Nagyvilág

Németországban júniusban átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,8 százalékkal voltak magasabbak az EU-szabvány szerint számolva, mint tavaly júniusban – jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban.
2005. 07. 14. 09:30
Hamarosan tulajdonost vált a 22 áruházat tömörítő, Tengelmann-tulajdonban lévő Interfruct. A piaci pletyka szerint egy pénzügyi befektető lehet a befutó, de nem szabad elfelejteni, hogy a magyar piac iránt jelenleg érdeklődik az Aldi és a Wal-Mart Stores is – írja a Napi Gzadaság.
2005. 07. 14. 09:10
Doppinggyanú miatt letartóztatták Dario Frigót, a francia körversenyen szereplő Fassa Bortolo csapat olasz versenyzőjét. A 31 éves sportoló feleségének autójában az albertville-i nyomozók kedden tiltott teljesítménynövelő szerekre, köztük 10 adag EPO-ra bukkantak.
2005. 07. 13. 12:23
A londoni metró- és autóbusz-merényletek feltételezett elkövetőiből ketten pakisztáni származású brit állampolgárok - állítja a londoni The Times.
2005. 07. 13. 10:07
Valószínű, hogy a kormány mégsem nyújtja be lemondását és előrehozott választásokra sem kerül sor – jelentette be kedden Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök. A kormányfő akkor nyilatkozott így, amikor távozott az államfői palotából, ahol Traian Basescu államelnök közvetítő megbeszélésen látta vendégül a különböző hatalmi ágak képviselőit: a parlament házelnökeit és frakcióvezetőit, a kormányfőt, több minisztert, [...]
2005. 07. 13. 09:16
Két-háromszáz is lehet a Pakisztánban történt súlyos vonatbaleset halálos áldozatainak száma – közölte egy rendőrtiszt a pakisztáni állami televízióval. A hajnali órákban műszaki hiba miatt Karachitól mintegy 600 kilométerre északkeletre Ghotki állomáson megállt az északkelet-pakisztáni Lahore-ból a nyugati Quettába tartó expressz. Miközben javították, hátulról belerohant az ugyancsak Lahore-ból délre, Karachi kikötővárosba tartó gyorsvonat. Az ütközéstől [...]
2005. 07. 13. 08:53
Robbanószert találtak egy autóban a Londontól 50 kilométerrel északra fekvő Luton vasútállomásánál - jelentette a BBC, de a brit rendőrség egyelőre nem erősítette meg a hírt. Emellett a törvényhozás alsóházában riadót rendeltek el.
2005. 07. 13. 07:36
A világ második legnagyobb bankja, a HSBC által kiadott jelentése szerint Németország, Hollandia, és Olaszország vesztesei az EU monetáris politikájának, és az eurózónából való kilépésüket fontolgatják – írja a Telegraph.
2005. 07. 12. 17:21
Nemzeti színekbe - fehérbe és pirosba - öltözött Monaco abból az alkalomból, hogy kedden lép a trónra - mintegy három hónappal elhunyt apja búcsúztatása után - II. Albert herceg.
2005. 07. 12. 14:35
A honvédelmi minisztérium politikai államtitkára fokozódó feszültségre számít, de a honvédség ezútttal nem harcoló, hanem biztosító alakulatnál szolgáló katonákat küld a koszovói hadműveleti területre.
2005. 07. 12. 14:24
A romániai előrehozott választásokat minden valószínűség szerint október 16-án tartják. Legalább is ezt a dátumot jelölte ki a kormánykoalíció egyeztető tanácsa.
2005. 07. 12. 13:44
Valamennyi keresett magyar állampolgárról sikerült információt szerezni, az egyetlen könnyebb sérültön kívül nincs magyar áldozata, sérültje a múlt heti londoni robbantás-sorozatnak - erősítette meg a külügyi szóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.
2005. 07. 12. 12:06
Megsebesült egy merényletben kedden reggel Bejrút északi, keresztények lakta külkerületében a leköszönő libanoni védelmi miniszter. Elias Murr gépkocsikonvojának útjában robbanószerkezetet helyeztek el Anteliasz kerületben.
2005. 07. 12. 10:44
Olvasói sztorik