Élő Nagyvilág

Izrael kitűzte Rafah ostromának időpontját

Kostas Pikoulas / AFP
Kostas Pikoulas / AFP

Németország a Nemzetközi Bíróság előtt visszautasította az Izrael katonai és pénzügyi segítéséről szóló nicaraguai vádakat

Németország visszautasította és alaptalannak nevezte kedden a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) Nicaragua vádjait, melyek szerint Berlin pénzügyi és katonai segítséget nyújt Izraelnek, miközben forrásokat von meg a palesztinokat támogató ENSZ-ügynökségtől.

Az ENSZ hágai székhelyű bírósága hétfőn kezdett meghallgatást a Nicaragua és Németország közötti, az Izraelnek nyújtott katonai segélyek és az ENSZ palesztin menekültügyi ügynöksége (UNWRA) finanszírozásának megszüntetése miatt folyó perben.

A meghallgatás második napján Tania von Uslar-Gleichen, a német külügyminisztérium jogtanácsosa hangsúlyozta: „nincs ténybeli vagy jogi alapja” a nicaraguai állításoknak, amelyek szerint Németország Gázában népirtást segít elő azzal, hogy fegyvereket szállít Izraelnek. Az ilyen állítások a legrosszabb esetben is a valóság „szándékos elferdítésének” számítanak – érvelt.

Kijelentette: Berlin visszautasítja, hogy a fegyverszállításokkal Németország megsértette volna a népirtásról szóló egyezményt vagy a nemzetközi humanitárius jogot, majd hozzátette: országa figyelembe veszi mind Izrael, mind pedig a palesztinok „jogos érdekeit”, és sürgette a 15 bíróból álló tanácsot, hogy utasítsa el az ügyet.

Szavai szerint Nicaragua az ügy tárgyalásának megkezdését „gyenge bizonyítékok alapján” siettette, amit – véleménye szerint – joghatóság hiánya miatt „el kell utasítani”.

A jogtanácsos hangsúlyozta: Németország régóta rendíthetetlen támogatója a palesztinok jogai érvényesítésének. Izrael biztonsága mellett ez a második alapelv, amely mindig is irányította Németország hozzáállását és válaszait a közel-keleti konfliktust illetően, különösen annak jelenlegi elmérgesedése idején – hangoztatta.

Németország továbbra is a palesztinoknak nyújtott humanitárius segélyek legnagyobb egyéni adományozója. Németország minden tőle telhetőt megtesz, hogy eleget tegyen az izraeli és a palesztin néppel szembeni felelősségének

tette hozzá Tania von Uslar-Gleichen.

Christian J. Tams német nemzetközi jogász Németország nevében elmondott beszédében kijelentette: „a Nicaragua által bemutatott érvek a legjobb esetben pontatlanok, a legrosszabb esetben pedig a tényleges helyzet szándékos elferdítésének számítanak”. Közölte: Németország 2023 októbere óta nem exportál tüzérségi lövedékeket és lőszereket Izraelbe. Hozzátette, a fegyverkiviteli engedélyeket Berlin eseti alapon értékeli, és figyelembe veszi a vonatkozó nemzetközi követelményeket.

A német kormány minden kiadott engedély esetében felméri, fennáll-e annak egyértelmű kockázata, hogy az adott eszközt népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények vagy a genfi egyezmény súlyos megsértésének elkövetésére használják-e fel

fogalmazott.

Közölte továbbá: Németország újraindította az ENSZ palesztinokat segítő szervezete (UNRWA) gázai műveleteinek finanszírozását, amit „Nicaragua figyelmen kívül hagyott”.

Nicaragua március 1-jén nyújtott be keresetet a Nemzetközi Bíróságon Németország ellen, mert kifogásolta, hogy Berlin pénzügyi és katonai segélyt nyújt Izraelnek, miközben forrásokat von meg a palesztinokat támogató ügynökségtől. A meghallgatás első, hétfői napján Nicaragua arra kérte a hágai székhelyű testületet, hogy kötelezze Berlint az Izraelbe irányuló fegyverexport leállítására, és vonja vissza az UNRWA finanszírozásának leállítására vonatkozó döntését, arra hivatkozva, hogy a Gázai övezetben fennáll a népirtás komoly veszélye.

Németország Izrael egyik legnagyobb fegyverszállítója, a gazdasági minisztérium adatai szerint 2023-ban 326,5 millió euró értékben adott el katonai felszereléseket és fegyvereket az zsidó államnak.

A Nemzetközi Bíróság várhatóan hetek múlva hoz döntést az ügyben Nicaragua által kért sürgősségi intézkedésekről.

(MTI)

A francia külügyminiszter felvetette az Izraellel szembeni szankciók bevezetésének lehetőségét

Stéphane Séjourné francia külügyminiszter azt javasolta, hogy a nemzetközi közösségnek szankciók bevezetésével nyomást kellene gyakorolnia Izraelre, hogy több segélyt engedjen a Gázai övezetbe.

Kell, hogy legyenek befolyásoló eszközök, és többféle eszköz létezik, egészen a szankciókig, hogy a humanitárius segélyeket átengedjék az ellenőrzőpontokon

– idézte az Al Jazeera, amikor az RFI rádió és a France 24 francia csatornáknak nyilatkozott.

SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP Stéphane Séjourné

Az ENSZ emberi jogi főnöke, Volker Turk a múlt hónapban azt mondta, hogy a Gázába irányuló humanitárius segélyek izraeli korlátozása háborús bűncselekménynek minősülhet. Az Oxfam szerint december óta csaknem megduplázódott azoknak az embereknek a száma, akik katasztrofális mértékű éhezéssel néznek szembe a Gázai övezetben.

A csapatkivonás és a tűzszüneti tárgyalások ellenére tovább folynak a harcok a Gázai övezetben

Tovább harcolnak az izraeli hadsereg (IDF) egységei a Gázai övezetben a korábbi csapatkivonások és a Kairóban folyó tűzszüneti tárgyalások ellenére – jelentette a katonai szóvivő kedden.

Noha az izraeli csapatok túlnyomó többségét kivonták, az IDF szóvivője bejelentette, hogy a Gázai övezet középső részén az elmúlt napon megöltek légicsapásokkal és mesterlövészek bevetésével több, a még ott állomásozó erőkre fenyegetést jelentő iszlamista fegyverest.

Az izraeli légierő megtámadott és lerombolt számos katonai épületet, katonai állásokat és hadi infrastruktúrát, köztük alagutak lejáratait és rakétaindító állásokat, ahonnan hétfőn izraeli területre lövedékeket indítottak, és Hán-Júnisz térségében megölt egy terroristát, aki részt vett az október 7-i mészárlásban.

Az IDF bejelentette, hogy légicsapással megölte Hatam al-Amrit, a Hamász-kormány katasztrófavédelmi bizottságának elnökét a Gázai övezet középső részén fekvő menekülttáborokban.

A Hamász katasztrófavédelmi bizottságainak a feladata a civil segélyek koordinálása a fennhatóságuk alá eső térségben. Amri az IDF jelentése szerint a Hamász katonai szárnyában tevékenykedett, és rakétákat is indított Izrael ellen.

Az amerikai, egyiptomi és katari közvetítéssel folyó kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokon Izrael új javaslatot adott át, amelyről a Hamász képviselői azt közölték, hogy szerintük Izrael álláspontja makacs és ellenszegülő maradt, de bejelentették, hogy még vizsgálják az indítványt, és utána válaszolnak a közvetítőknek.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója a Hamász október 7-i terrortámadásának hetedik alkalommal találkozott nyolc, amerikai állampolgársággal is rendelkező Gázai övezetbe hurcolt túsz rokonaival. A családok elmondták, hogy nagyra értékelik Joe Biden amerikai elnök kormányának erőfeszítéseit hozzátartozóik hazajuttatására, és megrökönyödésüket fejezték ki, amiért még nem született megállapodás visszajutásukról. A családok elmondták, hogy Sullivan a találkozón megerősítette, hogy az amerikai kormány mindent megtesz az Egyesült Államok, Izrael, Katar és Egyiptom közösen megfogalmazott javaslatának előmozdításáért.

Az IDF jelentése szerint Izrael éjjel tüzérségi támadást intézett a szíriai hadsereg katonai infrastruktúrája és katonai állása ellen Mhajjah térségében, miután hétfő este onnan a Golán-fennsík irányába leadott lövedékeket észleltek.

Törökország exportkorlátozásokat vezet be Izraellel szemben

Törökország 54 termék izraeli exportját korlátozza mindaddig, amíg nem hirdetnek tűzszünetet a Gázai övezetben – közölte a török kereskedelmi minisztérium. Az intézkedések azonnal hatályba lépnek, a korlátozások egyebek mellett vas- és acéltermékekre, valamint építőipari berendezésekre is kiterjednek.

Ez a döntés mindaddig érvényben marad, amíg Izrael azonnal tűzszünetet nem hirdet, és nem teszi lehetővé a humanitárius segélyek megfelelő és zavartalan beáramlását a Gázai övezetbe

– jelentette be a minisztérium a közösségi médiában. Az ankarai bejelentés azután érkezett, hogy Izrael hétfőn elutasította Törökország kérését, hogy csatlakozhasson a gázai palesztinoknak szánt humanitárius segélyek légi úton történő ledobásához. Izrael nem adott azonnali magyarázatot arra, hogy miért utasították el a kérést.

Kitűzték Rafah ostromának időpontját

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy kitűzték Rafah város ostromának időpontját, de a dátumot egyelőre nem árultál el – írja a The Guardian. A lap beszámol arról is, hogy a Hamász szerint Izrael békejavaslata, amelyet katari és egyiptomi közvetítőktől kapott, nem teljesítené a palesztinok egyetlen követelését sem.

A palesztin fegyveres csoport azonban kedden azt is közölte, hogy fontolóra veszi a kairói tárgyalások legutóbbi fordulója során javasolt új tűzszüneti keretet. A három részből álló javaslat hat hétre leállítaná a harcokat, hogy megkönnyítse a Hamász által fogvatartott túszok cseréjét Izraelben lévő palesztin foglyokra.

Olvasói sztorik