Nagyvilág

McCain nem győzhet

John McCain republikánus jelölt még a számára legkedvezőbb szövetségi állami szavazati arányok mellett sem nyerheti meg a keddi amerikai elnökválasztást - jósolta a The Washington Post.

A liberális napilap számítása szerint McCainnek nincs esélye, hogy elérje a győzelemhez szükséges bűvös számot, a 270 elektori voksot. Az újság vasárnap közölt adatai szerint biztosan a demokrata jelöltre szavaz 227 elektori vokssal rendelkező 18 állam, köztük a két legnagyobb, Kalifornia és New York. A biztos McCain-voksok száma viszont csak 126, ezt 16 állam adja, a legnagyobb Texas.

Egyetlen esély

Ha McCainnek sikerülne begyűjtenie további négy, a republikánus jelölt felé hajló államot (Észak-Dakota, Nyugat-Virginia, Arizona és Georgia, együttesen 33 voks), még csak 159 elektori szavazata lenne. Ha ezenfelül, a számára legoptimálisabb esetben meg tudná szerezni mind a hat abszolút kétesélyes államot (Missouri, Észak-Karolina, Florida, Ohio, Indiana, valamint Montana, együttesen 88 voks), még mindig kevés, összesen 247 szavazata lenne.

Másként fogalmazva: ha Obama csak a 18 biztos demokrata államot, valamint a további 7 demokrata hajlamú államot (Pennsylvania, Virginia, Colorado, Iowa, Nevada, Új-Mexikó és New Hampshire) hozza, máris 291 elektori voksa van, vagyis ő jut be a Fehér Házba. McCain egyetlen esélye – amelynek megvalósulására igen kicsi az esély -, hogy győzni tud egy nagy demokrata államban, vagy visszaveri Obama támadását annak az öt államnak a többségében, ahol 2004-ben George Bush győzött, s ahol jelenleg Obama van előnyben.

Jöhet már egy fekete elnök?

Az egyik leglényegesebb bizonytalansági faktor az, hogy a szavazók felkészültek-e egy fekete elnök megválasztására. Ha nem, a verseny nagyon szorossá válhat – jegyezte meg a lap.

Barack Obama és a demokrata párti kongresszusi jelöltek magabiztosan vezetik a támogatottsági listákat a keddi választások előtt. Szinte bizonyos, hogy a Demokrata Párt jelentősen meg fog erősödni a kongresszus mindkét házában, a szenátusban és a képviselőházban is – állapította meg A The Washington Post.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik