizottság csak 1956-ban idézte be, amikor is megtagadta a vallomást. A forgatókönyvet Budd Schulberg fejezte be, aki miután szintén beidézték mint állítólagos volt kommunista párttagot, maga is újabb nevekkel védte magát.
A logika visszaköszön A salemi boszorkányok pereiben: ha vallasz, ha elismered, hogy az ördöggel cimborálsz – ami szájbarágós allegória a kommunistabarátságra – és megnevezed társaidat, akkor szabad vagy, igaz ezáltal barátaidat, ismerőseidet hozod lehetetlen helyzetbe. Kazan filmje 1955-ben nyolc Oscart nyert, Miller darabját 1953 januárjában kezdték játszani a Broadway-n. Ám az 1950-es évek Amerikájában nem készült belőle film, mégis megfilmesítették – francia-NDK koprodukcióban. Ez a baloldali francia értelmiségi Jean-Paul Sartre forgatókönyvén alapuló interpretáció természetesen más hangsúlyokat használt, mint az eredeti darab.
Sartre kidomborította az osztályharcos vonatkozásokat, felerősítette a salemi közösségen belüli gazdag-szegény ellentéteket. Thomas Danforth massachussetsi alkormányzó, aki bíráskodni érkezik Salembe a hatalom képviselőjeként maga rángatja a szálakat, míg az egész hisztériát elindító Abigail Williams alakja pozitív lesz. Abigail és a feleség, akit John Proctor megcsalt vele, összebékül, hiszen felismerik, hogy osztályhelyzetük alapján egy oldalon állnak, az igazi gonoszat a hatalom emberei képviselik.
Arctalan ellenség
Az 1950-es évek második felére alábbhagyott a fenyegetettség-érzés által táplált kommunista-ellenes hisztéria az Egyesült Államokban – míg a keleti blokkban is megindult egy sokszor ellentmondásos, országonként is eltérő desztalinizációs folyamat. A hollywoodi feketelisták a szemétdombra kerültek, de a korszak hangulatát olyan filmek őrzik, mint a megfoghatatlan idegen betolakodók, arctalan földönkívüliek támadását, az 1950-es évek elejének szorongásait megfogalmazó A dolog (A Thing form Another World, 1951) vagy a Testrablók támadása (Invasion of the Body Snatchers, 1956). Ezeknek a filmeknek az üzenete – miszerint jogos az aggodalom, az ellenség rendkívül fondorlatos, bárhol ott lapulhat – a mccarthyzmust támogatta meg, akárcsak az 1952-es westernfilm, a Délidőben (High Noon).
Arthur MIller
A filmben a magyar mozikból 1948 januárjában – „fasisztabarátsága okán”, konkrétan az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt tett vallomása miatt – kitiltott Gary Cooper által megformált sheriffel az egész falu szembefordul félvén az idegen banda támadásától. Hiába kér segítséget, egyedül kell megküzdenie a Miller-bandával, majd miután legyőzi őket, a jelvényét a porba hajítja. Az emberek felrázni akaró magányos sheriffben akár McCarthy alakja is felsejlhet, ám mind a konzervatív mind az amerikai baloldal megtalálta a neki tetsző értelmezését.
A salemi boszorkányok amerikai változata a hidegháború után, az 1990-es évek közepén készült. Politikai aktualitása nem sok volt, boszorkányokra és kommunistákra időről-időre „igény van”, de ekkor nemigen volt. Viszont Arthur Miller, akit a forgatókönyv megírására felkértek 1995-ben volt 80 éves. Így egy jellegzetesen hollywoodi feldolgozás született, amely a szenvedélyeket, az emberi kapcsolatokat, a lelki vívódásokat állítja előtérbe. Talán ha pár évvel később születik, mindenki arról a jelenetről beszélt volna, amelyben John Proctor – és felesége – arról vall bírái előtt: folytatott-e a férj szexuális viszonyt a házban szolgáló Abigail Williams-szel. Ám a Lewinsky-ügy csak 1998 januárjában robbant ki.
