Nagyvilág

Temetésen lőtték az embereket Líbiában

A Kadhafi-rezsim helikopterekkel érkezett zsoldosai lőtték a társaik temetésén részt vevő tüntetőket Miszrátában, Líbia harmadik legnagyobb városában - közölte az AFP francia hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva szombaton.

Az illető szerint két helikopter vitte a zsoldosokat a Tripolitól mintegy 150 kilométerre keletre lévő városba. A szemtanú telefonon tájékoztatott a helyzetről, és a beszélgetés során a háttérből lövések zaját lehetett hallani.

Az elmúlt napokban heves harcok voltak Miszrátában a tüntetők és a Kadhafi-rendszer hívei között, akiket több szemtanú szerint “afrikai zsoldosok is támogatnak”. Pénteken egy helyi lakos közölte, hogy a várost elhagyták a Kadhafihoz hű erők, ugyanakkor összecsapások voltak a közeli légitámaszpontnál, ahol harminc felkelő életét vesztette. Egy másik hírügynökségi jelentés szerint a Kadhafi-párti csapatok harckocsikkal támadták a lázadók által ellenőrzött stratégiai területet, s egy részét sikerült is visszafoglalniuk. A harcokban a felkelők elfogtak egy dandártábornokot, de a Kadhafi-párti erők is ejtettek foglyokat, és most egy esetleges fogolycseréről zajlanak a tárgyalások.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik