Nagyvilág

Magát védi Karadzsics Hágában

Radovan Karadzsics önmagát fogja védeni a hágai Nemzetközi Törvényszéken - közölte szerdán újságírókkal a volt boszniai szerb elnök ügyvédje. Karadzsics állítólag fel akarta adni magát.

Svetozar Vujacic hozzátette, hogy otthonról néhány főből álló szakértői csoport fogja segíteni, amelynek ő is tagja, s már intézkedtek annak érdekében, hogy Bosznia és Hercegovinából megkapják az ehhez szükséges iratokat.

Az ügyvéd közölte, hogy a lehető legkésőbbi időpontban, tehát pénteken fogja benyújtani a Karadzsics kiadatása elleni keresetét. Úgy vélte, hogy ezt az illetékes bírói testület elutasítja, s lehetséges, hogy a kiadatásra már a hétvégén sor kerül.

Fel akarta adni

Külön a német Der Spiegel internetes változatának nyilatkozva Svetozar Vujacic azt is elmondta, hogy Radovan Karadzsics a jövő év elején fel akarta adni magát, ugyanis akkor már nem Hágába került volna, hanem szerb bíróság elé, mivel a Nemzetközi Törvényszéknek december 31-ig minden még folyamatban lévő ügyet át kell adnia nemzeti bíróságoknak – jelentette a Beta.

A boszniai Szerb Köztársaság egykori elnökének testvére, a Belgrádban élő Luka Karadzsics arról tájékoztatta a szerb sajtót, hogy testvére elégedett azzal, ahogy a börtönben bánnak vele.

Nem sztrájkol

Tagadta, hogy éhségsztrájkot folytatna, miként az több híradásban szerepelt. Mint mondta, a félreértést fivére egyéni táplálkozási szokása okozta. Radovan Karadzsics rendszeres időközönként néhány napos víz- és gyümölcsdiétát tart, majd visszatér a „normális” táplálkozáshoz.

Luka Karadzsics elégedetten nyugtázta Milorad Dodik boszniai szerb miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy kérni fogja Miroslav Lajcaktól, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottjától, hogy adja vissza a Karadzsics család tagjainak mozgásszabadságát.

A család is utazhat

A menekülőben lévő egykori politikus hozzátartozóitól – arra hivatkozva, hogy ne segíthessék a bujkálót – hónapokkal ezelőtt mindenfajta bírói döntés nélkül, pusztán a főmegbízott utasítására elvették a határátlépésre jogosító okmányaikat, s olyan ideiglenes iratokat kaptak, amelyekkel csak Boszniában mozoghatnak.

Milorad Dodik kedden este kijelentette, hogy Karadzsics elfogásával megszűnt az az ok, amely miatt korlátozni kell családja mozgását, s lehetővé kell tenni, hogy hozzátartozói még a kiadatás előtt meglátogassák a letartóztatottat belgrádi börtönében.

Azt is közölte, hogy a boszniai Szerb Köztársaság kormánya támogatást ad Radovan Karadzsics családjának. Korábban ezt nem tehette, mert úgy értelmezték volna, mint a háborús bűnökkel vádolt menekülőnek nyújtott segítséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik