Nagyvilág

Zágrábban is tüntettek a kormány ellen

Harminchárman sérültek meg a rendőrség és a kormányellenes tüntetők szombati összecsapásaiban Zágrábban, a hatóságok ötvennyolc embert állítottak elő - közölte a rendőrség.

A sérültek közül 21-en rendőrök. Szombaton 10-15 ezer háborús veterán tüntetett Zágrábban, kifogásolva, hogy a horvát vezetés nem védi meg őket a polgárháború idejére visszanyúló, különböző háborús bűncselekményekre hivatkozó perektől.

A megmozdulással párhuzamosan néhány száz – főként fiatal – tüntető összecsapott a biztonsági erőkkel: köveket, üvegeket és téglákat dobáltak ez utóbbiak felé, ők pedig könnygázzal, illetve gumibottal válaszoltak. A rendőrök kordonnal akadályozták meg, hogy a tüntetők eljussanak Zágráb egyik központi terére, ahol a kormány épületei állnak.

A horvát média szerint Eszéken is tüntetések voltak. Mintegy ezer demonstráló a kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség helyi irodájához vonult, és kövekkel, illetve tojásokkal dobálta meg az épületet.

Jelena Bikic rendőrségi szóvivő szerint a zágrábi rendbontások szereplői a Facebook közösségi portálon szerveződtek, illetve voltak köztük a Dinamo futballklub szurkolói is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik