Nagyvilág

Az iráni elnök hajthatatlan

Irán jottányit sem enged (a Nyugat által vitatott) nukleáris programjából - hangoztatta szerdán Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök.

A politikus a dél-iráni Jaszudzs településen, több ezer híve előtt mondott beszédet, amelyet az iráni televízió élőben közvetített. Ebben hangoztatta, hogy „az iráni nép … egy jottányit sem enged az elnyomó hatalmakkal szemben. Irán a maga útját járja.”

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a múlt szombaton Genfben folytatott megbeszélést Szajjed Dzsalili iráni nukleáris főtárgyalóval. Ezen az iráni atomprogram ügyével foglalkozó hat ország – Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Németország és Oroszország – képviseletében kéthetes határidőt szabott Teheránnak, hogy választ adjon a nukleáris programjának visszafogását célzó javaslatokra, különben szigorúbb szankciókra számíthat.

A megbeszélésen első ízben jelen volt egy rangos amerikai politikus, William Burns külügyi államtitkár is.

Ahmedinezsád a hatok javaslatával kapcsolatban azt hangoztatta, hogy ha a jog, az igazság és az ésszerűség alapján álló kezdeményezésekkel állnak elő, akkor Irán tárgyal a fontos globális kérdésekről, és együttműködik az emberiség gondjainak megoldásában.

Kitért az amerikai tisztségviselő részvételére is a legutóbbi tárgyaláson, amit kedvező előrelépésnek nevezett.

Hangoztatta, hogy ez egy lépés az igazságosság felé, s célja az is, hogy az Egyesült Államok javítsa a világban magáról kialakított képet. Egyben úgy vélekedett, az további lépés afelé, hogy elismerjék Teherán jogát a nukleáris technológiához.
Irán, a világ negyedik legnagyobb olajtermelője azt állítja, hogy nukleáris tevékenysége csupán békés célokat szolgál. A nyugati hatalmak viszont attól tartanak, hogy Teherán atomfegyver gyártására törekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik