Nagyvilág

A Financial Times Deutschland piaci körökből úgy értesült, hogy az Airbus új főnöke a cég eddigi második embere, Gustav Humbert lesz. Az 55 éves mérnők lesz az első német, aki az európai repülőgépgyártó élére kerül.
2005. 05. 30. 11:38
A török parlament elfogadta az új büntető törvénykönyvet, amelynek a módosításai az Európai Uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének alapvető feltételét jelentik. A jogszabály június elejétől hatályos.
2005. 05. 30. 11:09
A franciaországi népszavazás eredménye sajnálatos, de nem végzetes Európa jövője szempontjából. A 25-ök Európai Uniója a jelenleg érvényes szerződések alapján működőképes - áll Gyurcsány Ferenc a francia elutasítással kapcsolatban kiadott közleményében.
2005. 05. 30. 10:50
Súlyos problémának nevezte Manuel Durao Barroso az Európai Bizottsági elnöke az európai alkotmány francia elvetését. Barroso hétfőn a francia LCI hírtelevíziónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a "nem" francia győzelme "megfertőzheti" lehet a ratifikálást ezután napirendre tűző országokat.
2005. 05. 30. 09:45
Az Európai Unió komoly válságának mondták az EU-alkotmányról szóló vasárnapi franciaországi népszavazás eredményét, a nemek győzelmét az MTI által megkérdezett magyar európai parlamenti képviselők, s egyben jelezték: ezek után nehéz lesz elérni az alkotmány életbe lépését.
2005. 05. 30. 07:47
Hagyományos fejfedőt viselő olasz katonák fújják trombitáikat futás közben egy katonazenekari fesztiválon a szentpétervári Téli Palota előtt, a Palota téren május 29-én.
2005. 05. 30. 07:47
Míg az európai alkotmány kudarca miatt állítólag a francia államfő Jacques Chirac miniszterelnöke, Raffarrin lecserélén gondokozik, egy közvélemény-kutatás szerint a franciák többsége Nicolas Sarkozyt, a kormányzó jobboldali Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökét látnák szívesen a poszton.
2005. 05. 30. 07:14
Az EU alkotmányának elfogadása ellen szavazott a többség (54,87 százalék), a választási hajlandóság megközelítette a 70 százalékot.
2005. 05. 30. 07:00
Az utóbbi évek legsúlyosabb nukleáris balesetének nevezte a brit sajtó az észak-angliai Sellafield hasadóanyag-feldolgozójában feltárt, hónapokon keresztül észre sem vett szivárgást, melynek során az előzetes adatok szerint is több tízezer liter sugárzó sav folyt ki.
2005. 05. 29. 20:23
Az első hivatalos adatok szerint 25,08 százalékos volt a részvételi arány vasárnap délig az Európai Unió első alkotmányáról zajló franciaországi népszavazáson.
2005. 05. 29. 16:30
Egyszerre három elnöklő ország irányítja majd; lesz saját elnöke, külügyminisztere; és rögzített forgatókönyve is azok számára, akik ki akarnak lépni – persze csak azután, ha alkotmánya is lesz az Európai Uniónak.
2005. 05. 29. 11:00
Elemzők szerint valószínű, hogy a EU bizottsága által hamarosan kiadásra kerülő májusi bizalmi mutatók csökkenést jeleznek majd az eurózóna gazdaságára vonatkozóan, jobbik esetben változatlanok maradnak.
2005. 05. 29. 10:54
Franciaországban megkezdődött a népszavazás az Európai Unió első alkotmányáról: közép-európai idő szerint reggel 8 órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek a kontinentális anyaországban, míg Franciaország tengeren túli társult területein már szombaton voksolhattak a szavazásra jogosult állampolgárok.
2005. 05. 29. 10:29
Életét vesztette tizenkilenc ember szombaton az indonéziai Tentena városában, miután két bomba is robbant egy zsúfolt piactéren - közölték rendőrségi források.
2005. 05. 28. 10:41
Népviseletbe öltözött fiatal orosz nő vodkával kínál amerikai katonákat egy közös orosz-amerikai hadgyakorlat közben rendezett koncerten egy Moszkvától 35 km-re északra elterülő gyakorlótéren 2005. május 27-én. A Torgau 2005 fedőnevű hadgyakorlat keretében 275 orosz és amerikai katona vett részt a Moszkvától északra végrehajtott manőverekben.
2005. 05. 28. 08:59
Áttörésként könyvelték el pénteken, és a dolgozók elé terjesztik megvitatásra a BBC szakszervezetei a cégvezetés által javasolt engedményeket, amelyek alapján lefújták a súlyos leépítési döntések miatt már megkezdődött példátlan sztrájksorozat következő, 48 órásra tervezett akcióját.
2005. 05. 27. 14:56
Olvasói sztorik