Nagyvilág

Rákos elváltozást távolítottak el Plácido Domingo szervezetéből vastagbélműtét során - közölte az operációt végző New York-i klinika hétfőn. A világhírű énekes a tervek szerint áprilisban tér vissza a színpadra.
2010. 03. 08. 20:06
Az egyik pokolgép egy polgári gépjárművet ért, és tíz civil halálát okozta, a másik néhány perccel később egy rendőrségi autót tett tönkre az első merénylet helyszínéhez nagyon közel, és megölt két rendőrt – mondta el egy rendőrségi szóvivő. Bádgesz tartomány korábban viszonylag békés volt, a tálib lázadók azonban hagyományos tevékenységi területeikről fokozatosan kiterjesztik harcukat más [...]
2010. 03. 08. 15:41
A Silvio Berlusconi olasz kormányfő elleni büntetőper hétfőn Milánóban folytatódott, de néhány óra múlva elnapolták, miután Berlusconi elfoglaltságára hivatkozva a hétfői tárgyaláson sem jelent meg.
2010. 03. 08. 13:51
Az utóbbi évtizedek legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában, ahol több mint negyedmillió állami alkalmazott tette le a munkát két napra a megszorítási tervek miatt.
2010. 03. 08. 11:40
Az első előzetes eredmények csak napokon belül várhatók, de szakértők szerint a legtöbb parlamenti helyet várhatóan a jelenlegi miniszterelnök, Nouri Maliki pártja kapja majd. Ezt az AFP hírügynökségnek nyilatkozó iraki tisztviselők is megerősítették, akik szerint Irak 18 tartományából kilencben a kormányfő vezet. Az iraki választás vízválasztó lehet a közel-keleti ország demokratikus fejlődése, illetve az amerikai [...]
2010. 03. 08. 10:44
A hivatalos információk szerint két keresztény falut támadott meg vasárnap több bozótvágó késsel felfegyverkezett ember a közép-nigériai Jos városa közelében. A támadás célja feltehetően egy januárban történt, szintén több száz emberéletet követelő mészárlás miatti bosszú volt. A nigériai keresztények és muszlimok között már hosszú ideje tart az ellenségeskedés, amely gyakran erőszakba torkollik.
2010. 03. 08. 09:51
Eszerint a szombati referendumon a mintegy 230 ezer választópolgár 62,7 százaléka járult az urnák elé, közülük 93,2 százalék elutasította, s mindössze 1,8 százalék támogatta a törvényt. A jogszabályt december 30-án szavazta meg a parlament. Január elején az izlandi államfő elutasította aláírását, miután a törvény megvétózását kérte a választók közel negyede. Az Icesave-törvény annak a 3,9 [...]
2010. 03. 08. 08:53
Erőteljes földrengés rázta meg hétfő hajnalban Törökország keleti részét. Több mint negyven a hétfő hajnali törökországi földrengés halálos áldozatainak száma - közölte Kovancilar város polgármestere.
2010. 03. 08. 08:11
Robert Gates repülőgépének kabuli landolása előtt a gépen tartózkodó újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy bár a NATO-erők látszólag haladást értek el a tálib felkelők elleni offenzívában, további “kemény harcok” várhatók. “Nem kétséges, vannak pozitív fejlemények, de azt kell mondanom, nagyon korán van még” – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, “nagyon kemény harcok, és nagyon nehéz napok” [...]
2010. 03. 08. 08:10
A Richter-skála szerint 6-os erősségű földmozgás a keleti Elazig tartományt rázta meg közép-európai idő szerint 3 óra 32 perckor. Középpontja Basyurt falu mellett volt – jelentette az isztambuli Kandilli Obszervatórium. A fő rengést mintegy húsz kisebb követte, ezek közül a legerősebb 4,1-es erősségű volt. A földmozgást a szomszédos Tunceli, Bingöl és Diyarbakir tartományokban is érezni [...]
2010. 03. 08. 07:42
Olvasói sztorik