Nagyvilág

Bringázzunk a legújabb trend szerint elektromos kerékpáron![x]

Hiába a hideg, hiába a mínuszok, a bringázás életforma lett, és a kitartó bringások még télen is hajlandóak vasparipán róni az utakat.

Akadályt talán inkább a hó jelent, illetve a sózott utak, de mostanában a havas napok elkerülnek bennünket. Amikor pedig tényleg lehetetlen kerékpárra pattanni, akkor marad a jó öreg BKV, arra a néhány napra, bár az igazi bringások számára még a hó sem akadály.

Akik a bringázást választják, azok tudják, hogy nagyon fontos a jó felszerelés, és persze a jó kerékpár. A jó bringával ugyanis nem fáradunk el annyira, kíméljük a testünket, és gyorsabban odaérünk a célunkhoz, mint gondolnánk.

Sokan azonban nem annyira lelkesek, edzettek, gyakorlottak, hogy bevállalják például a munkába járást kerékpárral, de számukra is van megoldás!

Végre nálunk is kaphatóak már a Greenspark elektromos kerékpárok, amelyek rövid idő alatt meghódították Hollandiát, Belgiumot, Svájcot, Franciaországot és persze Olaszországot is.

A bringák elektromos rásegítéssel működnek, ami azt jelenti, hogy a kerékpár hátsó kerekébe épített elektromos motor a pedál mozgatása esetén támogatást nyújt a kívánt sebesség eléréséhez vagy az emelkedőn való feljutáshoz. A kerékpár érzékeli, ha a kerékpáros nem tekeri a pedálokat vagy fékez és ebben az esetben leállítja a rásegítést. Minden kerékpáron több fokozatban a kormányról állítható a rásegítés erőssége, az elektromos motor maximum 25 km/h-ig nyújt támogatást, e felett csak a kerékpáros tud gyorsítani, erre a limitre a  biztonságos közlekedés érdekében van szükség.

A Greenspark elektromos kerékpárok az Európai Uniós szabályozás szerint nem minősülnek motorkerékpárnak, azaz jogosítvány nélkül vezethetőek, nincs kötelező biztosítás, nincs adókötelezettség a használatukhoz kapcsolódóan. Éppen ezért költségtakarékos, környezetbarát közlekedési eszközök, amelyekkel egy feltöltéssel 20-85 kilométert lehet megtenni. Az elektromos rásegítés kikapcsolható, ebben az esetben a kerékpár hagyományos kerékpárként működik.

A kerékpárok között találunk férfi- és női vázasat, összecsukhatót, trendit és klasszikusabbat. A Greenspark két év garanciát vállal a termékeire.

Íme, egy kis ízelítő, de az érdeklődőket szeretettel várjuk honlapunkon is, ahol még több információt találhatnak!

Karácsonyi ajándéknak is tökéletesen megfelelnek!

Ulisse – az elegáns herceg

A Greenspark Ulisse egy klasszikus vonalvezetésű férfi kerékpár modern, trendi köntösben. Ha fontos számodra az elegáns megjelenés, a kényelem és a high tech megoldások, akkor ez a Te ecobike-od. Városban és a hosszabb túrákon is hű társad lesz. A biztonságról a tárcsafék, a kényelemről a bőr kormányfogantyú és a teleszkópos ülés egyaránt gondoskodik. A legtöbben elegánsan pattannak nyergébe, így megmarad az összhang a kerékpár és kerékpáros között.

 


Tecna – csúcstechnika nem csak hölgyeknek

A Greenspark Tecna ecobike a ma megtalálható technikai megoldások legjavát magán viseli. A 65 km feletti hatótávolságot könnyedén megteszi és 25 km/h-ig gyorsít az 5 fokozatú elektromos rásegítéssel, amit a digitális kijelzőn állíthatsz be. A kényelmet a bőr kormányfogantyú és a teleszkópos ülés emeli, a biztonságot a tárcsafék fokozza. Ha fontos számodra az elegancia és szeretsz túrázni, akkor ez a Te ecobike-od.

 

 

 

Genio – a belvárosi géniusz

A Greenspark Genio egyik előnye, hogy egy mozdulattal összecsukható, ezáltal kis helyen elfér. Ez megkönnyíti a szállítást és a tárolást is. Az sem gond, ha az irodaház 10. emeletére kell felvinned, vagy a nyaralásra viszed magaddal, a Genio-val mindezt könnyedén megoldod! Nem kell tetőcsomagtartó, csak dobd be a kocsiba! A Genio másik nagy előnye, hogy a kis kerekének köszönhetően akár 17%-os emelkedőn is könnyedén fel tudsz vele tekerni.

 

 

Linette – az ára mellett a teherbírás is az erőssége

A Greenspark Linette már a kedvező árával is meglepetést kelt, de emellett a legerősebb, leginkább strapabíró modell ecobike palettánkon. Női vázas, de ennek ellenére sok férfi kedvence is, mivel „nem kell átugrani a kerítést” felszálláskor, mint a férfivázas kerékpárokon. A Linette többféle akkumulátorral rendelhető, így a hatótávolsága 85 km-re emelhető. Költségtakarékos, egyszerű választás mindennapos használatra!

 

 

Lumina – a városi hölgyek kedvence

A Greenspark Lumina ecobike-on olyan apró praktikus megoldások sorakoznak, amitől egy kicsit vidámabb és egyszerűbb is az élet, mint az elektromos duda és a világításkapcsolás a kormányon, valamint indulást segítő automatika. Kiváló útitárs hazafelé a piacról a dimbes-dombos kerületekben, de kényelmes bringa a közepes távú bringatúrákhoz is.

 

 


Lucciola – gazdaságosság és praktikum egyben

A Greenspark Lucciola ecobike ötvözi a praktikumot a gazdaságossággal. Ára kedvező, összehajtható és alacsony építése miatt kényelmes is. Elsősorban hölgyek kedvelik, a fiatalok a vidám színei miatt, az idősebb korosztály a kényelem miatt. A Lucciola nem terheli túl a pénztárcádat és praktikus választás mindennapos használatra akár otthon, akár a nyaralónál vagy itt is ott is egy bringa áráért!

Skatto – a világ legkisebb ecobike-ja

A Skatto ecobike első ránézésre gyerekbiciklinek tűnik, de ez csak a megtévesztés. Azért ilyen pici, hogy mindenhol elférjen, akár egy Smart csomagtartójában vagy a metrón a kezedben. Mindenhová magaddal szeretnéd vinni a bringádat, unod a rollert? A Skatto a jó választás számodra!

 

 

 

Triplex – állj biztos „kerekeken”!

A Greenspark Triplex ecobike a háromkerekű modellünk. Az idősebb korosztály számára könnyedséget jelent a stabilitás, amit a három kerék biztosít, illetve a nagy kosár, amiben a nagy havi bevásárlás is elfér. Ha sok mindent kell magaddal vinned és unod már az autózást, válts Triplex ecobike-ra és nem kell többet tankolni, fizetni a biztosítást és a súlyadót vagy parkoló automatát tömni.

 

 

 

https://www.facebook.com/elektromoskerekpar

http://greenspark.hu/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik