A leköszönő ír miniszterelnök elismerte szombat este, hogy pártja, kormányzó Fianna Fáil (FF) súlyos vereséget szenvedett a pénteki parlamenti választáson.
Harminchárman sérültek meg a rendőrség és a kormányellenes tüntetők szombati összecsapásaiban Zágrábban, a hatóságok ötvennyolc embert állítottak elő - közölte a rendőrség.
Szankciókkal sújtotta szombaton Moammer el-Kadhafit és családtagjait, illetve a líbiai vezető közvetlen környezetéhez tartozó személyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely egyben a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.
Összeült szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsa New Yorkban, hogy egyetértésre jusson a Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőt és környezetét sújtó büntető intézkedésekről, s ezzel megpróbálja megállítani az észak-afrikai országban tomboló erőszakot.
Líbia területének háromnegyedén "kitűnő" a helyzet - közölte az al-Arabíjja arab tévécsatornának adott szombati interjújában Moammer el-Kadhafi második legidősebb fia, Szaif al-Iszlám.
A Kadhafi-rezsim helikopterekkel érkezett zsoldosai lőtték a társaik temetésén részt vevő tüntetőket Miszrátában, Líbia harmadik legnagyobb városában - közölte az AFP francia hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva szombaton.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának a lehető legrövidebb időn belül kemény szankciókat kell hoznia a líbiai rendszer ellen - ebben állapodott meg szombaton egy telefonbeszélgetés során Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök.
Milliárdokat menekített Londonba az utóbbi napokban Kadhafi líbiai vezető - írta a The Times. A lap szerint Kadhafi a múlt héten összesen 3 milliárd fontnak, azaz 960 milliárd forintnak megfelelő összeget helyezett el egy londoni magánvagyon-kezelő alapnál.
Egyiptomi katonák a levegőbe lőttek, botokkal és elektromos sokkolókkal támadtak a tüntetőkre Kairó központjában hajnalban, miután azok nem akartak távozni addig, amíg nem teljesül fő követelésük, a még a Hoszni Mubarak által kinevezett kormány megtisztítása a megbuktatott elnök híveitől.