Nagyvilág

Meciar és Slota visszavonulását akarják a szlovákok

Egy hétfőn közzétett felmérés szerint a szlovák állampolgárok jelentős része úgy véli, hogy Vladimír Meciarnak és Ján Slotának ki kellene vonulnia a politikából.

A pozsonyi kormánykoalícióban részt vevő Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnökének az esetében a megkérdezettek 54 százaléka, míg az ugyancsak kormányon lévő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökére vonatkozóan majdnem ötven százaléka vélekedik így.

Az országos felmérést a pozsonyi Polis Slovakia közvélemény-kutatási intézet készítette február végén, március elején.

Mikulás Dzurindának, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKU) elnökének a visszavonulást a megkérdezettek 34,4 százaléka, míg Csáky Pálnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökének 15,6 százaléka ajánlaná. A többi ismert politikusnál az arány tíz százalék alatt maradt. Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke esetében a visszavonulást a megkérdezettek 6,6 százaléka tartaná jónak.

Ugyanakkor a megszólítottak 42,8 százaléka véli úgy, hogy a politikai tevékenységhez a legjobb adottságokkal Robert Fico miniszterelnök, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője rendelkezik.

A válaszadók 19,1 százaléka Iveta Radicovában, az SDKU választási jelöltlistájának vezetőjében, 17,1 százalék pedig Ján Figelben, a Kereszténydemokrata Unió (KDH) elnökében bízik. Tíz százalékon felüli támogatást – 11,7 százalékot – rajtuk kívül már csak Robert Kalinák belügyminiszter (Smer-SD) kapott. Bugár Bélában, a Híd párt elnökében a megkérdezettek 9,1 százaléka bízik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik