Nagyvilág

Téma lesz a trianoni szerződés a szlovák kampányban - írja az Új Szó című szlovák lap. Ezt azzal indokolják, hogy Révkomáromban június 4-én trianoni emlékművet állítanak, illetve a Jobbik emléknappá nyilvánítaná Magyarországon a békeszerződés aláírásának napját.
2010. 05. 12. 11:04
A szomáliai kalózok megváltoztatták taktikájukat, bátrabbakká, leleményesebbekké váltak - hangzott el szerdán azon a tanácskozáson, amelyet a kalózkodás elleni együttműködésről tartanak.
2010. 05. 12. 10:58
Az Egyesült Államok az eddigi terveknek megfelelően fogja kivonni katonáit Irakból, a bizonytalan politikai és biztonsági helyzet ellenére is - közölte kedden az amerikai védelmi minisztérium.
2010. 05. 12. 09:13
usa
Háromszáz éven belül a Föld túl forróvá válhat az emberiség számára - állítják tanulmányukban ausztrál és amerikai kutatók.
2010. 05. 12. 08:43
A Hamász iszlamista palesztin mozgalomnak és a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyvereket szállított az az észak-koreai repülőgép, amelyet tavaly decemberben foglaltak le a thaiföldi fővárosban - közölte Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter.
2010. 05. 12. 08:17
Elszabadult televíziós távközlési műhold sodródik a világűrben, ráadásul azzal fenyeget, hogy egy másik műhold pályájára lép, és megzavarja az amerikai kábeltelevíziózást - közölték a két műholdat üzemeltető vállalatok.
2010. 05. 12. 07:25
Ellenzi az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének kulturális bizottsága a muszlim nők hagyományos viseletének, az arcot elfedő burkának, illetve a nikábnak a nyilvános helyeken való teljes tilalmát. A testület úgy foglalt állást, hogy az arc eltakarása felfogható ugyan a nők alávetettségének a jeleként, de a burka-, illetve nikábviselés teljes tilalma sérti az Emberi Jogok Európai [...]
2010. 05. 11. 17:43
Olvasói sztorik