Nagyvilág
Élő
Németország visszautasította és alaptalannak nevezte kedden a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) Nicaragua vádjait, melyek szerint Berlin pénzügyi és katonai segítséget nyújt Izraelnek, miközben forrásokat von meg a palesztinokat támogató ENSZ-ügynökségtől.
Élő
Egy ukrán drón támadta meg a Zaporizzsja-atomerőművet Ukrajna orosz irányítás alatt álló részén, mindössze 10 perccel azután, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség missziójának képviselői kedden elhaladtak mellette – állítja az orosz RIA állami hírügynökség.
2024. 04. 09. 16:48
Élő
Az ukrán főügyészségnek tudomása van legalább 54 ukrán hadifogoly oroszok általi kivégzéséről - közölte a hivatal háborús bűnök kivizsgálásával foglalkozó osztályának vezetője kedden. Jurij Belouszov a Szuszpilne ukrán közszolgálati televízió műsorában kiemelte, hogy eddig a gyilkosságok ügyében 27 büntetőeljárást indítottak.
2024. 04. 09. 15:52
Élő
Ukrajna nyugati támogatói nem biztosítják az ország számára azokat a légvédelmi rendszereket, amelyekre égető szüksége van ahhoz, hogy megvédje magát az orosz bombázásoktól – jelentette ki kedden Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az MTI szemléje szerint.
2024. 04. 09. 15:31
Élő
Három ember meghalt az ukrajnai Herszon megye orosz ellenőrzésű részén ukrán ágyúzás következtében hétfőn - közölte kedden Vlagyimir Saldo, az oroszok által beiktatott regionális vezető - írja a The Guardian.
2024. 04. 09. 13:25
Élő
Stéphane Séjourné francia külügyminiszter azt javasolta, hogy a nemzetközi közösségnek szankciók bevezetésével nyomást kellene gyakorolnia Izraelre, hogy több segélyt engedjen a Gázai övezetbe.
2024. 04. 09. 12:35
Élő
Oroszország és Kína meg fogja vitatni, miként mélyíthetik el biztonsági együttműködésüket Európában és Ázsiában, ellensúlyozandó az Egyesült Államok arra irányuló kísérleteit, hogy akaratát ráerőltesse a két térségre - közölte Szergej Lavrov külügyminiszter kedden Pekingben, a kínai hivatali kollégájával, Vang Jivel folytatott tárgyalásai után.
2024. 04. 09. 10:38
Élő
David Cameron brit külügyminiszter Floridában megbeszélést folytat Donald Trumppal, hogy megerősítse Ukrajna támogatását és előmozdítsa a kongresszusban függőben lévő új segélycsomagot - írja a The Guardian.
2024. 04. 09. 10:19
Élő
Tovább harcolnak az izraeli hadsereg (IDF) egységei a Gázai övezetben a korábbi csapatkivonások és a Kairóban folyó tűzszüneti tárgyalások ellenére – jelentette a katonai szóvivő kedden.
2024. 04. 09. 09:46
Élő
Törökország 54 termék izraeli exportját korlátozza mindaddig, amíg nem hirdetnek tűzszünetet a Gázai övezetben - közölte a török kereskedelmi minisztérium.
2024. 04. 09. 09:13
Élő
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy kitűzték Rafah város ostromának időpontját, de a dátumot egyelőre nem árultál el - írja a The Guardian.
2024. 04. 09. 09:01
Élő
Nicaragua felszólította az ENSZ legfelsőbb bíróságát, hogy tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy Németország ne szállíthasson tovább Izraelnek katonai és egyéb segélyeket, mert – érvelésük szerint – a németek ezzel hozzájárulnak ahhoz a népirtáshoz és a nemzetközi humanitárius jog megsértéséhez, amit Izrael követ el palesztin területeken a Hamásszal vívott háborúja során – írja a Guardian.
2024. 04. 08. 17:21
Élő
„Ez veszélyes, veszélyes az erőműre, veszélyes a környező területre és potenciálisan veszélyes az egész emberiségre” – ezekkel a szavakkal kommentálta Jurij Csernicsuk, az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű orosz igazgatója azt, hogy rövid idő alatt a negyedik támadás érte az egységet, ezúttal egy drón által, amit a reaktor felett lőttek le.
2024. 04. 08. 16:51
Élő
Oroszország hétfőre virradóra újabb csapásokat mért számos ukrajnai célpontra drónok és rakéták bevetésével, melyek egy részét az ukrán légvédelemnek sikerült megsemmisítenie – közölte az ukrán légvédelem.
2024. 04. 08. 13:56
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
- 14:52 Többen megsérültek egy cincinnati szórakozóhelyi lövöldözésben
- 14:21 „Óva intek mindenkit a gyors eredményt ígérő fogyókúráktól”
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 13:56 Olimpiáról álmodik az emberiség történetének legrégebbi, primitív téli ösztönsportja
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 11:10 Defekt babrált ki a MotoGP címvédőjével, megszakadt a Ducati szédületes sorozata
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
