Nagyvilág
Hazatért a kubai kórházi kezelésről a venezuelai elnök, de előtte még verseket szavalt Fidel Castróval.
Folyóirat készítéséhez keresnek újságírókat a pakisztáni tálibok a Facebook közösségi portálon.
Seattle-ben virrasztással ünnepeltek a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán, az amerikai szövetségi állam területén ugyanis ekkortól lehet legálisan füvet szívni.
2012. 12. 07. 15:48
A 11 éves gyerek egy norvég társával együtt fog szerepelni az ünnepségen.
2012. 12. 07. 11:03
Kisebb szökőár is volt ugyanott, ahol tavaly végzett nagy pusztítást a természet. Most úgy tűnik, nincs nagy
Épp egy gyaloghídon sétált, amikor az leomlott és maga alá temette.
Hosszas huzavona után Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván az idei parlamenti választásokon.
2012. 12. 06. 21:40
Az emberek alaposan bevásárolnak előre, de csak apránként, hogy a szupermarketben ki ne nevessék őket.
A bolgár államfő megvétózta azt a múlt héten elfogadott törvénymódosítást, amely állampolgárságot biztosítana mindazon külföldieknek, akik legalább egymillió levát (511 ezer eurót) fektetnek be valamely bolgár gazdasági társaságba.
Ferenc József császár 22 levelét lopták el egy bécsi páncélszekrényből.
Hiába a hideg, hiába a mínuszok, a bringázás életforma lett, és a kitartó bringások még télen is hajlandóak vasparipán róni az utakat.
2012. 12. 06. 16:20
Az elmúlt hatvan év legerősebb tornádója pusztított az új-zélandi Aucklandban, ahol hárman haltak meg és több százan maradtak fedél nélkül.
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
