Nagyvilág

Medián: Obamára szavaznánk

A magyarok többsége Barack Obama demokrata párti amerikai elnökjelölt győzelmére szavazna - állapította meg a Medián közvélemény-kutató intézet egyik felmérése.

Az adatok szerint a magyarok 48 százaléka Barack Obamát választaná, míg republikánus ellenfelére, John McCainre mindössze 19 százalékuk szavazna. 33 százalékuk nem tudott választani.

Nem számít a bőrszín

A megkérdezettek 70 százaléka legalább az egyik jelöltet, 43 százaléka mind a két jelöltet meg tudta nevezni, 27 százalékuk pedig még azt is tudta, hogy melyik párt színeiben indulnak az elnöki tiszt elnyeréséért.

A magyarok 54 százaléka tartja jó dolognak, hogy egy színes bőrű jelöltnek is van esélye az amerikai elnökválasztáson. 27 százalékuk közömbösnek vallotta magát ebben a kérdésben, míg a megkérdezett budapestiek 11 százaléka ezt rossznak gondolja.

Nem nálunk a legnépszerűbb

Az AFP francia hírügynökség a magyarországi felmérés eredményeit ismertető híréhez azt a kommentárt fűzte, hogy Magyarországon nem olyan markáns Obama nagyobb népszerűsége, mint a világ más pontjain.

Szeptember végén kanadai napilapok megbízásából Észak-Amerika, Európa és Ázsia 14 országában készítettek felmérést, és ez azzal az eredménnyel zárult, hogy Barack Obama a válaszadók voksainak 64 százalékát kapná, John McCain pedig a 16 százalékát.

Egy másik vizsgálat szerint, amelyet október elején végeztek a France 24 televízió és az International Herald Tribune című, Párizsban megjelenő angol nyelvű napilap kérésére, a megkérdezett franciák 78 százaléka, a németek 72 százaléka, a spanyolok 68 százaléka, az olaszok 66 százaléka és a britek 48 százaléka szeretné, ha a demokrata párti jelöltet választanák meg amerikai elnöknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik