Nagyvilág

Téma lesz a trianoni szerződés Szlovákiában

Téma lesz a trianoni szerződés a szlovák kampányban - írja az Új Szó című szlovák lap. Ezt azzal indokolják, hogy Révkomáromban június 4-én trianoni emlékművet állítanak, illetve a Jobbik emléknappá nyilvánítaná Magyarországon a békeszerződés aláírásának napját.

A trianoni szerződés 90. évfordulóján faragott emlékoszlopot június 4-én avatja Révkomáromban a Te Ügyed Kör (T.Ü.Kör) Polgári Társulás. Nem hivatalos értesülések szerint a Nyitrai Regionális Műemlékvédelmi Hivatal megjegyzések nélkül, pozitívan foglalt állást a kezdeményezéssel kapcsolatban.

Erre azért volt szükség, mert a kiválasztott helyszín, a református egyház kollégiuma műemlékvédelmi övezetben fekszik és az építkezési engedély kiadására vonatkozó kérvény már megérkezett az illetékes építésügyi hivatalhoz. Ha a műemlékvédelmi hivatal már rábólintott a kérvényre, az építésügyi hivatalnak nincs oka elutasítani azt – állítja az Új Szó.

Az ügy kapcsán megszólalt Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, valamint Bugár Béla, a Híd Polgári Párt elnöke is. Szerintük szerencsésebb lenne az ilyen akciókat a június 12-i parlamenti választások utánra halasztani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik