Nagyvilág

Az MPP tárgyalna az RMDSZ-szel

Immár minden feltétel adott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői asztalhoz üljenek a hét végén, mégpedig olyan helyen és időpontban, amelyet Markó Béla RMDSZ-elnök jelölne meg - ez áll az MPP kedden nyilvánosságra hozott közleményében.

A Magyar Polgári Párt elnöksége által aláírt, székelyudvarhelyi keltezésű – dokumentumban olvasható: Az MPP megalakulása óta a magyar közösségi érdekek maximális érvényesülését tartja szem előtt. Ennek szellemében tette meg együttműködési ajánlatát a helyhatósági választások előtt az RMDSZ-nek, illetve a pártszövetség létrehozására vonatkozó kezdeményezését az őszi parlamenti választások viszonylatában.

“Értékeljük azt, hogy a tavaszi együttműködés meghiúsulása után ezúttal az RMDSZ vezetősége is hajlandóságot mutat arra, hogy a két párt között beinduljanak a közvetlen tárgyalások, és írott megállapodás jöjjön létre, azért, hogy a hazai magyarságnak minél erősebb parlamenti képviseletet lehessen biztosítani” – írják a közlemény szerzői.

Az MPP elnöksége azt javasolja, hogy a hét végén, az RMDSZ elnök által megjelölt helyen és időpontban találkozzanak a pártok elnökei által meghatalmazott küldöttségek.

Markó Béla és Tőkés László Bálványosfürdőn lezajlott újabb találkozóján az RMDSZ bejelentette: július 26-ig vár választ a Szász Jenő vezette MPP-től a szövetség “belső koalícióra” vonatkozó ajánlatára. Ennek értelmében az RMDSZ az őszi parlamenti választások előtt saját jelöltlistáin bejutó helyeket biztosít az MPP-nek, e párt politikusai pedig megtarthatják majd önállóságukat.

Szász Jenő azonban eddig elvetette ezt a változatot, ragaszkodva az egyenlő felek által létrehozandó “választási koalícióhoz”. Tőkés azonban szombaton méltányosnak, reális alapokon álló javaslatnak nevezte az RMDSZ javaslatát, és megígérte: mindet megtesz, hogy közelítse egymáshoz az álláspontokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik